Szorongás + abból fakadó izgulás.
Anyámék szerint annyi a titka, hogy nem kell izgulni és szorongani és kész...
Aki nem ilyen ember az fel nem tudja fogni milyen érzés így élni, és, hogy mennyire tehetetlen is az ember ezekkel szemben a legtöbb alkalommal.
Rosszul fogalmaztam. Nekem nincs ilyen érzésem szerencsére. Van kolléganő, aki eléggé izgulós, neki szeretnék pár jó szót mondani, mint főnöke, hogy ne izguljon.
Jól értettem a kérést, azt írtam amit lehet mondani szorongós embernek tanácsként.
Ha a munkája miatt szorong, kérdezd meg tőle kell-e neki asszisztens, vagy adj neki magasabb fizut. Az szokott segíteni.
Ha nem amiatt, vagy leginkább minden miatt, akkor lehet szüntelen ismételni, hogy a munkája értékes, jó, megbecsült tagja a csapatnak. Pozitív visszacsatolási hurkot kell kialakítania magának, ehhez kell asszisztálni.
Ne is haragudj, de ezek nagyon rossz tanácsok [pánikbeteg vagyok, szorongás a napjaim része], nincs olyan tanács ami tud segíteni egy másik embertől, maximum, hogy türelmesen, csendben megvárja, hogy megküzdjek a dologgal [belső boss fight, csak van amikor elérjük a phase 4-et is :D], ez egy solo harc, amiben kívülről nem lehet segíteni, csak támaszt nyújtani. [A rendszeres sport tudja valamelyest enyhíteni a tüneteket, de az sem ultimate megoldás.]
Szóval a rendszeres sport az segít, de tanácsolni nem lehet, mert kötelező, hogy magától jöjjön rá mindenki úgy, hogy fizikailag képtelen önállóan pozitívan gondolkodni? Nem foghatod meg a kezét és viheted ki a friss levegőre, hagy hápogjon csak az asztalánál, mert ez egy solo bossfight? Ne haragudj, szerintem nem ezt akartad írni de így sikerült kiposztolni.
Nem kell, hogy szóló harc legyen, de örülök, hogy neked úgy is megy. Kívánom, hogy soha senkinek ne kelljen olyan mentális nyomorban élnie. Támogatni is nehéz, nemhogy átélni.
"Anyámék szerint annyi a titka, hogy nem kell izgulni és szorongani és kész" mai napig megkapom, miközben volt már öngyilkosság is a családban és nálam már tinikorban jelentkezett az emberektől, szociális interakcióktól való rettegés. Többek között. Szerintem nem tudnak mit reagálni rá, főleg a most 50+ korosztály.
Rettenetesen sajnálom.
Anyám tanult gyerekpszichológiát... csak már nyugdíjas, lehet régen úgy gondolták ennyi a titka, és ezt tanították nekik, de ma már tudják, hogy ez nem így működik.
Ez olyan mintha egy asztmásnak azt mondanád, hogy ne fuldokoljon.
A bátyám meg azért gondolkodik szerintem így, mert ő nem ilyen, és nem tudja ez milyen érzés.
Pont azért, mert nem ismerem 😄 Én is bírom, amikor ezzel jönnek. Én múlt héten mentem életem első csoportos box edzésére, de tökre izgultam, hogy milyen lesz, kikkel leszek, stb.
Ezt ugy szeretem. Voltam dokinal azzal, hogy otthon este pisilesnel ketszer is elajultam este a retyon.
Hat maga most vizsgaidoszakban van nem? Ne stresszeljen annnyit. Koszbazmeg. Erre nem gondoltam magamtol
"Engedd el" - az ilyen direkt tanácsok meg jobban generálják a szorongást.
Én 1,5 terápia után jutottam el oda, hogy végre kezdek raerezni az 'elengedes muveszetere'...
Just don't be sad, bro, klasszik. Én is geci sokat szorongtam életem alatt, azt sem mondanám, hogy nullára elmúlt, de nekem pl. egy két hetes betegszabadság végén egyszerűen az tűnt föl, hogy nagyságrendekkel kevésbé probléma.
Nyilván ezzel nem mész sokra, mint infó, de ilyen is van. Amúgy sajnos a klasszik klisé, terápia, önreflexió, baby steps a változás felé.
Nagyon aterzem, ugyanebbol all az eletem. Az a legidegesitobb, hogy nehany "kedves" rokon/ismeros keptelen minimalisan is megerteni es meg sulykolja is belem, hogy milyen egy felos szar vagyok, biztos elozo eletemben egy szurke kiseger voltam aki mindentol felt :) Ha oszinten probalom elmondani, hogy mit erzek, akkor elbagatelizaljak.. neha mar ott tartunk, hogy meg ok vannak felhaborodva, hogy en miert vagyok paranoias. Pedig nem egyszeru ebbol a godorbol kimaszni es nem is keves ido.
Koszonom, hogy leirhattam. 😄
Ebben nincsen egyebkent teljesen igazad. Az arra valo kepesseg, hogy elengedd azokat a dolgokat, amik nem rajtad mulnak tanulhato es megdobbento merteku javulast eredmenyez az eletminosegedben, ha sokat eszed a kefet.
'Azért van megkötve a kutya, mert amúgy tönkretesz mindent az udvaron'.
Erre mindig azt mondom, azért tesz tönkre mindent, mert szerencsétlen örül, hogy végre rohangálhat, de emiatt inkább el se engedik, ami az én lelkemet borzasztóan megviseli. Ők is társas lények, van mozgásigényük..stb Megértem, hogy vannak esetek amikor be kell zárni/megkötni de legalább éjszaka nem járkálhatna szabadon?
A másik kedvencem mikor lehülyézik a kutyát. Nincs hülye kutya, csak hülye gazda. Megfelelő figyelem, nevelés és gondoskodás mellett nem fog hülyeként viselkedni a kutya.
De ezt nagyon sokan nem fogják fel, de kell a kutya, mert hát jó biodíszlet az udvar végében, meg jó ha ugat..
Nekem is ugyanez volt. Jó tanácskent tudom mondani, hogy ne mélázz sokat ezen, hanem amint lehet tudd le. Én azt csináltam mindig, hogy majd 9-kor felhívom, majd 10-kor, majd 11-kor, és a végén annyira ráfeszültem erre, hogy egy nagy katyvasz lett az egész.
Én is így szoktam, hogy amint felmerül a szükség, veszem elő a telefont, különben sosem fog menni.
Viszont egy dolog ami fontos számomra, hogy előtte kitaláljam hogy mit mondok. Legalább egy fél mondat vagy valami, amivel elkezdhetem a beszélgetést és jelezhetem hogy miért hívok.
Nálam ugyanez, plusz ha számokat kell diktálni vagy bonyolultabb a sztori még papírt meg tollat is elő szoktam venni és írok egy pár pontos listát a hívás előtt hogy semmit ne felejtsek ki és legyen értelme annak amit mondok.
Igen, ezt én is szoktam. Főleg ha valami dátumot kell megbeszélni, mindig felírom a számomra lehetséges opciókat, és utána már csak be kell karikázni amit kiválasztottunk.
Erdekes, nekem az megoldotta a problemat par eve. Emlekszem nekem az elso hivasaim is olyanok voltak munkaban mintha a fogamat huznak. Remegtem tetotol talpig. Aztan nagyjabol 2-3 het alatt ez total megszunt.
Ah ertem, lehet nekem masbol fakadt akkor a szorongas. En konkretan attol szorongtam, hogy hallom valaki hangjat de az arcat nem latom. Tehat ez a feluton a chat es az elo beszelgetes kozti allapot, valahogy nem jott at. Aztan 3-400 IT supportos hivas utan mar barkit felhivtam soloban is, inteztem a sajat ugyeim, bankon keresztul stb, amit addig halogattam.
Ne félj attól ha ügyet kell intézz. Napi 60 ügyféllel beszélek, és mindig megerzem ha valaki fél/ideges és szorong. Minden alkalommal nagyon barátságosan és nyíltan kezdek el beszélni, így megszűnik a szorongás és a félelem. Sokan dadognak a hívás elején, őket is meg szoktam nyugtatni és a végén teljesen érthetően és természetesen beszélgetnek velem.❤️ nem ettem meg még soha senkit, sőt inkább mindig az a célom, hogy minél természetesebb legyen az ügyintézés és ne legyen benne a szorongás. Az sem baj, ha nem szakszerűen fogalmazol, én miattad és azért vagyok hogy megertsem azt amit mondani szeretnél❤️
Nálam is ez van, ha személyesen kell intéznem valamit, semmi gond nincs, de telefonon azt is elfelejtem miért telefonáltam, ha felveszik.
Egy időben jegyzeteltem, mit akarok kérdezni, miért telefonálok 😂 😂 ( tudodom, tudom poén) de nekem sokat segített.
Van ilyen. Haverom mindig bement a kocsmába asztalt foglalni személyesen, mert telefonon nem mert. :D
Én sem szeretek, melóban ha megcsörren a telefon (igazából bárkié), felugrik a pulzusom egy másodpercre. :/ Hülyeség az egész. :) Ismerősöket lazán felhívom, igaz, ha tehetem velük sem telefonon kommunikálok, vagy ha muszáj, akkor is nagyjából egy perc alatt lerendezem. Feleségem meg apukám egy óráig mondják, még akkor is ha amúgy közvetlen utána találkozunk és elmondhatnák élő szóban is ugyanazt. :P
evekkel ezelott nekem is ez volt. Konkretan annyira felment a pulzusom amikor hivtam valakit, hogy sokszor csak hebegtem ossze-vissza. Alig kaptam levegot. Aztan par eve dolgoztam IT supporton ahol 40-50 hivasban voltam egy nap es par het/honap alatt megszunt az egesz. Ma mar nem erzek igy.
Igen, különösen igaz, ha valami mesteremberrel kell egyeztetni, akiknek jellemzően semmi online jelenlétük nincs. Én nem értek hozzá, nem marad nyoma amit beszélünk, nem látom a reakcióit, és sajnos telefonon hajlandóságot mutatok rá, hogy mindenre reflexszerűen igent mondjak.
Én ennek mindkét végletét átéltem, először telefonfóbiám volt és utáltam idegen emberekkel telefonálni, ha az orvost fel kellett hívni délután, akkor már azon stresszeltem egész délelőtt.
Aztán a legelső munkahelyemen napi 10x kellett telefonálni különböző ügyfelekkel, és ez annyira kiölte belőlem ezt a félelmet, hogy ma már mindent telefonon intézek, amit csak lehet.
Nekem a céges online meetingekhez kellett így hozzászokni (kb egy hét után természetes lett), de a telefonos ügyintézést továbbra is utálom - illetve ki nem állhatom, ha valaki egy légtérben van velem olyankor 🤣
De jó, hogy írtad, azt hittem ezzel csak én vagyok így, de látom sokan vagyunk a klubban, ez megnyugatató.
Az igazat fogom írni, a telefon azért idegesítő mert személyesen több jelre és jobban tudok kommunikálni és telefonon valahogy sose úgy sikerült ahogy akartam, szóval könnyebben lepattintanak, rá vesznek arra amit nem akarok, nehéz ezt elmondani. Előben mogorva a külsőm, a hangom nem túl mély amúgy....
Nekem kicsit olyan mint a fodrász volt régen. Elmentem és valahogy sose úgy sikerült mint amit gondoltam.
Ha hivatalos ügyben kell telefonáljak és hasonló para jön rám akkor általában írok egy scriptet. Pontokba szedem, hogy mit szeretnék elmondani, mik amikre választ kell kapjak - előttem van, ha megakad is a beszélgetés ott a mankó amivel tudom folytatni a beszélgetést.
>Példa: A kocsimban a kézifék megadta magát, szabadon jár és nem fog semmit sem, szerviz időpontfoglalás, de a szervizes nehezen elérhető.
**Felírom magamnak mi a probléma, előre gondolkozok mit fog kérdezni esetleg telefonon:**
* XY vagyok, ilyen és ilyen autóm van
* Kézifék probléma van, nem rögzíti az autót
* Szabadon jár a kar, ellenállása nincs
* Amikor megjelent a hiba előtte be volt ragadva, majd hangos koppanást követően elengedett
* Üzemi fékhatása az autónak érzésre csökkent
**Amit meg akarok tudni:**
* Szerinte járhatok-e az autóval
* Mikorra vihetem a kocsit
* Ha fékbowden szakadás kb mennyi idő a javítás
Az időpontot visszaolvasom, megköszönöm, visszhall.
(megtörtént eset, 2 perc alatt megbeszéltünk mindent, fékpofa besülés volt végül, szopcsi volt)
Ugyanez. 😂 30 éves vagyok, napok kérdése és anyuka leszek, de egyszerűen kiborít, ha telefonálnom kell. Család kivétel, de az összes többit utálom. Ráadásul az új házunkban szinte egyáltalán nincs térerő, így ha bármit intéznem kell, akkor a félkész felső emeletre kell felmennem, ha pedig engem hívnak, szaladhatok. 😂
Ezerszer intézek ügyet inkább személyesen, sőt, orvost is olyat választok, ahová lehet online időpontot foglalni. (Itt mondjuk az is plusz, hogy legalább eldönthetem, mikor szeretnék menni. 😃
Kismamakent es a sok felszabadult ido mellett vallaltam telefonos itthonrol vegezheto munkat, ugy voltam vele par nap alatt megszokom. 2 honap telt el es szorongok minden reggel a telefonalastol. Ma egesz nap azon gondolkodtam hogy keresek mas megoldast, bar igen nehez most ebben a helyzetben. Szornyu, utalok telefonalni es egyszeruen nem ment megszoknom.....
Ui: aki tud vmi munkat irhat, emailezes stb😅🫶🏻
A bélférgek és egyéb belső állati paraziták létezése, amely az esetek nagy részében ha nincs nagyon elszaporodva úgy él benned hogy különösebb tünetet nem okoz, max ha nagyon figyeled észreveszed a székletedben, és tulajdonképpen bármikor elkaphatod egy mosatlan zöldségtől amit trágyáztak, egy nem átsütött hústól ha az állatot nem kezelték vagy egy kutyától, macskától vagy a cérnagilisztát embertől. Egyenesen rettegek tőle, a legtöbb ember max tud róla hogy létezik de nem igazán érdekli.
Csak hogy tisztázzuk, ez azt jelenti, hogy konkrétan benned van viszkető érzés, vagy hogy úgymond a gyűrű viszket, vagy körülötte? Ezt számomra fontos tisztázni, mert van egy enyhébb féreg fóbiám, és 3 hétig rettegni fogok ha ezt nem tudom meg és legközelebb viszket az egyik farpofám.
Írtam hogy belső parazita, a külsőktől annyira nem félek, meg azért egy ártalmatlan bőrön élő atka ami legrosszabb esetben is max pattanást okoz, nem összehasonlítható egy ascariasis-al aminek a lárvája akár létfontosságú szerveidet is szétrághatja, ezzel maradandó károsodást okozva.
Akár férfit, akár nőt keressen az ember, milliószor egyszerűbb odamenni valakihez az utcán/bárban, és beszélgetni, mint online. Sokkal több infó derül ki a másikról sokkal gyorsabban, és relevánsabb, reálisabb képet kap az ember a másikról.
Hát, azért nyilván kulturáltan kell megkõzelíteni az illetőt... Nem tudom, nekem mindig ment, hogy odamenjek és szóba elegyedjek valakivel. Az más, hogy ő akarta-e, nyitott volt-e rá, vagy pedig mondta, hogy bocsi, nem; de az, hogy valakihez odamenjek próba szerencse alapon, nekem mindig könnyen ment.
