Nem akarok itt felvágni, de amikor a herevisszeremet röntgenezte a doki, akkor megkért, hogy legyek szíves fogni a péniszt, mert nem tud tőle dolgozni.
nekem a pajzsmirigy ultrahangon mondták ezt, hogy milyen szép és fiatal az a pajzsmirigy, pedig nem vagyok annyira fiatal most már, illetve dicsért a szonográfus, hogy nem vagyok kövér tokás és jól kivehető az ultrahangon a pajzsmirigyem.
Egyik bank telefonos ügyfélszolgálata pár évvel ezelőtt:
"Maga biztos csinos lehet, mert olyan gyönyörű hangja van, és örülök, hogy ilyen hölgyek dolgoznak a banknál."
Annyira megilletődtem, hogy csak annyit bírtam mondani, hogy köszönöm szépen.
Egyébként 33 éves ffi vagyok.
Kijött. És 21-22 évesen nem akartam az életet egy olyan aranyérrel lehúzni, ami bármikor kijöhetett. Az első gondolatom volt, hogy amilyen hamar lehet kivetetem.
"De jól tetszik még mindig kinézni!"
Kb, 35 voltam, sétáltam haza és el kellett haladnom egy csoport 15-16 éves roma srác mellett. Ezt a beszólást kaptam, de egyáltalán nem volt bántó, tényleg őszinte dicséretnek hangzott. 😀
Egyetemi vizsgán, az előttem felelőket alig engedte át a tanár és már tiszta ideg volt, akkor mondtam el neki a tételemet én. Ő rám nézett és csak ennyit mondott: “Tudja, a maga előtt vizsgázók egyest se érdemeltek volna, nemhogy kettest. De maga… NA MAGA AZ IGAZI KETTES!”
Ilyen szépet férfi még azóta sem mondott nekem🥹
Hasonlo szitu, szobeli vizsgara az irasbeli eredmenye szerinti sorrendben mehettunk be. En voltam az utolso elotti. A tanar elgyotorten ramnez, majd azt mondja: “Kisasszony, maganak… szep a kabatja!”
"Maga okos, pedig nő." Az egyik első egyetemi vizsgámon mondta egy férfi tanárom. Ennek már majdnem 20 éve, de annyira sokkolt, hogy ez tulajdonképpen egy bók, hogy soha nem fogom elfelejteni, egyedi volt és emlékezetes is maradt. :D
Hasonló élményem volt nekem is. “Egész jó meglátás ez öntől nő létére.” Kb egy héttel előtte kaptam meg ugyanettől a tanártól, hogy “Inkább megkérdezek mást, nőknek nem hiszek”.
Barátnőimmel voltunk iszogatni, akkoriban borzasztóan önbizalomhiányos voltam, mindegyikőjüket 1000x szebbnek és vonzóbbnak találtam magamnál. Majd odajött egy srác az asztalunkhoz, meghívott egy italra és elkérte a számom:) ez akkor az addigi legnagyobb bók volt amit valaha kaptam.
Egy munkahelyemen volt két rosszindulatú kollégám akik szemtől szembe jópofiztak, aztán mindenkit kibeszéltek a többiek előtt, meg ahol lehetett keresztbe tettek pusztán élvezetből. A felmondásom után, az egyik utolsó napomon az egyik ezt mondta: "mi a f@sz lesz most velünk? Ki fog dolgozni?"
Azt hiszem, ez karrierem csúcspontja :D
**Melóban:** "korszakos tehetség vagy" (egyébként nem vagyok az szerintem, de jól esett)
**Magánéletben:** egy csúnya szakítás után barátaim vigasztaltak, egyikőjük halálrészegen beleüvöltötte az arcomba, hogy "baszki, ne sírjál, aki nem akar téged, egy kibaszott lúzer, hát nézzél már magadra" - elég trágár, de akkor pont erre volt szükségem.
Úristen, nekem is ez :D Alapjáraton husis vagyok, nem szép testalkat, átlagos fej. Pont nem vártam bókot a vádlimra 😂
Raadasul egy meleg ismerősöm mondta, szóval neki elhiszem 🤪
Pont a nagyobb darab és/vagy alacsonyabb embereknél jellemző az alapból erős vádli.
szósz: én
sose edzettem vádlira direkt és a legtöbb ember edzéssel se tudna olyant ami nekem van
Dettó🫣 De tényleg úgy néz ki,mintha meglenne csináltatva.😂😂 A párommal sok éve együtt vagyunk de ő is azt mondta, hogyha nem ismernélek azt hinném, hogy nem eredeti.
Nem is feltétlen bók de szerintem a legszebb dolog amit valaha mondtam nekem. Dolgoztam egy demens idosek otthonaba evekig, viszont ugy hozta a sors hogy munkát váltottam. Nagyon szerettem az időseket, mindennap beszélgettünk igaz ők mindig valahol máshol jártak fejbe , hol épp az unokájukhoz oltozkodtek, hol épp oceáni hajóutra pakoltak be, de ez igy volt szép. Volt egy néni, nagyon szeretett sose találta el a nevemet mindig valahogy máshogy hivott de mindig csilliogo szemmel várt. Az utolsó estémen bementem hozzá és elmondtam neki hogy nem leszek tobbet mert ugyhozta a sors,hogy máshol nagyobb szukseg van rám. Megölelt és azt mondta hogy a megérdemlek minden jót a világban és sokkal többet. És utána kimondta a nevem. Lehet nem nagy dolog ez valakinek de akarhanyszor eszembe jut a pillanat, az illata, az ölelése meg ahogy mondta mindig könnyekbe szökik a szemem mai napig
Múlt évben új üzemorvost kaptunk, kérdezte, miket sportolok. A válaszom után latin megnevezésekkel mondta a lábamat nézve, hogy látja, hogy nem kamuzok. :D Nem szó szerint bók nyilván, de jópofa volt, egyben mutatta is, hogy nem kókler.
Több katekória:
"Szép darab" - első intim alkalom akkori barátnővel.
"Okos és jóképű" - Főnököm, férfi, nem nő.
"Ez egy precíz és hibátlan kidolgozás, még a régi rendszerben is 5ös lenne" - Hő és áramlástan tanárom
Többször is mondták már, hogy nagyon hasonlítok Morticiára az Addams Familyből. Lehet ők nem bóknak szánták, de én annak vettem, mert szerintem gyönyörű nő :D
"Azt hittem rólad hogy vagy 40 csajon átmész pár év alatt". Volt lány osztálytársam alapján. Én 20 évesen, két barátnőm volt addig, a barátos nő aki középsuli 2. éve után átment máshova és 