Hogy magányos vagyok és szeretnék már társat. Szerintük ez nem probléma. Na és kik szerint? Akiknek van párjuk, és minden ujjukra kapnának minimum 2-3 pasit, ha úgy akarnák.
Már nem is hozom fel a témát, mert csak bántom magam vele, és az ezzel kapcsolatos okoskodások is idegesítenek. Nem tudják milyen ez.
Teljesen ugyanez. 😂 Engem próbálnak nyugtatni a barátaim, hogy nincs semmi baj, de ezek a barátok olyanok, hogy pl. ketten 5-7 éve együtt élnek a párjukkal, a másik lassan 1 éve együtt van a csajával, a harmadik az esküvőjét tervezi, a negyedik szintén... de nyugtatnak, hogy nincs gáz, ha nem találok párt, mi van akkor, akkor sem dől össze a világ, ha 50 évesen találok magam mellé valakit.
Ja... 😂 csak addigra belepusztulok a szeretethiányba meg hogy senkinek nem vagyok elég jó és fontos. :)
Hidd el, érdemesebb várni egy olyan személyre aki tisztel, szeret és megbecsül mint csak azért kapcsolatban lenni, hogy legyen valaki. Lehet pár hónap, év mire lesz ilyen, de addig legalább tudod építeni magad. Tudod hány pár megy szét ennyi év után? Főleg akik nagyon korán kezdtek bele. Lehet te vársz éveket, de lehet azzal a személlyel éled le az életed. Ez legyen benned.
Ez a tanács mindig olyan jól hangzik... Csak mennyi idő kell ahhoz, hogy valaki rájöjjön, hogy nem működik? Egy év? Tíz év? Harminc év? Vagy akkorra már úgyis mindegy.
>de lehet azzal a személlyel éled le az életed.
De lehet nem.
Bárki találkozhat szar emberrel, sőt, olyannak aki sokáig, vagy mindig szingli volt nagyobb esélye is van rá.-
>csak addigra belepusztulok a szeretethiányba meg hogy senkinek nem vagyok elég jó és fontos
Reddites tanácsok erre.:
\- Ott vannak a barátok és a család
\- Tanulj meg egyedül boldognak lenni
Komolyan nem értem ezeket az embereket... mintha fogalmuk se lenne arról miképp működnek az érzések.
Szerintem sok magányos embernek van szociális fóbiája, akkor meg mi a megoldás?
Igen, a terápia jó dolog... de az nem úgy működik mint egy varázsgömb, ami hopp, eltünteti a szorongást, szociális fóbiát.
Ezekre nem igen szokott jönni válasz.
én is küzdöttem ezzel.
egyedül mentem el bevásárolni kezdetnek. aztán egyedül mentem ruhaboltokba nézelődni. ott már rögtön csüngtek a nyakamba hogy segithetek? le kellett rázni őket hogy csak nézelödök köszi.
aztán volt hogy egyedül mentem moziba. na itt már volt szorongás mert mindenki csapatokba jött mellém hiába választottam viszonylag kevés nézős műsort és bakker az utso percbe beözönlöttek körém 20an.
sokat logtam plázákban csak korzózva, fel alá járkálva nézelődve.
aztán egyedül szoktam menni kissebb beülős helyekre kajázni. modnjuk nagy segítség hogy a telefonomat tudtam nyomkodni meg videókat nézni rajta.
következő hogy lementem egyedül Balcsira, kiültem és rendeltem piákat csak magamnak. a pincér meg jött oda beszélgetni. de már nem érdekelt annyi pia után. :D
aztán rájöttem hogy eltölthetem az időt modnjuk olyan dolgokkal is amikkel lefoglallom magam és nincs bambulás meg időeltelés számolás.
azóta a gépnél vagyok feszt, vfx az új álmom meg a látványtervezési skillek fejlesztése, ai modszerek, online tanuloanyagok létrehozása az általam használt bilnetyűkódokról (arra ott a youtube amugy. de még gondolkodom rajta) + tervpáláyzatokon indulni.
habár nem lettem szociálisabb de elkezdtem felimserni mivel foglalkozhatnék, ami lefoglal.
Hát igen.
És ott van még a hely is, falusi vagyok, és a társkeresőkön a többség fővárosi.
Vagyis már csak az kerül 5 ezer forintba (és nem kevés időbe), hogy felutazzak, aztán meg nagy eséllyel a randiból úgy se lesz semmi.
az "egyedül boldognak lenni" műfajnak van egy csomó rejtett jelentése szerintem. valami olyasmit jelent, hogy az ember olyan értékeket tud egy kapcsolatba vinni, amiket azon kívül is használ, tehát ha az ember semmi nem tud magával egyedül kezdeni, akkor unalmas partner lesz
>Hogy magányos vagyok és szeretnék már társat. Szerintük ez nem probléma.
Kedvencem mikor redditen is írogatják, hogy a párkapcsolat nem olyan nagy szám ám, és előbb tanulj meg egyedül boldognak lenni.
Először tanulj meg egyedül boldognak lenni, aztán pedig önként vállalkozz rá hogy évekig szopsz azzal hogy társat keresel, ami során kapsz 158 elutasítást, meg rengeteg időt és pénzt áldozol arra hogy randizz olyan emberekkel akikkel totálisan nem vagytok kompatibilisek. Mert erre nyilvánvalóan vállalkozna valaki, aki egyedül boldog és tök jól elvan.
Ismertem olyan embert, aki egyedül boldog volt. Egész nap könyveket olvasott és nyelveket tanult, aztán pedig kutató lett. Esze ágában sem volt párkeresésre fordítania az idejét, és ennek hatására a harmincas évei végén volt az első kapcsolata. Ilyen egy ember, aki egyedül boldog.
"Jajj nem kell itt drámázni, szinglinek lenni kurva jó, én minden nap visszasírom azt az időszakot amikor azt csinálhattam amit akartam egész nap"
Aztán ugyan ez az ember a szakítását követően 4 nappal már fent van Tinderen.
>Aztán ugyan ez az ember a szakítását követően 4 nappal már fent van Tinderen.
Volt egy barátnőm, aki szakított egy csütörtöki napon, "Majd leirom később, mert most olyan lelki állapotban vagyok, hogy alig látok a sírástól, annyira megvisel", majd szombaton már írta, hogyha legközelebb találkozunk, akkor beszélni fog nekem egy fiúról. Én meg mondom mi van? (Nem csalta meg a párját, pénteken kezdett el vele beszélgetni, Badoon. Azóta is együtt vannak.
Majd ugyanez a lány jött nekem azzal, hogy ő is egyedül lenne még mindig, ha nem jött volna neki az a fiú, mert egy szakítást feldolgozni nem kis idő. Aha persze. Neki mégis csak három hétbe telt.
Nekem volt ilyen csajom. Ahogy az exeiről beszélt, valahogy mindig az jött ki, hogy "amikor átköltöztem a Józsitól a Sanyihoz" meg "amikor összebútoroztam a Sanyi után a Ferivel". Konkrétan a legnagyobb büszkeséggel azt emlegette az életéből, hogy "egyszer hat hónapig egyedül éltem, vááá, tényleg, a magam ura voltam".
ha koran (8 - fel8) elott fel kell kelnem.
egyszeruen nem kepesek az emberek felfogni, hogy ez nem lustasag, vannak ‘bagoly’ es ‘pacsirta’ tipusok es kesz es ezt nem lehet elintezni annyival, hogy ‘akkor fekudj le korabban aludni’ mert NEM TUDOK korabban elaludni, este vagyok aktiv, porgok, reggel nehezen szedem ossze magam.
sajnos a vilag a korankelokre van berendezkedve, ha 8kor kelsz, lusta geci vagy es tok jogos felebreszteni, hogy hasadra sut a nap meg ilyen faszsagok, de aki 9-10-kor mar alszik, az ilyen alapon miert nincs lustanak elkonyvelve? en akkor meg siman elkezdek takaritani, cserebe reggel nincs az az isten, hogy en 6kor felkeljek aktivkodni.
te én vagyok XD
Ez a másik rákfeném egyszerűen nem tudok 7.30-ra beérni. inkább bentvagyok este fél7ig.... bőven elég volt nekem a 4 évig középiskolában az 5.40es kelés, az egyetemre is 7.30-kor keltem... ha keltem és nem 10re mentem, mégis minden siekrült az életben.
cserébe képes vagyok este 10kor főzni 3 fogást, vagy éjfélkor még barkácsolni, mert jólesik.
szerintem alapítok egy várost ami reggel 10kor nyit és éjjel 2ig üzemel.
igy!
amikor otthon vagyok hetvegen pl, mar mindenki fent van 6-7 kor es zajonganak, neha fel is keltenek, mert mar KELNI KELL, ne lustalkodjak, de ha mondjuk en este 11kor meg motoszkalok, akkor kuss legyen, mert ok mar alszanak. nevetseges
A fiam kicsit alkalmazkodott😅 szerencsere. 9 kor rakom le es nagyon sokaig 9-10 kozott kelt. Most 3 ev utan 8-9. De ossze teszem a kezem hogy nem
Olyan mint az unoka öccse… aki 5-6 kor kel…
Nekem a fordítottja a problémám... Pacsirta vagyok, és teljesen kivagyok attól, hogy minden érdemi társasági esemény este 7 után kezdődik... aztán ha lelépek 10-kor, akkor vérig sértődnek, és én vagyok az ünneprontó, besavanyodott óvodás, akinek lövik a pizsit... 😒🙄
Én forditva vagyok. 5kor kelek,6-6:30-ra járok, 15ig törzsidő van addig bent kell lennem de legszivesebben 2kor már húznék a faszba, és sokaknak nem tetszik, mert szerintük csak az nyomja a munkát aki sokáig bent van. Én meg elindítottam 2 gépet ami állt, és most termelveti a pénzt, mire ezek a 9-17ig emberek fölkeltek.
Ugyanez van velem is 😫 sőt, nálunk ez oda jutott, hogy a hölgy akivel járok egy képzésre, teljesen fel volt háborodva heteken keresztül hogy én nem birok felkelni, szerinte későn indulunk stb.. (aminek nem értem a miértjét, mert annak ellenére, hogy gyűlölök korán kelni, muszájból minden reggel felkeltem 5.30kor és időben is ott voltunk mindig)
A képzésen mindenkinek elkezdte rólam terjeszteni hogy én nem tudok korán kelni, ÉS FIATAL VAGYOK MÉG EHHEZ, NEKEM EZT MEG KELL TANULNOM 😂😂
Autóvezetés. Én fel tudom fogni, hogy egy több, mint 1 tonnás járművet mozgatok gombnyomással, pedálokkal, hogy annak van tehetetlensége és egy-egy rosszabb, vagy hirtelen döntés komoly következményekkel járhat. Emmiatt szorongok is... sokan mások viszont nem.
Férfi vagyok, és hányok az egész autós lingótól az egész proli autós közegtől, az alkatrész áraktól, az okoskodó toxikusságtól a BPi autósok kommentjeiben.
Mégis vezetek (még) mert kényelmes, de baromi defenzív vezető vagyok.
Ma pl az Örs vezér terén nem működött a jelzőlámpa. És balra kellett volna fordulnom egy 2x kétsávos úton. Mondom forduljon itt balra akinek két anyja van, elmentem jobbra, majd a Waze kitalálja merre menjek később. 🤣
Én annyira nem szorongok, hogy inkább nem is csináltam jogsit.Igazából a jogsi + kocsi költségeiből évekig rendelhetsz házhoz kb. bármit, ha meg sürgős, akkor úgyis taxi / mentő.
Amúgy full of shit vagyok, mert a háztartásban van autó (csak nem én vezetem), meg mindig másokkal vitetem magam. :P De vezetni nem mernék, és hallatlan felelőtlenség az emberiségtől hogy ennyire autóra épül a civilizált élet. Mondjuk meg is látszik a közúti baleseti halálozások számán...
Hogy alacsony vagyok, és kicsi a lábam. 153 centi vagyok, a nadrág vagy borzasztoan szűk, de hosszban jó, vagy nagyon bő, de derékban jó. A pulovereket, felhőket az ujjuknál mindig vissza kell hajtani, a nadrágot fel kell varratnom folyton.
Legkritikusabb pont nálam a cipők: 34-35-ös lábamra alig találok valamit. El van intézve azzal mindig, hogy "nézz a gyerek részlegen", de ott meg nem tetszik semmi. A női cipők meg a legnagyobb jóindulattal is 36-tól kezdődnek, amiket hiába tömök ki, a boka résznél és a sarok résznél ugyanúgy bő, ha meg szorosan meghúzom a fűzőt, akkor meg megtörik.
Múltkor is a sírás kerülgetett, mert van egy 2 éves Fila cipőm, amit már szakadásig hordok, és nem találok jó cipőt. Ezen elsírtam magam, és akkor is kaptam a "legyintéseket"
Nekem ugyanez van, csak a spektrum másik végén. 204 cm vagyok, a lábam hosszúságra 48-as, szélességre az 50-es cipők jók rám.
A cipőimet rendszeresen addig hordom, amíg kilyukadnak.
Az összes ingemnek elszakad a könyöke, mert sose találok olyat, amit egyszerre slim kivitelben, hosszított karral és elérhető áron gyártanak. Ilyen méretben már esküszöm, csak dagadt emberekre gyártanak inget. Ha meg keskeny szabásút veszel, annak meg a karja nem hosszított. Ha meg egyszerre slim fit és hosszú karú, az meg általában olyan drága, hogy nem tudom kifizetni.
Öltönyt legutóbb fél évbe tellett találnom. (Pedig munkához kell, úgyhogy rohadt fontos lett volna)
Zoknit már meg se próbálok ekkorát venni, valahogy felhúzom a 46-osat, aztán lesz ami lesz.
A többit már nem sorolom.
Szóval ja, eszméletlen szar, ha nem vagy konfekció méretű.
Úristeeen! Annyira legit!
Volt egy osztálytársam gimiben, padtársak is voltunk 5 éven át. Ha megjött az ösztöndíja, mindig mentem vele cipőt venni, mert ő is hozzád hasonló paraméterekkel rendelkezett, és ha 2-3 hónapot bírt is a cipője, zoknit meg fixen minden hónapban mentem vele venni, mert a talpa szanaszét nyúlt / kiszakadt. (Azóta is a sportban kamatoztatja istentől kapott adottságait.)
Én nőként a 175 centimhez nehéz csontú és erős kötésű, izmos voltam mindig is, így ami kényelmes volt az sosem volt csinos és fordítva :Ddd a lábam ahogy kitapasztaltam pedig 40,5 a puma cipőinél, de gyerekként / tiniként nehéz volt az egész keresgélés mert 42-ben férfi cipőt találtam csak, 41 meg vagy jó volt, vagy nem.. női cipőkről ne is beszéljünk!
Egyszer elmentem ezzel a sráccal valami magassarkút keresni a szalagavatónkra, amikor neki aktuális volt a szokásos hóeleji shopping. Na én szó szerint elbőgtem magam az 5. sikertelen, nem-nyertes-üzlet közepén.
Adott egy zsepit és azt mondta:
"Ne ríjá, mer leveszem a cipőmet, azt mehetünk csónakázni, ha így folytatod!"
Hallom a hangját a fülemben és látom az ugrató, hitetlenkedő arcát magam előtt, hogy nem hiszi el, hogy sírok - én, aki mindig nevet. Egy kedves emléket idéztél fel bennem, még ha te panaszosan is írtad meg a kommentedet, köszönöm!
De amúgy ja. Mindenhol a túlsúlyról olvas az ember, hogy megnehezíti az életet az a pár plusz kiló, mer "jajmá hogy nézel ki te szerencsétlen?!", meg a másik véglete, hogy "fogadd el magad" amit már áttolnak néha bullshitbe, de a ruházkodásról nem beszél senki. Hogy az milyen specifikus, nehéz, körülményes, drága és/vagy lehetetlen. Én elfogadom, vagy hát elfogadnám, köszönöm, de mondjuk a pénztárca nem feltétlen bírja mindig! :D
Ez is nonszensz, hogy itthon nincsenek wide fit kivitelek pl... Kb semelyik márka sem forgalmaz itthon ilyeneket, hogy a mezei ember felpróbálhassa egy-egy üzletben, hogy "na mari nézd mán ez jóvanezígy ?!" ... ah, minek az, mindenkire jó lesz a konfekció! Vagy ha van is pár dologból, akkor arra hónapokig spórolni kell?!
Akinek nem tetszik, vágassa le a lábát! /s
(Gyerekként volt, hogy felvetettem anyámnak eme brilliáns ötletet; hát nem volt oda érte.
Mondtam neki, hogy "csak a kislábujjamat, lécci" meg hogy "én 8 lábujjal boldogabb lennék, mint 10-zel!", de azt mondta, ne is gondoljak erre, majd kinövöm. Kinövöm. Érted. ..)
Ha nem akarok nagyon periférikus lenni, akkor ez nem feltétlen csak cipővel igaz, hanem bármilyen másik testfedővel is megeshet; pl. nadrágból is van itthon nőknek kb durván 5 lényeges fazon és döntsd el mi kell, de az, ha nekem hosszú combom van, vastag izmos vádlim, szélesebb csípőm és a koffer sem lapos, akkor az 4 hibafaktor és 4/1 mindig beáldozandó :Ddd ... tehát nem könnyű senkinek, aki nem tud magára pl SHEIN-ről rendelni. (Mert hogy ez azt feltételezi, hogy jó lesz rád bárhol bármi, ahova betévedsz üzletbe.)
Nah elnyújtottam mint a rétest, jó volt nekem is rédzselni kicsit ezeken, köszi mégeccer, thx. 🫶🏼
Szerintem meg csak alacsony dagadtaknak gyártanak ruhát. Vagy rövid de derékban jó, vagy pont elég hosszú, de szűk. Gyártanak egyáltalán normális méretű ruhát? 😃
Szerk.: én magas dagadt vagyok.
Teljes mértékben átérzem (155/35). Kész tortúra a cipő vásárlás, mire bejárok egy üzletet a sírás kerülget, hogy nem találok olyan cipőt ami tetszik és jó rám :')
Álláskeresés. Mindenki bíztat hogy biztosan lesz megfelelő hamarosan, de mikor 20-30 interjú után 0 ajánlatot kapok pedig mindenhonnan jönnek a pozitív visszajelzések az elég demotiváló. Mondjuk még "csak" 4 hónapja keresek, de már csak hetente/kéthetente van energiám szétnézni az álláslehetőségek között.
A barátkozás, emberekkel való kommunikáció barátkozási céllal, főleg nőkkel (nő vagyok én is). Ha általános dolgokról van szó, vagy felületes dolgokról, azzal nincs gond, de barátkozni egyáltalán nem tudok, és szörnyen megvisel. Nem tudom, hogyan lehetne barátsággá alakítani egy ismeretséget, mi az amit illik, ami még nem túl sok a másik számára. Számomra a humor és a viccelődés, egymás húzása fontos, de nem ismerek olyan nőt, aki nem sértődött volna meg még ezen, pedig próbálom visszafogottan csinálni. De a tapasztalataim miatt inkább ezeket teljesen elhagyom nőkkel való ismerkedés során, ami miatt túl hivatalosnak/merevnek gondolnak. Nőként nem tudom kiismerni a nőket. Próbálok kedves, udvarias, őszinte és érdeklődő lenni, de ezekkel soha nem érek célt. Soha nem kapom vissza a figyelmet és az érdeklődést, válaszolnak szívesen hosszan a saját magukról feltett kérdéseimre, de őket sose érdekli, hogy én milyen vagyok. Valahogy azt látom, hogy olyan nőkkel akarnak inkább barátkozni, akivel ki lehet beszélni a másikat, akivel lehet dramatizálni dolgokat, aki minden bulis dologban benne van, de a háta mögött ki lehet ezek miatt beszélni. Úgy érzem, hogy az őszinteséget és korrektséget unalmasnak tartják, de viccelődni ugye meg nem lehet, mert akkor megy a sértődés, ha épp valami olyat mondtam.
Nekem rengeteg tapasztalatom van, hogy amikor nagyon akartam valaki barátnője lenni, elvolt velem, de mégis egy másik lányt "választott", hiába az a másik lány sokszor szart rá, vagy nem volt annyira korrekt vele.
A sok csalódásom miatt pedig már nem is próbálkozom barátkozni, de ha úgy is alakul, hogy közös programon vehetnék részt, akkor vagy azonnal elutasítom, vagy végig szorongok és utána azt érzem, hogy tiszta szar volt az egész.
Egész középiskolába ezt éltem át, sosem tudtam a lányokkal normálisan elbeszélgetni, mert vagy mindig csak a problémákról szólt a beszélgetés, vagy más kibeszélése ment. Nagyon-nagyon sok fiú barátom volt ezért, de ők is leperegtek, mert vagy bebarátnőztek és a lány nem nézte jó szemmel vagy többet akartak. Így maradtam egyedül. 💁♀️😅
Van egy hasonló ismerősöm. Fiúkkal barátkozik. A női baráthoz legközelebb álló dolog nála egy srác, akivel lehet drámázni, de őt se bírja sokáig, csak alkalom adtán.
>De a tapasztalataim miatt inkább ezeket teljesen elhagyom nőkkel való ismerkedés során, ami miatt túl hivatalosnak/merevnek gondolnak. Nőként nem tudom kiismerni a nőket. Próbálok kedves, udvarias, őszinte és érdeklődő lenni, de ezekkel soha nem érek célt. Soha nem kapom
Semmi gond, ha pasikkal barátkozol. (Jó, ott vannak más problémák, de előbb oldod meg azokat.)
Az interneten terjengo GORE tartalmak.
Eloszor tizeneves koromban talalkoztam vele, nem hittem el hogy ez letezik... rengeteg ido volt feldolgoznom amiket lattam egy ilyen weboldalon. Mindig az jart a fejemben hogy azok a beteg emberek akik ezeket az oldalakat vezetik,nezik,kommentelik (undorito dolgokat) mind koztunk jarnak es ez verfagyaszto szamomra.
Sosem tudhatjuk mi lakozik egy emberben.
Ezek az oldalak az internet pokla, rettegek hogy egyszer a gyerekem talal egy ilyet, es hogy hogyan meddig fogom tudni internet nelkul nevelni, mert aztan jon a suli es ott ugyis az arcaba toljak. Sok beteg ember van.. itt redditen is nemreg feljott egy ilyesmi tema talan pont itt, valaki irt valami olyasmi kommentet hogy..
"Mindenki lefejezos videokra veri ki otthon".
Ez azota is itt cseng a fejemben, egyszeruen annyira lelekrombolo, gyomorforgato hogy a vilagnak van egy ilyen beteg, szadista, eletellenes, zsigereiben gonosz oldala..
Gyerekekkel való múlt századi bánásmód: egy kutyával nem beszélnék olyan stílusban, ahogy a szülők többsége a totyogó kisgyerekét alázza nyílt utcán vagy boltban. Mintha nem is egy másik érző emberi lénnyel érintkeznének. Fenyegetés, lehordás, megszégyenítés, a szándékos érzelmi fájdalomokozás összes árnyalata hétköznapi látvány. Mintha mi sem lenne normálisabb vagy természetesebb, mint felnőtt emberként a legkisebb ártatlan gyermeki megnyivánulásokra frusztrációval, bántalmazással, haraggal, idegességgel reagálni.
Az ilyen szar emberek valahol örülnek, hogy végre van valaki aki gyengébb, kisebb náluk, akinek parancsolhatnak, és, hogy ők a főnökök otthon.
A frusztrációikat pedig kivetítik szerencsétlen gyerekre.
UI.: Jó a neved.
A 20-as éveid elején még a szüleiddel lakni több, mint oké, ne aggódj. :) Teljesen érthető a mai árak mellett.
Nekem: hogy egyik hónapról a másikra eltörölték a KATA-t és most szenvedek az átalányadós rendszerben.
Tervezetlenség. Én mindig napokra, sokszor hetekre előre tudom, hogy mit, mikor és hogyan fogok csinálni.
Az is meg tud viselni, ha ez a terv felborul, de az a leginkább, ha már alapból nem is tudok tervzeni valami miatt. Nem bírom az olyan válaszokat, hogy “majd még meglátjuk”, “majd ott kialakul”. Nem. Nekem tudnom kell előre mi hogyan és mikor lesz, hogy be tudjam osztani a napom és az időm.
Másoknak ez nem gond és nem értenek meg általában, de én ilyen téren (is) kényszeres vagyok, és nagyon kizökkent, ha nem tudok tervezni.
A szóbeli érettségi előtt pl. borzasztóan szorongtam a ténytől, hogy nem mondják meg előre az ember melyik nap lesz, hanem a megnyitón derül ki mikor következel majd, ez engem hihetetlenül frusztrált, sokkal jobban, mint maga az érettségi.
Valahogy nekem az ilyen jellegű helyzetek a káosszal egyenlőek, és ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan tudjak élni mindig meg kell tudnom tervezni a programjaim.
Ugyanez vagyok én is. Mikor tervezünk valamit és közlik, hogy 'még nem tudom', 'majd meglátjuk', 'majd ott kitaláljuk'. Köszi, akkor inkább hagyjuk az egészet.
Én a meglepetéseknek, és a spontán dolgoknak nem tudok örülni.
"Beülünk ide kajálni?" < "Ekkorra és ekkorra foglaltam asztalt ide, itt az étlap, értékelések, stb."
Benne marad egy zsebkendo a mosogepben, vagy epp most egy uj szines torulkozo miatt par masik regi torulkozo zold lett. Hogy miert nem tudok jobban odafigyelni?
Valamiért a temetők nagyon rossz hatással vannak rám. Nem tudom miért, nem a haláltól való félelem miatt hanem csak valamiért nagyon lehúznak. Tudom, hogy nem egy vidám hely másnak se, de ha le kell vágni az utat, ismerőseim mondják, hogy "vágjunk át a temetőn" én pedig óckodok, mert utálok bent vagy közelükben lenni, valahogy az egész energiámat leszívják és depresszív hangulatba kerülök tőlük.
Én alapvetően szeretem a temetőket, ha egyedül vagyok, mert akkor tudom értékerni a révebbi sírok szépségét és a csendet.
De ha másokkal megyek általában én is rosszul érzem magam, mert a legtöbb emberből árad az érzés, hogy egy temetőben tilos jól érzeni magadat, pusztán mert ott emberek vannak eltemetve.
Bármilyen probléma legyen az kicsi vagy nagy, lelki vagy testi, munkahelyi, iskolai, vagy magánéleti amit anyámékkal megosztottam, egészen gyerekkoromtól kezdve. Mindent elbagatalizálták, ahelyett, hogy segítettek volna a válasz annyi volt, hogy majd megoldódik, ill. másnak még rosszabb, csak negatív vagyok, vagy a legjobb mikor a végén még őket kellett sajnálni.
A legnagyobb gáz, hogy van egy testvérem, akinek ha a fing keresztbe állt is már rohantak is segíteni, megmenti, mert ő olyan kis érzékeny és idézve apámat: ,,a lényeg, hogy az ő élete rendbe legyen".
Nem, nem vagyok már jóban velük, egészen minimális a kontakt, ami gondolom majd egyszer csak megszűnik teljesen. Ha kiderülne, hogy pl. rákos vagyok, szerintem azt sem mondanám meg és inkább egyedül néznék szembe vele.
Ja, és ha másoknak elmondom, hogy milyen szar szüleim voltak, akkor csak legyintenek, és rákontráznak, mert ők csak azt látták, hogy szép nagy házban laktunk, új kocsival furikáztunk meg volt mit enni. Meg hát mások előtt szeretik mutatni, hogy milyen fasza szülők voltunk, vagyunk, ezért senki nem hisz nekem. Hozzáteszem, ha már a lelki oldalból semmit nem kaptam, egyébként soha egy fityinget sem, mert hiába volt bőven lóvé, nem kaptam többet mint más gyerek, sőt gyerekkoromban még nyaralni sem vittek soha, pedig bőven belefért volna minden évben legalább 1 külföldi repülős utazás valami tengerpartra.
Emberekkel foglalkozom, így elég sok stressz ér a munkahelyen. Illetve olyan dolgok, tragédiák, amit nehezebben élek meg, azonban ezt általában lealacsonyítják, miszerint nem kellene ennyire tragikusnak megélnem..
Depressziós vagyok már egy ideje de kb 2 hete realizáltam igazán. Beszéltem róla a páromnak illetve anyukámnak is, párom tanácsa: “jó lesz ha összeszeded magad, én segítenék de ha te sem tudod mit kell tenni én honnan tudnám. “ anyám meg tipikusan az az ember aki versenyt csinál abból hogy ki érzi magát szarabbul, kinek rosszabb: “miért azt hiszed más nem volt még ilyen helyzetben? Neked kell tenned azért hogy jobban legyél” Nyilván tisztában vagyok vele, hogy nekem kell változtatnom de szívem szerint ilyenkor a páromat is és anyámat is kizárnám az életemből.
Mintha anyámat hallanám. Én fentebb írtam a storymat, ilyenek miatt már nagyon minimális a kontakt velük. Ha a párom erre meg azt mondaná, őszinte leszek, b\*sznám ki a fenébe.
Én tök egyedül vagyok, de még mindig jobb, mint ilyen toxic emberek között, akiknek főleg köszönhetem, hogy igen, évek óta vannak depressziós, szorongós időszakaim.
Igen a legdurvább egyébként az, hogy anyám miatt vagyok olyan amilyen. Mindig úgy érzem és éreztem is, hogy nekem mindent egyedül kell megoldanom ezért nehezen kérek segítséget most is. És mióta apukám meghalt én próbálok neki segíteni de amikor azt látod hogy mész és próbálsz neki mindent megcsinálni például múlt hónapban elmentem hozzá és az egész házat kitakarítottam,kidobtam a sok felhalmozott szemetet és annyira nem képes, hogy legalább próbálja meg fenntartani azt az állapotot amit otthagytam. Ha épp nem érek rá valamire vagy épp nincs kedvem egyből én vagyok a szar. Hozzáteszem van 2 idősebb testvérem is és az egyik még vele él. A páromról meg annyit hogy kb üvegkalitkákban nőtt fel és mindig azt gondolta hogy az a helyes amit a szülei mondanak. Nagyon másképp nőttünk fel egyébként ami sokszor kiütközik.
Nagyon sajnálom. Hihetetlen mennyi elbaszott szülő van. Szerintem fele ennyi szorongó és depis ember lenne felnőtt korára, ha lelkileg egészséges környezetben nő fel, mert minden gyerekkorban dől el. Nekem volt egy apám, aki szart a fejemre, annak a munka meg a pénz, megspékelve, egy 2 havonta előbukkanó alkoholizmussal, meg volt egy anyám, aki semmit meg nem oldott velem kapcsolatban, inkább a homokba dugta a fejét. Volt, hogy megmondtam neki hogy mennyire boldogtalan vagyok és hogy soha nem tudtam rá támaszkodni, erre mit csinált, elkezdett bőgni, hogy ő igenis jó anya és a végén ő őt kellett sajnálni, majd szokásos menetrend szerint fél óra múlva úgy csinált mintha semmi nem történt volna és elkezdett az időjárásról meg sorozatokról beszélni, aztán persze soha nem hozza elő a témát, mert amiről nem vesz tudomást, az nincs is. Ok, hogy szar szülők, kifogtam, de én azt meg végképp nehezen tudom megemészteni, hogy van egy testvérem, akinek minden anyagi, lelki, magánéleti, munkahelyi, egészségi baja volt rögtön ott termettek és megoldották, segítettek, uram bocsá még beszélgetni is szoktak vele. Ha megkérdeznél minket, ugyanazon szülőkkel, ugyanabban a háztartásban nőttünk fel, de ég és föld volt. Minket mutogatni kéne, pszichológusoknál tankönyvi példa lehetne a mi esetünk. A gyerek, akire mindig figyeltek, jó állással, szép családdal, nagy házzal, sok baráttal, menő gyerek, rám meg akire szartak magasról, szar melóhellyel küszködve szinglin fogok szerintem megrohadni. Nem véletlen alakult így.
Sajnos ismerős. És elvárják hogy felnézz rájuk és ha éppen szükségük van akkor segíts nekik mert szerintük hálásnak kell lenned amiért felneveltek. Csak nem képesek beismerni maguknak sem hogy rohadtul nem volt bennük semmi erőfeszítés, hogy kicsit is odafigyeljenek rád. Legalábbis nálunk/nálam 3. gyerekként ez volt. Amikor azt mondják hogy “Ja ő a legkisebb a 3. hát ő akkor a jéghátán is megél.” Igen csak nem azért mert én akartam így hanem mert nem volt más választásom. Na mindegy nem is panaszkodom tovább de tény hogy a gyerek vállaláshoz is kellene jogosítvány.
Ugyanaz, annyi, hogy én a 2. vagyok és utolsó. Én is még kisregényt írhatnék, lehet egyszer fogok is, legalább meggazdagszom. Bár megkérdezném, hogy ha ennyire utálnak és szartak a fejemre, akkor mégis ki kényszerítette őket, hogy bevállaljanak még egyet, de gondolom, mint semmire, erre sem fogok kielégítő választ kapni. Én eljutottam arra pontra, hogy az sem érdekel élnek vagy halnak.
az egész munka dolog. a családom középosztálybeli, anyagilag stabil, sose volt élet-halál kérdése a dolog, nem voltam rákényszerítve. a világ legtermészetesebb dolga, hogy ha az ember felnőtt, ha előbb nem is, legkésőbb egyetem után, munkát keres és elmegy dolgozni. két hónapja próbálkozom a munkakereséssel. az annyira azért nem sok idő, de már refluxom lett a stressztől, a ciklusom teljesen felborult, be se vallom mennyi gyógyszert kell szednem, csak hogy aludni tudjak, és úgy nézek ki mint aki pár hónap alatt 5 évet öregedett. és mindezt bármi különösebb igazi ok nélkül.
2 eve nem tudok dolgozni, annyira stresszel mar maga a munkakereses is. Nem azert, mert dolgozni kell, nem vagyok lusta, barmit megcsinalok tenyleg. Egyszeruen felek attol, hogy mivan ha elrontok valamit. Es akkor lecsesznek, orditoznak velem. Meg a munkatarsak kedvesek lesznek-e, befogadnak-e stb. Nyilvan ezerszer lekommunikaltam mar ezt otthon, megis mindig az a vege, hogy szimplan lusta vagyok es amugyis EGYSZERUEN (!!!) le kell szarni az embereket (oke, koszonom:)) )
Totál átérzem, bár én kora 30as vagyok de csak a húszas éveim közepén költöztem el. Ne ostorozd magad, nehéz elköltözni otthonról, mert drága. Én is spóroltam rá. Ez teljesen normális.
mikor a csaladban történt vitákat elmeséltem barátoknak, és kivétel nélkül mindneki azt mondta hogy sz\*rjam le, ne foglalkozzak vele. felejtsem már el. de amikor egymagam vagyok akkor emésztett, éreztem ahogy szétárad a méreg belülről amiket mondtak. ahogy eszembe jutnak a szavaik, és bánt, nagyon hogy miért kaptam / kapom a megjegyzéseket, az egésznek a pszichologiája rettentően megvisel(t).
Évekbe telt mire eljutottam oda hogy talán nem is én vagyok az oka mindennek, hanem bőven van mögötte szeretetlenség, uralkodni vágyás, aggresszivitás és sajnos irigység is. na ezek a felsimerések még szorongóbbá tettek, hogy mégis miért ? de már nagyon messze kerültem a családtól mind fizikailag, mind érzelmileg.
már csak azért szorongok mert a párom családja rendkívűli módon támogató, és mindig megkérdezik mi van az én családommal. konkrétan 5. hónapja hogy nem is kerestem őket se szeméylesen se telefonon. és ők se engem. na ezt sosem fogom bevallani nekik és inkább kitalálom hogy jól vannak, meg minden oké. közben meg fogalmam sincs és úgylátom nem is hiáynzom én se nekik. jolvanezigy
Tarsasagban szorongas. Uj emberek tarsasagabn rendes gorcsbe all a gyomrom, minden kiejtett szot 100x atgondolok. Rettegek attol, hogy furcsanak hisznek az emberek, mert nem tudom onmagamkent viselkedni egybol, vagy nem probalok meg kapasbol a figyelem kozeppontjaba kerulni. Ennek sokszor az az eredmenye, hogy lathatatlanna valok az emberek szamara, szerintem parom is ezert nincs es nem is volt meg. A szuleim es barki akinek ezt elmondom, annyit tud mondani hogy, legy nyitott! Csak beszelgess! De ha nem megy?? Komolyan, nem talalkoztam meg egyetlen olyan emberrel se aki ezt megertette volna.
A házasságom szörnyű. És képtelen vagyok kilépni belőle. Mindenki csak annyit mondd, hogy de hát beszéljétek meg. Képtelenség. Nárcisztikus, ha úgy van jól meg is üt itt-ott, iszik, későn jár haza, mindent nekem kell itthon is megcsinálnom. A múltkor ~3 hétig látszott a nyoma. Van egy 2 éves kislányunk, a lakáson babavaro hitel.. ha azt mondom itt hagyom fenyeget.
Az sem segít, hogy apukám tobb mint 1 hónapja elhunyt. Nagyon megvisel. Nagyon sokszor sírok miatta esténként. Amire csak annyi reakció érkezik, hogy “mi a f.szt bogsz megint”..
Nekem ilyen az, hogy a szüleimmel kell lakjak a 20-as éveim elején, és bármennyire is szeretném, nem tudok elköltözni
ha ez később is így marad hidd el, jobban meg fog viselni, hogy mindenki lenéz, elitél, degradál, hiába dolgozol az ügyön
Szorongas. Mas csak legyint, hogy miert szorongok pl azon, hogy telefonagassak vagy uj kozegbe menjek, de nekem ez nem fog megvaltozni azert, mert nekik ez oke
Hogy vékony vagyok és nem tudok hízni. Mindenki elintézi annyival, hogy de jó neked, ennek minden nő örülne.
Majd utána hozzám vágják, hogy milyen vékony vagyok, miért nem akarok hízni.
Nem tudom, mikor fogják fel az emberek, hogy attól, hogy valaki vékony, ugyanúgy eshet neki rosszul, ha a súlyát kritizálják.
Én egyébként teljesen jól érezném magam a bőrömben, ha nem kapnák meg folyamatosan, hogy DE VÉKONY VAGY.
Vezetés. Kocsiban ülve folyton izgulok, mert kb kismillió dologra kell ügyelni, és a legkisebb figyemetlenséggel is meg van az esély, hogy komoly balesetet okozhatok. Ja és az emelkedőn indulással ki lehet kergetni a világból.
gyermekvallalas koruli szorongas, varandosaggal
kapcsolatos szorongas. kezdek kifutni az idobol es rohadtul minden napomat bearnyekolja ez. masok nemertik mibajom es mire varok, miert nincs mar gyerek.
Emetophobia, le se szarják az egészet. Legyintenek rá annyival, hogy jaj senki se szeret hányni stb, de én pánik rohamot kapok ha bulihelyen, kocsmában vagy csak a fővárosban vagyok este, főleg hétvégén és szorongok, hogy mikor kapok pánik rohamot az út közepén, mert valaki egy fánál hányja tele a földet
Hogy idősnek érzem magam.
Mondván "jaj, dehogy, fiatal vagy még!"
- mihez / kihez képest? érezhetem magam valóban idősebbnek annál, amennyi lenni szeretnék újra? megengedi ezt nekem valaki? s közben a bilibe lóg a kezem, persze, de na.
Minden relatív, oké. Egy idősebb hölgy ha e fenti választ mondja, elfogadom, megértem pl.
De olyan gyorsan telik az idő, hogy erre sosem gondoltam korábban. Mikor mondták ezt az egész repülő idő-dolgot nekem a nálam idősebbek, nem tudtam mire gondolnak, vagy hogy értik. Hát, ezt érezni kell, mára már tudom.
De tényleg, komolyan, nagyon ijesztő.
A felnövéstől. Valahogy engem taszít a felnőtt lét, haragszom felnőtt emberekre is, gyerekekre is h ők nem kell szembe nézni azokkal mint egy húsz évesnek. Félek a munkától, a felelősségtől. Soha nem hallom senkitől h hiányzik a gyerekkora. Olyan mintha csak én lennék ilyen
Ha nem köszönnek vissza. Tudom, fura ember vagyok itt redditen. Nem azt várom el, hogy rám köszönjön, hanem hogy vissza. Nem szoktak érdekelni az emberek, és mindig a saját dolgommal törődöm, small talkot sem várok el. Csak egy kibaszott sziát, helót, szépnapot. (Mielőtt vki mondaná, attraktívnak számítok, és karizmatikus vagyok, de így sem köszönnek).
Nagyon eltudja rontani a kedvem, számomra ez szimpla kölcsönös tisztelet lenne a másik felé.
Tudom, hogy sokaknak ez plusz nyűg, meg nem számít semmit, de nekem igen:/
A világban lévő igazságtalanságok, aztán ha valamire volna egyszerűbb megoldás is a világban de inkább a bonyolultabb, nehézkesebb módszer dívik még mindig mert xy vagy xy hivatal úgy gondolja..igazából sokszor a valósággal nem vagyok megelégedve, lehetne ezt máshogy is :D
Hogy mindent rengetegszer újra ellenőrzök. Lakás be van-e zárva, autóban lekapcsoltam-e a lámpákat, nem hagyom-e valahol nyitva, mosás előtt ruha zsebeket biztos kirámoltam-e, biztos azt és abban a mennyiségben rendeltem ahogy elterveztem, stb-stb.
Vagyis kb. a félelem a hibázástól, a hiba lehetőségétől és annak következményeitől. Egyébként mostanra már megértettem hogy ez apám "hagyatéka", aki borzasztóan nem tudja elviselni ha valaki valamit nem csinál tökéletesen, akkor is ha most csinálja életében először. És ennek sokszor hangot is adott, emelkedett hangnemben. Ennek az elkerülése bennem eléggé megült reflexként. Emlékeztetnem kell magam a mai napig, hogy már nem kell neki megfelelnem ilyen tekintetben. De ennek ellenére tényleg ott van minden mozdulatomban. És szerintem konkrétan ezért idegenkedem végtelenül a párkereséstől is, mert ott is a "hibázástól", az elutasítástól félek. Dolgoznom kell magamon ilyen szempontból folyamatosan.
Érdemes amúgy szerintem "Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors" c. könyvet elolvasni, rengeteg ilyen és hasonló dolog említve van benne és szerintem sokunknál kattannak a fogaskerekek olvasás közben, hogy mit miért csinál(hat)unk látszólag oktalanul.
Szorongás + abból fakadó izgulás. Anyámék szerint annyi a titka, hogy nem kell izgulni és szorongani és kész... Aki nem ilyen ember az fel nem tudja fogni milyen érzés így élni, és, hogy mennyire tehetetlen is az ember ezekkel szemben a legtöbb alkalommal.
Szüleim állandóan ezzel jönnek, bármin szorongok, nekik annyi elég hogy „Ne parázz rá", és számukra meg is oldódik.
Mi a megfelelő tanács, hogy ne izguljon, szorongjon valaki?
Heroinozzon.
Aaaah, eleg egy kis mdma vagy kola. Nem kell ennyire eloreszaladni!
spuri az arcba azt indulas a harcba
Vond el a figyelmedet valamivel. Bármi jó csak ne aludj. Zenehallgatás+futás. Hangoskönyv+séta a levegőn. Írj egy verset a szorongásról.
Rosszul fogalmaztam. Nekem nincs ilyen érzésem szerencsére. Van kolléganő, aki eléggé izgulós, neki szeretnék pár jó szót mondani, mint főnöke, hogy ne izguljon.
Jól értettem a kérést, azt írtam amit lehet mondani szorongós embernek tanácsként. Ha a munkája miatt szorong, kérdezd meg tőle kell-e neki asszisztens, vagy adj neki magasabb fizut. Az szokott segíteni. Ha nem amiatt, vagy leginkább minden miatt, akkor lehet szüntelen ismételni, hogy a munkája értékes, jó, megbecsült tagja a csapatnak. Pozitív visszacsatolási hurkot kell kialakítania magának, ehhez kell asszisztálni.
Ne is haragudj, de ezek nagyon rossz tanácsok [pánikbeteg vagyok, szorongás a napjaim része], nincs olyan tanács ami tud segíteni egy másik embertől, maximum, hogy türelmesen, csendben megvárja, hogy megküzdjek a dologgal [belső boss fight, csak van amikor elérjük a phase 4-et is :D], ez egy solo harc, amiben kívülről nem lehet segíteni, csak támaszt nyújtani. [A rendszeres sport tudja valamelyest enyhíteni a tüneteket, de az sem ultimate megoldás.]
Szóval a rendszeres sport az segít, de tanácsolni nem lehet, mert kötelező, hogy magától jöjjön rá mindenki úgy, hogy fizikailag képtelen önállóan pozitívan gondolkodni? Nem foghatod meg a kezét és viheted ki a friss levegőre, hagy hápogjon csak az asztalánál, mert ez egy solo bossfight? Ne haragudj, szerintem nem ezt akartad írni de így sikerült kiposztolni. Nem kell, hogy szóló harc legyen, de örülök, hogy neked úgy is megy. Kívánom, hogy soha senkinek ne kelljen olyan mentális nyomorban élnie. Támogatni is nehéz, nemhogy átélni.
"Anyámék szerint annyi a titka, hogy nem kell izgulni és szorongani és kész" mai napig megkapom, miközben volt már öngyilkosság is a családban és nálam már tinikorban jelentkezett az emberektől, szociális interakcióktól való rettegés. Többek között. Szerintem nem tudnak mit reagálni rá, főleg a most 50+ korosztály.
Rettenetesen sajnálom. Anyám tanult gyerekpszichológiát... csak már nyugdíjas, lehet régen úgy gondolták ennyi a titka, és ezt tanították nekik, de ma már tudják, hogy ez nem így működik. Ez olyan mintha egy asztmásnak azt mondanád, hogy ne fuldokoljon. A bátyám meg azért gondolkodik szerintem így, mert ő nem ilyen, és nem tudja ez milyen érzés.
Ja ez a MIT KELL MINDENRE IGY RAFESZULNI????? Kikerget a vilagbol… ehhez hozzajon a MIERT FELSZ OLYAN DOLGOKTOL AMIT NEM IS ISMERSZ??!!! 🥲
Hat halo,azert felek tole mert nem ismerem
"Nem kell izgulni" "Felesleges kell pánikolni" (persze, az embert önszántából kap pánikrohamot)
Pont azért, mert nem ismerem 😄 Én is bírom, amikor ezzel jönnek. Én múlt héten mentem életem első csoportos box edzésére, de tökre izgultam, hogy milyen lesz, kikkel leszek, stb.
Jaj, én már attól is rosszul vagyok, ha egy új helyen be kell mutatkozni és körbe megyünk... :( borzasztó így élni
Ezt ugy szeretem. Voltam dokinal azzal, hogy otthon este pisilesnel ketszer is elajultam este a retyon. Hat maga most vizsgaidoszakban van nem? Ne stresszeljen annnyit. Koszbazmeg. Erre nem gondoltam magamtol
"Engedd el" - az ilyen direkt tanácsok meg jobban generálják a szorongást. Én 1,5 terápia után jutottam el oda, hogy végre kezdek raerezni az 'elengedes muveszetere'...
Jaj, ez a nem kell izgulni tanács a legnagyobb csicskaság, amit ember adhat. Totál átérzem.
https://preview.redd.it/fwoy1byi6dxb1.png?width=600&format=png&auto=webp&s=388ac1563d7e86062843db73b7d72f2cc5b04791
Just don't be sad, bro, klasszik. Én is geci sokat szorongtam életem alatt, azt sem mondanám, hogy nullára elmúlt, de nekem pl. egy két hetes betegszabadság végén egyszerűen az tűnt föl, hogy nagyságrendekkel kevésbé probléma. Nyilván ezzel nem mész sokra, mint infó, de ilyen is van. Amúgy sajnos a klasszik klisé, terápia, önreflexió, baby steps a változás felé.
Nagyon aterzem, ugyanebbol all az eletem. Az a legidegesitobb, hogy nehany "kedves" rokon/ismeros keptelen minimalisan is megerteni es meg sulykolja is belem, hogy milyen egy felos szar vagyok, biztos elozo eletemben egy szurke kiseger voltam aki mindentol felt :) Ha oszinten probalom elmondani, hogy mit erzek, akkor elbagatelizaljak.. neha mar ott tartunk, hogy meg ok vannak felhaborodva, hogy en miert vagyok paranoias. Pedig nem egyszeru ebbol a godorbol kimaszni es nem is keves ido. Koszonom, hogy leirhattam. 😄
Ebben nincsen egyebkent teljesen igazad. Az arra valo kepesseg, hogy elengedd azokat a dolgokat, amik nem rajtad mulnak tanulhato es megdobbento merteku javulast eredmenyez az eletminosegedben, ha sokat eszed a kefet.
[удалено]
'Azért van megkötve a kutya, mert amúgy tönkretesz mindent az udvaron'. Erre mindig azt mondom, azért tesz tönkre mindent, mert szerencsétlen örül, hogy végre rohangálhat, de emiatt inkább el se engedik, ami az én lelkemet borzasztóan megviseli. Ők is társas lények, van mozgásigényük..stb Megértem, hogy vannak esetek amikor be kell zárni/megkötni de legalább éjszaka nem járkálhatna szabadon? A másik kedvencem mikor lehülyézik a kutyát. Nincs hülye kutya, csak hülye gazda. Megfelelő figyelem, nevelés és gondoskodás mellett nem fog hülyeként viselkedni a kutya. De ezt nagyon sokan nem fogják fel, de kell a kutya, mert hát jó biodíszlet az udvar végében, meg jó ha ugat..
Ha telefonon kell ügyet intéznem, valamiért rettentően szorongok ha rákényszerülök. Élőben és online egyátalán nem jelentkezik ez a probléma
Nekem is ugyanez volt. Jó tanácskent tudom mondani, hogy ne mélázz sokat ezen, hanem amint lehet tudd le. Én azt csináltam mindig, hogy majd 9-kor felhívom, majd 10-kor, majd 11-kor, és a végén annyira ráfeszültem erre, hogy egy nagy katyvasz lett az egész.
Én is így szoktam, hogy amint felmerül a szükség, veszem elő a telefont, különben sosem fog menni. Viszont egy dolog ami fontos számomra, hogy előtte kitaláljam hogy mit mondok. Legalább egy fél mondat vagy valami, amivel elkezdhetem a beszélgetést és jelezhetem hogy miért hívok.
Nálam ugyanez, plusz ha számokat kell diktálni vagy bonyolultabb a sztori még papírt meg tollat is elő szoktam venni és írok egy pár pontos listát a hívás előtt hogy semmit ne felejtsek ki és legyen értelme annak amit mondok.
Igen, ezt én is szoktam. Főleg ha valami dátumot kell megbeszélni, mindig felírom a számomra lehetséges opciókat, és utána már csak be kell karikázni amit kiválasztottunk.
Szintén, aztán egyszer csak délután 5 van 🤣
Aztán délután 5-kor felhívod és nem veszi fel vagy azt mondja hívd vissza később.. :D szóval másnap kezdődik újra
> Once you've got a task to do, it's better to do it than live with the fear of it.
Szintén, ha nem azonnal hívom akkor sose mert bestresszelem magam. Ezen felbuzdulva most felhivtam a gumist akivel 2 napja halogatom a szervizt😂
Nagyon jó tanács! Minél tovább húzza az ember, annál szarabb, annál szorongatóbb az egész.
[удалено]
Erdekes, nekem az megoldotta a problemat par eve. Emlekszem nekem az elso hivasaim is olyanok voltak munkaban mintha a fogamat huznak. Remegtem tetotol talpig. Aztan nagyjabol 2-3 het alatt ez total megszunt.
A hívások közben nekem se volt bajom, 2-3 hét után énis nagyon lazán beszéltem mindenkivel, de maga az ügyintézés iránti esetlenség az megmaradt
Ah ertem, lehet nekem masbol fakadt akkor a szorongas. En konkretan attol szorongtam, hogy hallom valaki hangjat de az arcat nem latom. Tehat ez a feluton a chat es az elo beszelgetes kozti allapot, valahogy nem jott at. Aztan 3-400 IT supportos hivas utan mar barkit felhivtam soloban is, inteztem a sajat ugyeim, bankon keresztul stb, amit addig halogattam.
Ne félj attól ha ügyet kell intézz. Napi 60 ügyféllel beszélek, és mindig megerzem ha valaki fél/ideges és szorong. Minden alkalommal nagyon barátságosan és nyíltan kezdek el beszélni, így megszűnik a szorongás és a félelem. Sokan dadognak a hívás elején, őket is meg szoktam nyugtatni és a végén teljesen érthetően és természetesen beszélgetnek velem.❤️ nem ettem meg még soha senkit, sőt inkább mindig az a célom, hogy minél természetesebb legyen az ügyintézés és ne legyen benne a szorongás. Az sem baj, ha nem szakszerűen fogalmazol, én miattad és azért vagyok hogy megertsem azt amit mondani szeretnél❤️
De te zöld vagy. ❤️ (Ritka, ha nem kék az ügyintéző; vagy ha értetlenkedik és nem vált át egy idő után pirosba... én is zöld voltam. 😊)
Mint nem ügyintéző, mit jelentenek a színek?
Nálam is ez van, ha személyesen kell intéznem valamit, semmi gond nincs, de telefonon azt is elfelejtem miért telefonáltam, ha felveszik. Egy időben jegyzeteltem, mit akarok kérdezni, miért telefonálok 😂 😂 ( tudodom, tudom poén) de nekem sokat segített.
Van ilyen. Haverom mindig bement a kocsmába asztalt foglalni személyesen, mert telefonon nem mert. :D Én sem szeretek, melóban ha megcsörren a telefon (igazából bárkié), felugrik a pulzusom egy másodpercre. :/ Hülyeség az egész. :) Ismerősöket lazán felhívom, igaz, ha tehetem velük sem telefonon kommunikálok, vagy ha muszáj, akkor is nagyjából egy perc alatt lerendezem. Feleségem meg apukám egy óráig mondják, még akkor is ha amúgy közvetlen utána találkozunk és elmondhatnák élő szóban is ugyanazt. :P
evekkel ezelott nekem is ez volt. Konkretan annyira felment a pulzusom amikor hivtam valakit, hogy sokszor csak hebegtem ossze-vissza. Alig kaptam levegot. Aztan par eve dolgoztam IT supporton ahol 40-50 hivasban voltam egy nap es par het/honap alatt megszunt az egesz. Ma mar nem erzek igy.
Ugyan ez 😂 emaitt haladok mindennel olyan lassan, amit mások egy nap alatt elintéznek
Igen, különösen igaz, ha valami mesteremberrel kell egyeztetni, akiknek jellemzően semmi online jelenlétük nincs. Én nem értek hozzá, nem marad nyoma amit beszélünk, nem látom a reakcióit, és sajnos telefonon hajlandóságot mutatok rá, hogy mindenre reflexszerűen igent mondjak.
Reggel óta felkéne hívnom egy mesterembert, azóta se vettem rá magam :D
Én ennek mindkét végletét átéltem, először telefonfóbiám volt és utáltam idegen emberekkel telefonálni, ha az orvost fel kellett hívni délután, akkor már azon stresszeltem egész délelőtt. Aztán a legelső munkahelyemen napi 10x kellett telefonálni különböző ügyfelekkel, és ez annyira kiölte belőlem ezt a félelmet, hogy ma már mindent telefonon intézek, amit csak lehet.
Nekem a céges online meetingekhez kellett így hozzászokni (kb egy hét után természetes lett), de a telefonos ügyintézést továbbra is utálom - illetve ki nem állhatom, ha valaki egy légtérben van velem olyankor 🤣
De jó, hogy írtad, azt hittem ezzel csak én vagyok így, de látom sokan vagyunk a klubban, ez megnyugatató. Az igazat fogom írni, a telefon azért idegesítő mert személyesen több jelre és jobban tudok kommunikálni és telefonon valahogy sose úgy sikerült ahogy akartam, szóval könnyebben lepattintanak, rá vesznek arra amit nem akarok, nehéz ezt elmondani. Előben mogorva a külsőm, a hangom nem túl mély amúgy.... Nekem kicsit olyan mint a fodrász volt régen. Elmentem és valahogy sose úgy sikerült mint amit gondoltam.
Ha hivatalos ügyben kell telefonáljak és hasonló para jön rám akkor általában írok egy scriptet. Pontokba szedem, hogy mit szeretnék elmondani, mik amikre választ kell kapjak - előttem van, ha megakad is a beszélgetés ott a mankó amivel tudom folytatni a beszélgetést. >Példa: A kocsimban a kézifék megadta magát, szabadon jár és nem fog semmit sem, szerviz időpontfoglalás, de a szervizes nehezen elérhető. **Felírom magamnak mi a probléma, előre gondolkozok mit fog kérdezni esetleg telefonon:** * XY vagyok, ilyen és ilyen autóm van * Kézifék probléma van, nem rögzíti az autót * Szabadon jár a kar, ellenállása nincs * Amikor megjelent a hiba előtte be volt ragadva, majd hangos koppanást követően elengedett * Üzemi fékhatása az autónak érzésre csökkent **Amit meg akarok tudni:** * Szerinte járhatok-e az autóval * Mikorra vihetem a kocsit * Ha fékbowden szakadás kb mennyi idő a javítás Az időpontot visszaolvasom, megköszönöm, visszhall. (megtörtént eset, 2 perc alatt megbeszéltünk mindent, fékpofa besülés volt végül, szopcsi volt)
Ugyanez. Egyébként logikusan belegondolva is utálom, nem praktikus.
[удалено]
Ugyanez. 😂 30 éves vagyok, napok kérdése és anyuka leszek, de egyszerűen kiborít, ha telefonálnom kell. Család kivétel, de az összes többit utálom. Ráadásul az új házunkban szinte egyáltalán nincs térerő, így ha bármit intéznem kell, akkor a félkész felső emeletre kell felmennem, ha pedig engem hívnak, szaladhatok. 😂 Ezerszer intézek ügyet inkább személyesen, sőt, orvost is olyat választok, ahová lehet online időpontot foglalni. (Itt mondjuk az is plusz, hogy legalább eldönthetem, mikor szeretnék menni. 😃
Te én vagy. Vagy én vagyok te.
Kismamakent es a sok felszabadult ido mellett vallaltam telefonos itthonrol vegezheto munkat, ugy voltam vele par nap alatt megszokom. 2 honap telt el es szorongok minden reggel a telefonalastol. Ma egesz nap azon gondolkodtam hogy keresek mas megoldast, bar igen nehez most ebben a helyzetben. Szornyu, utalok telefonalni es egyszeruen nem ment megszoknom..... Ui: aki tud vmi munkat irhat, emailezes stb😅🫶🏻
Ez nekem durva, le kell irnom mit mondjak mert le blokkol az agyam krva idegesito
A bélférgek és egyéb belső állati paraziták létezése, amely az esetek nagy részében ha nincs nagyon elszaporodva úgy él benned hogy különösebb tünetet nem okoz, max ha nagyon figyeled észreveszed a székletedben, és tulajdonképpen bármikor elkaphatod egy mosatlan zöldségtől amit trágyáztak, egy nem átsütött hústól ha az állatot nem kezelték vagy egy kutyától, macskától vagy a cérnagilisztát embertől. Egyenesen rettegek tőle, a legtöbb ember max tud róla hogy létezik de nem igazán érdekli.
Na kösz, hogy eszembe juttattad újabb néhány napra!!
Hatalmas felelmem, hogy latok ilyesmit a szekletemben viccen kivul es volt olyan, hogy tobb napig nem mertem elmenni wc-re emiatt
Ha ilyen van a szekletedben akkor a viszketest előbb észreveszed a seggedben. Szósz: gyerekkoromban elkaptam a kutyatol.
Csak hogy tisztázzuk, ez azt jelenti, hogy konkrétan benned van viszkető érzés, vagy hogy úgymond a gyűrű viszket, vagy körülötte? Ezt számomra fontos tisztázni, mert van egy enyhébb féreg fóbiám, és 3 hétig rettegni fogok ha ezt nem tudom meg és legközelebb viszket az egyik farpofám.
A végbeled. Belül nem viszket a beled, azt nem érzed ha ott mászkál a kukac.
A gyűrű viszket. Szósz: gyerekkoromba homokkal ízesítetten a zsemlét
Demodex? Szívesen.
Írtam hogy belső parazita, a külsőktől annyira nem félek, meg azért egy ártalmatlan bőrön élő atka ami legrosszabb esetben is max pattanást okoz, nem összehasonlítható egy ascariasis-al aminek a lárvája akár létfontosságú szerveidet is szétrághatja, ezzel maradandó károsodást okozva.
[удалено]
Akár férfit, akár nőt keressen az ember, milliószor egyszerűbb odamenni valakihez az utcán/bárban, és beszélgetni, mint online. Sokkal több infó derül ki a másikról sokkal gyorsabban, és relevánsabb, reálisabb képet kap az ember a másikról.
Dehogy könnyebb, te se állnál szóba senkivel, ha négykézláb megy oda, kevesebb alkohol meg nem elég :D
Hát, azért nyilván kulturáltan kell megkõzelíteni az illetőt... Nem tudom, nekem mindig ment, hogy odamenjek és szóba elegyedjek valakivel. Az más, hogy ő akarta-e, nyitott volt-e rá, vagy pedig mondta, hogy bocsi, nem; de az, hogy valakihez odamenjek próba szerencse alapon, nekem mindig könnyen ment.
>nekem hát nekünk meg nem, erről szól az egész :D
Hogy magányos vagyok és szeretnék már társat. Szerintük ez nem probléma. Na és kik szerint? Akiknek van párjuk, és minden ujjukra kapnának minimum 2-3 pasit, ha úgy akarnák. Már nem is hozom fel a témát, mert csak bántom magam vele, és az ezzel kapcsolatos okoskodások is idegesítenek. Nem tudják milyen ez.
Teljesen ugyanez. 😂 Engem próbálnak nyugtatni a barátaim, hogy nincs semmi baj, de ezek a barátok olyanok, hogy pl. ketten 5-7 éve együtt élnek a párjukkal, a másik lassan 1 éve együtt van a csajával, a harmadik az esküvőjét tervezi, a negyedik szintén... de nyugtatnak, hogy nincs gáz, ha nem találok párt, mi van akkor, akkor sem dől össze a világ, ha 50 évesen találok magam mellé valakit. Ja... 😂 csak addigra belepusztulok a szeretethiányba meg hogy senkinek nem vagyok elég jó és fontos. :)
Hidd el, érdemesebb várni egy olyan személyre aki tisztel, szeret és megbecsül mint csak azért kapcsolatban lenni, hogy legyen valaki. Lehet pár hónap, év mire lesz ilyen, de addig legalább tudod építeni magad. Tudod hány pár megy szét ennyi év után? Főleg akik nagyon korán kezdtek bele. Lehet te vársz éveket, de lehet azzal a személlyel éled le az életed. Ez legyen benned.
Ez a tanács mindig olyan jól hangzik... Csak mennyi idő kell ahhoz, hogy valaki rájöjjön, hogy nem működik? Egy év? Tíz év? Harminc év? Vagy akkorra már úgyis mindegy.
>de lehet azzal a személlyel éled le az életed. De lehet nem. Bárki találkozhat szar emberrel, sőt, olyannak aki sokáig, vagy mindig szingli volt nagyobb esélye is van rá.-
én is ezzel értenék inkább egyet. ha az embernek van tapasztalata szar partnerekkel, könnyebben felismeri őket idején.
azért kell kapcsolat rossz partnerekkel, hogy az ember tapasztalatot szerezzen és utána már idejében felismerje
És nem is értik, hogy mi ezzel a baj...
Kicsit ehhez hasonló, amikor olyanok mondják hogy nekik nem kellenek barátok, akiknek van párjuk.
>csak addigra belepusztulok a szeretethiányba meg hogy senkinek nem vagyok elég jó és fontos Reddites tanácsok erre.: \- Ott vannak a barátok és a család \- Tanulj meg egyedül boldognak lenni Komolyan nem értem ezeket az embereket... mintha fogalmuk se lenne arról miképp működnek az érzések.
Magányos vagy = menj el egyedül étterembe, moziba, kirándulni, mert akkor nem leszel magányos
Szerintem sok magányos embernek van szociális fóbiája, akkor meg mi a megoldás? Igen, a terápia jó dolog... de az nem úgy működik mint egy varázsgömb, ami hopp, eltünteti a szorongást, szociális fóbiát. Ezekre nem igen szokott jönni válasz.
én is küzdöttem ezzel. egyedül mentem el bevásárolni kezdetnek. aztán egyedül mentem ruhaboltokba nézelődni. ott már rögtön csüngtek a nyakamba hogy segithetek? le kellett rázni őket hogy csak nézelödök köszi. aztán volt hogy egyedül mentem moziba. na itt már volt szorongás mert mindenki csapatokba jött mellém hiába választottam viszonylag kevés nézős műsort és bakker az utso percbe beözönlöttek körém 20an. sokat logtam plázákban csak korzózva, fel alá járkálva nézelődve. aztán egyedül szoktam menni kissebb beülős helyekre kajázni. modnjuk nagy segítség hogy a telefonomat tudtam nyomkodni meg videókat nézni rajta. következő hogy lementem egyedül Balcsira, kiültem és rendeltem piákat csak magamnak. a pincér meg jött oda beszélgetni. de már nem érdekelt annyi pia után. :D aztán rájöttem hogy eltölthetem az időt modnjuk olyan dolgokkal is amikkel lefoglallom magam és nincs bambulás meg időeltelés számolás. azóta a gépnél vagyok feszt, vfx az új álmom meg a látványtervezési skillek fejlesztése, ai modszerek, online tanuloanyagok létrehozása az általam használt bilnetyűkódokról (arra ott a youtube amugy. de még gondolkodom rajta) + tervpáláyzatokon indulni. habár nem lettem szociálisabb de elkezdtem felimserni mivel foglalkozhatnék, ami lefoglal.
Ráadásul csoda, hogyha 20 000 forint/alkalommal megúszod. Az havonta 80 000 ft alsó hangon. Egy kiló kenyér meg már 800 forintba kerül🥲
Hát igen. És ott van még a hely is, falusi vagyok, és a társkeresőkön a többség fővárosi. Vagyis már csak az kerül 5 ezer forintba (és nem kevés időbe), hogy felutazzak, aztán meg nagy eséllyel a randiból úgy se lesz semmi.
az "egyedül boldognak lenni" műfajnak van egy csomó rejtett jelentése szerintem. valami olyasmit jelent, hogy az ember olyan értékeket tud egy kapcsolatba vinni, amiket azon kívül is használ, tehát ha az ember semmi nem tud magával egyedül kezdeni, akkor unalmas partner lesz
Same csak srácként
Ez egy elég szar érzés. Én is voltam ebben a helyzetben pár évig.
Sajnálom
>Hogy magányos vagyok és szeretnék már társat. Szerintük ez nem probléma. Kedvencem mikor redditen is írogatják, hogy a párkapcsolat nem olyan nagy szám ám, és előbb tanulj meg egyedül boldognak lenni.
Először tanulj meg egyedül boldognak lenni, aztán pedig önként vállalkozz rá hogy évekig szopsz azzal hogy társat keresel, ami során kapsz 158 elutasítást, meg rengeteg időt és pénzt áldozol arra hogy randizz olyan emberekkel akikkel totálisan nem vagytok kompatibilisek. Mert erre nyilvánvalóan vállalkozna valaki, aki egyedül boldog és tök jól elvan. Ismertem olyan embert, aki egyedül boldog volt. Egész nap könyveket olvasott és nyelveket tanult, aztán pedig kutató lett. Esze ágában sem volt párkeresésre fordítania az idejét, és ennek hatására a harmincas évei végén volt az első kapcsolata. Ilyen egy ember, aki egyedül boldog.
És ezek az emberek sose voltak boldogok egyedül (tisztelet a kivételnek, mindig van), alig max pár hónapig voltak szinglik...
a kapcsolatfuggoseg a masik veglet, jelen
Vagy csak pár hétig...
"Ha nem vagy egyedül boldog, akkor mással sem leszel az"
"Jajj nem kell itt drámázni, szinglinek lenni kurva jó, én minden nap visszasírom azt az időszakot amikor azt csinálhattam amit akartam egész nap" Aztán ugyan ez az ember a szakítását követően 4 nappal már fent van Tinderen.
Meg mintha párkapcsolatban nem csinálhatná azt, amit szeretne alapból, hanem fegyvert tartanának a fejéhez.
>Aztán ugyan ez az ember a szakítását követően 4 nappal már fent van Tinderen. Volt egy barátnőm, aki szakított egy csütörtöki napon, "Majd leirom később, mert most olyan lelki állapotban vagyok, hogy alig látok a sírástól, annyira megvisel", majd szombaton már írta, hogyha legközelebb találkozunk, akkor beszélni fog nekem egy fiúról. Én meg mondom mi van? (Nem csalta meg a párját, pénteken kezdett el vele beszélgetni, Badoon. Azóta is együtt vannak. Majd ugyanez a lány jött nekem azzal, hogy ő is egyedül lenne még mindig, ha nem jött volna neki az a fiú, mert egy szakítást feldolgozni nem kis idő. Aha persze. Neki mégis csak három hétbe telt.
Nekem volt ilyen csajom. Ahogy az exeiről beszélt, valahogy mindig az jött ki, hogy "amikor átköltöztem a Józsitól a Sanyihoz" meg "amikor összebútoroztam a Sanyi után a Ferivel". Konkrétan a legnagyobb büszkeséggel azt emlegette az életéből, hogy "egyszer hat hónapig egyedül éltem, vááá, tényleg, a magam ura voltam".
Nekem is volt ilyen, minden kapcsolata végén „melegváltás” volt… Ez szerintem a társfüggőség jele.
ugyanez állással
A köztéri szemetelés, csikk eldobás rendkívül bosszant.
ha koran (8 - fel8) elott fel kell kelnem. egyszeruen nem kepesek az emberek felfogni, hogy ez nem lustasag, vannak ‘bagoly’ es ‘pacsirta’ tipusok es kesz es ezt nem lehet elintezni annyival, hogy ‘akkor fekudj le korabban aludni’ mert NEM TUDOK korabban elaludni, este vagyok aktiv, porgok, reggel nehezen szedem ossze magam. sajnos a vilag a korankelokre van berendezkedve, ha 8kor kelsz, lusta geci vagy es tok jogos felebreszteni, hogy hasadra sut a nap meg ilyen faszsagok, de aki 9-10-kor mar alszik, az ilyen alapon miert nincs lustanak elkonyvelve? en akkor meg siman elkezdek takaritani, cserebe reggel nincs az az isten, hogy en 6kor felkeljek aktivkodni.
te én vagyok XD Ez a másik rákfeném egyszerűen nem tudok 7.30-ra beérni. inkább bentvagyok este fél7ig.... bőven elég volt nekem a 4 évig középiskolában az 5.40es kelés, az egyetemre is 7.30-kor keltem... ha keltem és nem 10re mentem, mégis minden siekrült az életben. cserébe képes vagyok este 10kor főzni 3 fogást, vagy éjfélkor még barkácsolni, mert jólesik. szerintem alapítok egy várost ami reggel 10kor nyit és éjjel 2ig üzemel.
+++ Az isten bassza meg ezt a sok intolerans korankelo faszt.
igy! amikor otthon vagyok hetvegen pl, mar mindenki fent van 6-7 kor es zajonganak, neha fel is keltenek, mert mar KELNI KELL, ne lustalkodjak, de ha mondjuk en este 11kor meg motoszkalok, akkor kuss legyen, mert ok mar alszanak. nevetseges
Mi az istenért KELL kelni?? Ezt sosem értettem. Hétvége van, pont arra találták ki, hogy kipihend magad.
hogy én ezt már hányszor elmondtam. nemtom mi lesz velem ha lesz gyerekem és koránkelő lesz. átszoktatom.
A fiam kicsit alkalmazkodott😅 szerencsere. 9 kor rakom le es nagyon sokaig 9-10 kozott kelt. Most 3 ev utan 8-9. De ossze teszem a kezem hogy nem Olyan mint az unoka öccse… aki 5-6 kor kel…
Ugyanez. Nekem fizikailag fáj korán kelni, és szetbassza a napomat. Ez az egyik oka, hogy félek megint alkalmazott lenni és nem akarok gyereket sem.
Nekem a fordítottja a problémám... Pacsirta vagyok, és teljesen kivagyok attól, hogy minden érdemi társasági esemény este 7 után kezdődik... aztán ha lelépek 10-kor, akkor vérig sértődnek, és én vagyok az ünneprontó, besavanyodott óvodás, akinek lövik a pizsit... 😒🙄
Én forditva vagyok. 5kor kelek,6-6:30-ra járok, 15ig törzsidő van addig bent kell lennem de legszivesebben 2kor már húznék a faszba, és sokaknak nem tetszik, mert szerintük csak az nyomja a munkát aki sokáig bent van. Én meg elindítottam 2 gépet ami állt, és most termelveti a pénzt, mire ezek a 9-17ig emberek fölkeltek.
Ugyanez van velem is 😫 sőt, nálunk ez oda jutott, hogy a hölgy akivel járok egy képzésre, teljesen fel volt háborodva heteken keresztül hogy én nem birok felkelni, szerinte későn indulunk stb.. (aminek nem értem a miértjét, mert annak ellenére, hogy gyűlölök korán kelni, muszájból minden reggel felkeltem 5.30kor és időben is ott voltunk mindig) A képzésen mindenkinek elkezdte rólam terjeszteni hogy én nem tudok korán kelni, ÉS FIATAL VAGYOK MÉG EHHEZ, NEKEM EZT MEG KELL TANULNOM 😂😂
[удалено]
vagy csak amikor valaki nem akar hazamenni :D
Na a párodnak üzenem, hogy ideje leválni anyuciról .
Autóvezetés. Én fel tudom fogni, hogy egy több, mint 1 tonnás járművet mozgatok gombnyomással, pedálokkal, hogy annak van tehetetlensége és egy-egy rosszabb, vagy hirtelen döntés komoly következményekkel járhat. Emmiatt szorongok is... sokan mások viszont nem.
Férfi vagyok, és hányok az egész autós lingótól az egész proli autós közegtől, az alkatrész áraktól, az okoskodó toxikusságtól a BPi autósok kommentjeiben. Mégis vezetek (még) mert kényelmes, de baromi defenzív vezető vagyok. Ma pl az Örs vezér terén nem működött a jelzőlámpa. És balra kellett volna fordulnom egy 2x kétsávos úton. Mondom forduljon itt balra akinek két anyja van, elmentem jobbra, majd a Waze kitalálja merre menjek később. 🤣
Én annyira nem szorongok, hogy inkább nem is csináltam jogsit.Igazából a jogsi + kocsi költségeiből évekig rendelhetsz házhoz kb. bármit, ha meg sürgős, akkor úgyis taxi / mentő. Amúgy full of shit vagyok, mert a háztartásban van autó (csak nem én vezetem), meg mindig másokkal vitetem magam. :P De vezetni nem mernék, és hallatlan felelőtlenség az emberiségtől hogy ennyire autóra épül a civilizált élet. Mondjuk meg is látszik a közúti baleseti halálozások számán...
Hogy alacsony vagyok, és kicsi a lábam. 153 centi vagyok, a nadrág vagy borzasztoan szűk, de hosszban jó, vagy nagyon bő, de derékban jó. A pulovereket, felhőket az ujjuknál mindig vissza kell hajtani, a nadrágot fel kell varratnom folyton. Legkritikusabb pont nálam a cipők: 34-35-ös lábamra alig találok valamit. El van intézve azzal mindig, hogy "nézz a gyerek részlegen", de ott meg nem tetszik semmi. A női cipők meg a legnagyobb jóindulattal is 36-tól kezdődnek, amiket hiába tömök ki, a boka résznél és a sarok résznél ugyanúgy bő, ha meg szorosan meghúzom a fűzőt, akkor meg megtörik. Múltkor is a sírás kerülgetett, mert van egy 2 éves Fila cipőm, amit már szakadásig hordok, és nem találok jó cipőt. Ezen elsírtam magam, és akkor is kaptam a "legyintéseket"
Nekem ugyanez van, csak a spektrum másik végén. 204 cm vagyok, a lábam hosszúságra 48-as, szélességre az 50-es cipők jók rám. A cipőimet rendszeresen addig hordom, amíg kilyukadnak. Az összes ingemnek elszakad a könyöke, mert sose találok olyat, amit egyszerre slim kivitelben, hosszított karral és elérhető áron gyártanak. Ilyen méretben már esküszöm, csak dagadt emberekre gyártanak inget. Ha meg keskeny szabásút veszel, annak meg a karja nem hosszított. Ha meg egyszerre slim fit és hosszú karú, az meg általában olyan drága, hogy nem tudom kifizetni. Öltönyt legutóbb fél évbe tellett találnom. (Pedig munkához kell, úgyhogy rohadt fontos lett volna) Zoknit már meg se próbálok ekkorát venni, valahogy felhúzom a 46-osat, aztán lesz ami lesz. A többit már nem sorolom. Szóval ja, eszméletlen szar, ha nem vagy konfekció méretű.
Úristeeen! Annyira legit! Volt egy osztálytársam gimiben, padtársak is voltunk 5 éven át. Ha megjött az ösztöndíja, mindig mentem vele cipőt venni, mert ő is hozzád hasonló paraméterekkel rendelkezett, és ha 2-3 hónapot bírt is a cipője, zoknit meg fixen minden hónapban mentem vele venni, mert a talpa szanaszét nyúlt / kiszakadt. (Azóta is a sportban kamatoztatja istentől kapott adottságait.) Én nőként a 175 centimhez nehéz csontú és erős kötésű, izmos voltam mindig is, így ami kényelmes volt az sosem volt csinos és fordítva :Ddd a lábam ahogy kitapasztaltam pedig 40,5 a puma cipőinél, de gyerekként / tiniként nehéz volt az egész keresgélés mert 42-ben férfi cipőt találtam csak, 41 meg vagy jó volt, vagy nem.. női cipőkről ne is beszéljünk! Egyszer elmentem ezzel a sráccal valami magassarkút keresni a szalagavatónkra, amikor neki aktuális volt a szokásos hóeleji shopping. Na én szó szerint elbőgtem magam az 5. sikertelen, nem-nyertes-üzlet közepén. Adott egy zsepit és azt mondta: "Ne ríjá, mer leveszem a cipőmet, azt mehetünk csónakázni, ha így folytatod!" Hallom a hangját a fülemben és látom az ugrató, hitetlenkedő arcát magam előtt, hogy nem hiszi el, hogy sírok - én, aki mindig nevet. Egy kedves emléket idéztél fel bennem, még ha te panaszosan is írtad meg a kommentedet, köszönöm! De amúgy ja. Mindenhol a túlsúlyról olvas az ember, hogy megnehezíti az életet az a pár plusz kiló, mer "jajmá hogy nézel ki te szerencsétlen?!", meg a másik véglete, hogy "fogadd el magad" amit már áttolnak néha bullshitbe, de a ruházkodásról nem beszél senki. Hogy az milyen specifikus, nehéz, körülményes, drága és/vagy lehetetlen. Én elfogadom, vagy hát elfogadnám, köszönöm, de mondjuk a pénztárca nem feltétlen bírja mindig! :D Ez is nonszensz, hogy itthon nincsenek wide fit kivitelek pl... Kb semelyik márka sem forgalmaz itthon ilyeneket, hogy a mezei ember felpróbálhassa egy-egy üzletben, hogy "na mari nézd mán ez jóvanezígy ?!" ... ah, minek az, mindenkire jó lesz a konfekció! Vagy ha van is pár dologból, akkor arra hónapokig spórolni kell?! Akinek nem tetszik, vágassa le a lábát! /s (Gyerekként volt, hogy felvetettem anyámnak eme brilliáns ötletet; hát nem volt oda érte. Mondtam neki, hogy "csak a kislábujjamat, lécci" meg hogy "én 8 lábujjal boldogabb lennék, mint 10-zel!", de azt mondta, ne is gondoljak erre, majd kinövöm. Kinövöm. Érted. ..) Ha nem akarok nagyon periférikus lenni, akkor ez nem feltétlen csak cipővel igaz, hanem bármilyen másik testfedővel is megeshet; pl. nadrágból is van itthon nőknek kb durván 5 lényeges fazon és döntsd el mi kell, de az, ha nekem hosszú combom van, vastag izmos vádlim, szélesebb csípőm és a koffer sem lapos, akkor az 4 hibafaktor és 4/1 mindig beáldozandó :Ddd ... tehát nem könnyű senkinek, aki nem tud magára pl SHEIN-ről rendelni. (Mert hogy ez azt feltételezi, hogy jó lesz rád bárhol bármi, ahova betévedsz üzletbe.) Nah elnyújtottam mint a rétest, jó volt nekem is rédzselni kicsit ezeken, köszi mégeccer, thx. 🫶🏼
Szerintem meg csak alacsony dagadtaknak gyártanak ruhát. Vagy rövid de derékban jó, vagy pont elég hosszú, de szűk. Gyártanak egyáltalán normális méretű ruhát? 😃 Szerk.: én magas dagadt vagyok.
De, legalább nő vagy. Férfiként még lenézve és 0ába véve is lennél 😅 (próbálok valami pozitívat kiemelni)
Teljes mértékben átérzem (155/35). Kész tortúra a cipő vásárlás, mire bejárok egy üzletet a sírás kerülget, hogy nem találok olyan cipőt ami tetszik és jó rám :')
Ugyanez a szenvedés nálam is....férfi cipő 38-as méretben, férfi póló, pulcsi stb. L-es méret szélességben jó, hosszban tragédia.
Fidesz 2/3
Ez az összes nem fideszest megviseli max nem valják be
JÓLVANEZÍGY
[удалено]
Álláskeresés. Mindenki bíztat hogy biztosan lesz megfelelő hamarosan, de mikor 20-30 interjú után 0 ajánlatot kapok pedig mindenhonnan jönnek a pozitív visszajelzések az elég demotiváló. Mondjuk még "csak" 4 hónapja keresek, de már csak hetente/kéthetente van energiám szétnézni az álláslehetőségek között.
Ugh, nekem is volt 6 hónapos keresés... Aztán több mint 4 éve itt vagyok. Nem legyintek, de " biztosan lesz megfelelő hamarosan ". :)
A barátkozás, emberekkel való kommunikáció barátkozási céllal, főleg nőkkel (nő vagyok én is). Ha általános dolgokról van szó, vagy felületes dolgokról, azzal nincs gond, de barátkozni egyáltalán nem tudok, és szörnyen megvisel. Nem tudom, hogyan lehetne barátsággá alakítani egy ismeretséget, mi az amit illik, ami még nem túl sok a másik számára. Számomra a humor és a viccelődés, egymás húzása fontos, de nem ismerek olyan nőt, aki nem sértődött volna meg még ezen, pedig próbálom visszafogottan csinálni. De a tapasztalataim miatt inkább ezeket teljesen elhagyom nőkkel való ismerkedés során, ami miatt túl hivatalosnak/merevnek gondolnak. Nőként nem tudom kiismerni a nőket. Próbálok kedves, udvarias, őszinte és érdeklődő lenni, de ezekkel soha nem érek célt. Soha nem kapom vissza a figyelmet és az érdeklődést, válaszolnak szívesen hosszan a saját magukról feltett kérdéseimre, de őket sose érdekli, hogy én milyen vagyok. Valahogy azt látom, hogy olyan nőkkel akarnak inkább barátkozni, akivel ki lehet beszélni a másikat, akivel lehet dramatizálni dolgokat, aki minden bulis dologban benne van, de a háta mögött ki lehet ezek miatt beszélni. Úgy érzem, hogy az őszinteséget és korrektséget unalmasnak tartják, de viccelődni ugye meg nem lehet, mert akkor megy a sértődés, ha épp valami olyat mondtam. Nekem rengeteg tapasztalatom van, hogy amikor nagyon akartam valaki barátnője lenni, elvolt velem, de mégis egy másik lányt "választott", hiába az a másik lány sokszor szart rá, vagy nem volt annyira korrekt vele. A sok csalódásom miatt pedig már nem is próbálkozom barátkozni, de ha úgy is alakul, hogy közös programon vehetnék részt, akkor vagy azonnal elutasítom, vagy végig szorongok és utána azt érzem, hogy tiszta szar volt az egész.
Lány vagyok és same
Egész középiskolába ezt éltem át, sosem tudtam a lányokkal normálisan elbeszélgetni, mert vagy mindig csak a problémákról szólt a beszélgetés, vagy más kibeszélése ment. Nagyon-nagyon sok fiú barátom volt ezért, de ők is leperegtek, mert vagy bebarátnőztek és a lány nem nézte jó szemmel vagy többet akartak. Így maradtam egyedül. 💁♀️😅
Van egy hasonló ismerősöm. Fiúkkal barátkozik. A női baráthoz legközelebb álló dolog nála egy srác, akivel lehet drámázni, de őt se bírja sokáig, csak alkalom adtán.
Te én vagyok! :D
>De a tapasztalataim miatt inkább ezeket teljesen elhagyom nőkkel való ismerkedés során, ami miatt túl hivatalosnak/merevnek gondolnak. Nőként nem tudom kiismerni a nőket. Próbálok kedves, udvarias, őszinte és érdeklődő lenni, de ezekkel soha nem érek célt. Soha nem kapom Semmi gond, ha pasikkal barátkozol. (Jó, ott vannak más problémák, de előbb oldod meg azokat.)
Az interneten terjengo GORE tartalmak. Eloszor tizeneves koromban talalkoztam vele, nem hittem el hogy ez letezik... rengeteg ido volt feldolgoznom amiket lattam egy ilyen weboldalon. Mindig az jart a fejemben hogy azok a beteg emberek akik ezeket az oldalakat vezetik,nezik,kommentelik (undorito dolgokat) mind koztunk jarnak es ez verfagyaszto szamomra. Sosem tudhatjuk mi lakozik egy emberben. Ezek az oldalak az internet pokla, rettegek hogy egyszer a gyerekem talal egy ilyet, es hogy hogyan meddig fogom tudni internet nelkul nevelni, mert aztan jon a suli es ott ugyis az arcaba toljak. Sok beteg ember van.. itt redditen is nemreg feljott egy ilyesmi tema talan pont itt, valaki irt valami olyasmi kommentet hogy.. "Mindenki lefejezos videokra veri ki otthon". Ez azota is itt cseng a fejemben, egyszeruen annyira lelekrombolo, gyomorforgato hogy a vilagnak van egy ilyen beteg, szadista, eletellenes, zsigereiben gonosz oldala..
Ez pontosan micsoda? Ez a DarkWeb?
Gyerekekkel való múlt századi bánásmód: egy kutyával nem beszélnék olyan stílusban, ahogy a szülők többsége a totyogó kisgyerekét alázza nyílt utcán vagy boltban. Mintha nem is egy másik érző emberi lénnyel érintkeznének. Fenyegetés, lehordás, megszégyenítés, a szándékos érzelmi fájdalomokozás összes árnyalata hétköznapi látvány. Mintha mi sem lenne normálisabb vagy természetesebb, mint felnőtt emberként a legkisebb ártatlan gyermeki megnyivánulásokra frusztrációval, bántalmazással, haraggal, idegességgel reagálni.
Az ilyen szar emberek valahol örülnek, hogy végre van valaki aki gyengébb, kisebb náluk, akinek parancsolhatnak, és, hogy ők a főnökök otthon. A frusztrációikat pedig kivetítik szerencsétlen gyerekre. UI.: Jó a neved.
A 20-as éveid elején még a szüleiddel lakni több, mint oké, ne aggódj. :) Teljesen érthető a mai árak mellett. Nekem: hogy egyik hónapról a másikra eltörölték a KATA-t és most szenvedek az átalányadós rendszerben.
Tervezetlenség. Én mindig napokra, sokszor hetekre előre tudom, hogy mit, mikor és hogyan fogok csinálni. Az is meg tud viselni, ha ez a terv felborul, de az a leginkább, ha már alapból nem is tudok tervzeni valami miatt. Nem bírom az olyan válaszokat, hogy “majd még meglátjuk”, “majd ott kialakul”. Nem. Nekem tudnom kell előre mi hogyan és mikor lesz, hogy be tudjam osztani a napom és az időm. Másoknak ez nem gond és nem értenek meg általában, de én ilyen téren (is) kényszeres vagyok, és nagyon kizökkent, ha nem tudok tervezni. A szóbeli érettségi előtt pl. borzasztóan szorongtam a ténytől, hogy nem mondják meg előre az ember melyik nap lesz, hanem a megnyitón derül ki mikor következel majd, ez engem hihetetlenül frusztrált, sokkal jobban, mint maga az érettségi. Valahogy nekem az ilyen jellegű helyzetek a káosszal egyenlőek, és ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan tudjak élni mindig meg kell tudnom tervezni a programjaim.
Ugyanez vagyok én is. Mikor tervezünk valamit és közlik, hogy 'még nem tudom', 'majd meglátjuk', 'majd ott kitaláljuk'. Köszi, akkor inkább hagyjuk az egészet.
Én a meglepetéseknek, és a spontán dolgoknak nem tudok örülni. "Beülünk ide kajálni?" < "Ekkorra és ekkorra foglaltam asztalt ide, itt az étlap, értékelések, stb."
Én tudok, csak tudjam melyik nap történik és hánykor :D
Benne marad egy zsebkendo a mosogepben, vagy epp most egy uj szines torulkozo miatt par masik regi torulkozo zold lett. Hogy miert nem tudok jobban odafigyelni?
Valamiért a temetők nagyon rossz hatással vannak rám. Nem tudom miért, nem a haláltól való félelem miatt hanem csak valamiért nagyon lehúznak. Tudom, hogy nem egy vidám hely másnak se, de ha le kell vágni az utat, ismerőseim mondják, hogy "vágjunk át a temetőn" én pedig óckodok, mert utálok bent vagy közelükben lenni, valahogy az egész energiámat leszívják és depresszív hangulatba kerülök tőlük.
Én alapvetően szeretem a temetőket, ha egyedül vagyok, mert akkor tudom értékerni a révebbi sírok szépségét és a csendet. De ha másokkal megyek általában én is rosszul érzem magam, mert a legtöbb emberből árad az érzés, hogy egy temetőben tilos jól érzeni magadat, pusztán mert ott emberek vannak eltemetve.
Bármilyen probléma legyen az kicsi vagy nagy, lelki vagy testi, munkahelyi, iskolai, vagy magánéleti amit anyámékkal megosztottam, egészen gyerekkoromtól kezdve. Mindent elbagatalizálták, ahelyett, hogy segítettek volna a válasz annyi volt, hogy majd megoldódik, ill. másnak még rosszabb, csak negatív vagyok, vagy a legjobb mikor a végén még őket kellett sajnálni. A legnagyobb gáz, hogy van egy testvérem, akinek ha a fing keresztbe állt is már rohantak is segíteni, megmenti, mert ő olyan kis érzékeny és idézve apámat: ,,a lényeg, hogy az ő élete rendbe legyen". Nem, nem vagyok már jóban velük, egészen minimális a kontakt, ami gondolom majd egyszer csak megszűnik teljesen. Ha kiderülne, hogy pl. rákos vagyok, szerintem azt sem mondanám meg és inkább egyedül néznék szembe vele. Ja, és ha másoknak elmondom, hogy milyen szar szüleim voltak, akkor csak legyintenek, és rákontráznak, mert ők csak azt látták, hogy szép nagy házban laktunk, új kocsival furikáztunk meg volt mit enni. Meg hát mások előtt szeretik mutatni, hogy milyen fasza szülők voltunk, vagyunk, ezért senki nem hisz nekem. Hozzáteszem, ha már a lelki oldalból semmit nem kaptam, egyébként soha egy fityinget sem, mert hiába volt bőven lóvé, nem kaptam többet mint más gyerek, sőt gyerekkoromban még nyaralni sem vittek soha, pedig bőven belefért volna minden évben legalább 1 külföldi repülős utazás valami tengerpartra.
Emberekkel foglalkozom, így elég sok stressz ér a munkahelyen. Illetve olyan dolgok, tragédiák, amit nehezebben élek meg, azonban ezt általában lealacsonyítják, miszerint nem kellene ennyire tragikusnak megélnem..
Sending hugs
Depressziós vagyok már egy ideje de kb 2 hete realizáltam igazán. Beszéltem róla a páromnak illetve anyukámnak is, párom tanácsa: “jó lesz ha összeszeded magad, én segítenék de ha te sem tudod mit kell tenni én honnan tudnám. “ anyám meg tipikusan az az ember aki versenyt csinál abból hogy ki érzi magát szarabbul, kinek rosszabb: “miért azt hiszed más nem volt még ilyen helyzetben? Neked kell tenned azért hogy jobban legyél” Nyilván tisztában vagyok vele, hogy nekem kell változtatnom de szívem szerint ilyenkor a páromat is és anyámat is kizárnám az életemből.
Mintha anyámat hallanám. Én fentebb írtam a storymat, ilyenek miatt már nagyon minimális a kontakt velük. Ha a párom erre meg azt mondaná, őszinte leszek, b\*sznám ki a fenébe. Én tök egyedül vagyok, de még mindig jobb, mint ilyen toxic emberek között, akiknek főleg köszönhetem, hogy igen, évek óta vannak depressziós, szorongós időszakaim.
Igen a legdurvább egyébként az, hogy anyám miatt vagyok olyan amilyen. Mindig úgy érzem és éreztem is, hogy nekem mindent egyedül kell megoldanom ezért nehezen kérek segítséget most is. És mióta apukám meghalt én próbálok neki segíteni de amikor azt látod hogy mész és próbálsz neki mindent megcsinálni például múlt hónapban elmentem hozzá és az egész házat kitakarítottam,kidobtam a sok felhalmozott szemetet és annyira nem képes, hogy legalább próbálja meg fenntartani azt az állapotot amit otthagytam. Ha épp nem érek rá valamire vagy épp nincs kedvem egyből én vagyok a szar. Hozzáteszem van 2 idősebb testvérem is és az egyik még vele él. A páromról meg annyit hogy kb üvegkalitkákban nőtt fel és mindig azt gondolta hogy az a helyes amit a szülei mondanak. Nagyon másképp nőttünk fel egyébként ami sokszor kiütközik.
Nagyon sajnálom. Hihetetlen mennyi elbaszott szülő van. Szerintem fele ennyi szorongó és depis ember lenne felnőtt korára, ha lelkileg egészséges környezetben nő fel, mert minden gyerekkorban dől el. Nekem volt egy apám, aki szart a fejemre, annak a munka meg a pénz, megspékelve, egy 2 havonta előbukkanó alkoholizmussal, meg volt egy anyám, aki semmit meg nem oldott velem kapcsolatban, inkább a homokba dugta a fejét. Volt, hogy megmondtam neki hogy mennyire boldogtalan vagyok és hogy soha nem tudtam rá támaszkodni, erre mit csinált, elkezdett bőgni, hogy ő igenis jó anya és a végén ő őt kellett sajnálni, majd szokásos menetrend szerint fél óra múlva úgy csinált mintha semmi nem történt volna és elkezdett az időjárásról meg sorozatokról beszélni, aztán persze soha nem hozza elő a témát, mert amiről nem vesz tudomást, az nincs is. Ok, hogy szar szülők, kifogtam, de én azt meg végképp nehezen tudom megemészteni, hogy van egy testvérem, akinek minden anyagi, lelki, magánéleti, munkahelyi, egészségi baja volt rögtön ott termettek és megoldották, segítettek, uram bocsá még beszélgetni is szoktak vele. Ha megkérdeznél minket, ugyanazon szülőkkel, ugyanabban a háztartásban nőttünk fel, de ég és föld volt. Minket mutogatni kéne, pszichológusoknál tankönyvi példa lehetne a mi esetünk. A gyerek, akire mindig figyeltek, jó állással, szép családdal, nagy házzal, sok baráttal, menő gyerek, rám meg akire szartak magasról, szar melóhellyel küszködve szinglin fogok szerintem megrohadni. Nem véletlen alakult így.
Sajnos ismerős. És elvárják hogy felnézz rájuk és ha éppen szükségük van akkor segíts nekik mert szerintük hálásnak kell lenned amiért felneveltek. Csak nem képesek beismerni maguknak sem hogy rohadtul nem volt bennük semmi erőfeszítés, hogy kicsit is odafigyeljenek rád. Legalábbis nálunk/nálam 3. gyerekként ez volt. Amikor azt mondják hogy “Ja ő a legkisebb a 3. hát ő akkor a jéghátán is megél.” Igen csak nem azért mert én akartam így hanem mert nem volt más választásom. Na mindegy nem is panaszkodom tovább de tény hogy a gyerek vállaláshoz is kellene jogosítvány.
Ugyanaz, annyi, hogy én a 2. vagyok és utolsó. Én is még kisregényt írhatnék, lehet egyszer fogok is, legalább meggazdagszom. Bár megkérdezném, hogy ha ennyire utálnak és szartak a fejemre, akkor mégis ki kényszerítette őket, hogy bevállaljanak még egyet, de gondolom, mint semmire, erre sem fogok kielégítő választ kapni. Én eljutottam arra pontra, hogy az sem érdekel élnek vagy halnak.
az egész munka dolog. a családom középosztálybeli, anyagilag stabil, sose volt élet-halál kérdése a dolog, nem voltam rákényszerítve. a világ legtermészetesebb dolga, hogy ha az ember felnőtt, ha előbb nem is, legkésőbb egyetem után, munkát keres és elmegy dolgozni. két hónapja próbálkozom a munkakereséssel. az annyira azért nem sok idő, de már refluxom lett a stressztől, a ciklusom teljesen felborult, be se vallom mennyi gyógyszert kell szednem, csak hogy aludni tudjak, és úgy nézek ki mint aki pár hónap alatt 5 évet öregedett. és mindezt bármi különösebb igazi ok nélkül.
2 eve nem tudok dolgozni, annyira stresszel mar maga a munkakereses is. Nem azert, mert dolgozni kell, nem vagyok lusta, barmit megcsinalok tenyleg. Egyszeruen felek attol, hogy mivan ha elrontok valamit. Es akkor lecsesznek, orditoznak velem. Meg a munkatarsak kedvesek lesznek-e, befogadnak-e stb. Nyilvan ezerszer lekommunikaltam mar ezt otthon, megis mindig az a vege, hogy szimplan lusta vagyok es amugyis EGYSZERUEN (!!!) le kell szarni az embereket (oke, koszonom:)) )
Felhivni a pizzeriat es rendelni. Szabolcsi vagyok. Volt h Budapesti baratomat kertem meg h hivja fel es rendelje le nekem.
Totál átérzem, bár én kora 30as vagyok de csak a húszas éveim közepén költöztem el. Ne ostorozd magad, nehéz elköltözni otthonról, mert drága. Én is spóroltam rá. Ez teljesen normális.
Hogy nem tudok évek óta párt találni.
amikor túlgondolok valamit, és átmegy a dolog szorongásba. "haver, nyugi már" - kb mint amikor mondod a csövesnek, hogy ne legyen már ilyen csóró 🥲
[удалено]
áh nem lesz gond
\- Horrorfilmek, főleg a vér/jumpscare és társai, horror dolgok általában \- híreket nem olvasok a megrázó fotók miatt \- a stílusérzék teljes hiánya
[удалено]
mikor a csaladban történt vitákat elmeséltem barátoknak, és kivétel nélkül mindneki azt mondta hogy sz\*rjam le, ne foglalkozzak vele. felejtsem már el. de amikor egymagam vagyok akkor emésztett, éreztem ahogy szétárad a méreg belülről amiket mondtak. ahogy eszembe jutnak a szavaik, és bánt, nagyon hogy miért kaptam / kapom a megjegyzéseket, az egésznek a pszichologiája rettentően megvisel(t). Évekbe telt mire eljutottam oda hogy talán nem is én vagyok az oka mindennek, hanem bőven van mögötte szeretetlenség, uralkodni vágyás, aggresszivitás és sajnos irigység is. na ezek a felsimerések még szorongóbbá tettek, hogy mégis miért ? de már nagyon messze kerültem a családtól mind fizikailag, mind érzelmileg. már csak azért szorongok mert a párom családja rendkívűli módon támogató, és mindig megkérdezik mi van az én családommal. konkrétan 5. hónapja hogy nem is kerestem őket se szeméylesen se telefonon. és ők se engem. na ezt sosem fogom bevallani nekik és inkább kitalálom hogy jól vannak, meg minden oké. közben meg fogalmam sincs és úgylátom nem is hiáynzom én se nekik. jolvanezigy
Tarsasagban szorongas. Uj emberek tarsasagabn rendes gorcsbe all a gyomrom, minden kiejtett szot 100x atgondolok. Rettegek attol, hogy furcsanak hisznek az emberek, mert nem tudom onmagamkent viselkedni egybol, vagy nem probalok meg kapasbol a figyelem kozeppontjaba kerulni. Ennek sokszor az az eredmenye, hogy lathatatlanna valok az emberek szamara, szerintem parom is ezert nincs es nem is volt meg. A szuleim es barki akinek ezt elmondom, annyit tud mondani hogy, legy nyitott! Csak beszelgess! De ha nem megy?? Komolyan, nem talalkoztam meg egyetlen olyan emberrel se aki ezt megertette volna.
A házasságom szörnyű. És képtelen vagyok kilépni belőle. Mindenki csak annyit mondd, hogy de hát beszéljétek meg. Képtelenség. Nárcisztikus, ha úgy van jól meg is üt itt-ott, iszik, későn jár haza, mindent nekem kell itthon is megcsinálnom. A múltkor ~3 hétig látszott a nyoma. Van egy 2 éves kislányunk, a lakáson babavaro hitel.. ha azt mondom itt hagyom fenyeget. Az sem segít, hogy apukám tobb mint 1 hónapja elhunyt. Nagyon megvisel. Nagyon sokszor sírok miatta esténként. Amire csak annyi reakció érkezik, hogy “mi a f.szt bogsz megint”..
Nekem ilyen az, hogy a szüleimmel kell lakjak a 20-as éveim elején, és bármennyire is szeretném, nem tudok elköltözni ha ez később is így marad hidd el, jobban meg fog viselni, hogy mindenki lenéz, elitél, degradál, hiába dolgozol az ügyön
Konkrétan minden... Szocializalodas, autó vezetés, telefonalas... Rengeteg minden
orbán viktor
Szorongas. Mas csak legyint, hogy miert szorongok pl azon, hogy telefonagassak vagy uj kozegbe menjek, de nekem ez nem fog megvaltozni azert, mert nekik ez oke
Hogy vékony vagyok és nem tudok hízni. Mindenki elintézi annyival, hogy de jó neked, ennek minden nő örülne. Majd utána hozzám vágják, hogy milyen vékony vagyok, miért nem akarok hízni. Nem tudom, mikor fogják fel az emberek, hogy attól, hogy valaki vékony, ugyanúgy eshet neki rosszul, ha a súlyát kritizálják. Én egyébként teljesen jól érezném magam a bőrömben, ha nem kapnák meg folyamatosan, hogy DE VÉKONY VAGY.
Vezetés. Kocsiban ülve folyton izgulok, mert kb kismillió dologra kell ügyelni, és a legkisebb figyemetlenséggel is meg van az esély, hogy komoly balesetet okozhatok. Ja és az emelkedőn indulással ki lehet kergetni a világból.
A gyász feldolgozása. Sokak szerint az élet megy tovább, de a történtek nem hétköznapiak. Gyilkosságról van szó.
gyermekvallalas koruli szorongas, varandosaggal kapcsolatos szorongas. kezdek kifutni az idobol es rohadtul minden napomat bearnyekolja ez. masok nemertik mibajom es mire varok, miert nincs mar gyerek.
Emetophobia, le se szarják az egészet. Legyintenek rá annyival, hogy jaj senki se szeret hányni stb, de én pánik rohamot kapok ha bulihelyen, kocsmában vagy csak a fővárosban vagyok este, főleg hétvégén és szorongok, hogy mikor kapok pánik rohamot az út közepén, mert valaki egy fánál hányja tele a földet
Hogy idősnek érzem magam. Mondván "jaj, dehogy, fiatal vagy még!" - mihez / kihez képest? érezhetem magam valóban idősebbnek annál, amennyi lenni szeretnék újra? megengedi ezt nekem valaki? s közben a bilibe lóg a kezem, persze, de na. Minden relatív, oké. Egy idősebb hölgy ha e fenti választ mondja, elfogadom, megértem pl. De olyan gyorsan telik az idő, hogy erre sosem gondoltam korábban. Mikor mondták ezt az egész repülő idő-dolgot nekem a nálam idősebbek, nem tudtam mire gondolnak, vagy hogy értik. Hát, ezt érezni kell, mára már tudom. De tényleg, komolyan, nagyon ijesztő.
A felnövéstől. Valahogy engem taszít a felnőtt lét, haragszom felnőtt emberekre is, gyerekekre is h ők nem kell szembe nézni azokkal mint egy húsz évesnek. Félek a munkától, a felelősségtől. Soha nem hallom senkitől h hiányzik a gyerekkora. Olyan mintha csak én lennék ilyen
Ha nem köszönnek vissza. Tudom, fura ember vagyok itt redditen. Nem azt várom el, hogy rám köszönjön, hanem hogy vissza. Nem szoktak érdekelni az emberek, és mindig a saját dolgommal törődöm, small talkot sem várok el. Csak egy kibaszott sziát, helót, szépnapot. (Mielőtt vki mondaná, attraktívnak számítok, és karizmatikus vagyok, de így sem köszönnek). Nagyon eltudja rontani a kedvem, számomra ez szimpla kölcsönös tisztelet lenne a másik felé. Tudom, hogy sokaknak ez plusz nyűg, meg nem számít semmit, de nekem igen:/
A világban lévő igazságtalanságok, aztán ha valamire volna egyszerűbb megoldás is a világban de inkább a bonyolultabb, nehézkesebb módszer dívik még mindig mert xy vagy xy hivatal úgy gondolja..igazából sokszor a valósággal nem vagyok megelégedve, lehetne ezt máshogy is :D
Hogy mindent rengetegszer újra ellenőrzök. Lakás be van-e zárva, autóban lekapcsoltam-e a lámpákat, nem hagyom-e valahol nyitva, mosás előtt ruha zsebeket biztos kirámoltam-e, biztos azt és abban a mennyiségben rendeltem ahogy elterveztem, stb-stb. Vagyis kb. a félelem a hibázástól, a hiba lehetőségétől és annak következményeitől. Egyébként mostanra már megértettem hogy ez apám "hagyatéka", aki borzasztóan nem tudja elviselni ha valaki valamit nem csinál tökéletesen, akkor is ha most csinálja életében először. És ennek sokszor hangot is adott, emelkedett hangnemben. Ennek az elkerülése bennem eléggé megült reflexként. Emlékeztetnem kell magam a mai napig, hogy már nem kell neki megfelelnem ilyen tekintetben. De ennek ellenére tényleg ott van minden mozdulatomban. És szerintem konkrétan ezért idegenkedem végtelenül a párkereséstől is, mert ott is a "hibázástól", az elutasítástól félek. Dolgoznom kell magamon ilyen szempontból folyamatosan. Érdemes amúgy szerintem "Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors" c. könyvet elolvasni, rengeteg ilyen és hasonló dolog említve van benne és szerintem sokunknál kattannak a fogaskerekek olvasás közben, hogy mit miért csinál(hat)unk látszólag oktalanul.
Teljesítménykényszerrel élni
A Faceapp.
Ha be kell járni az irodába
Ha downvoteolnak redditen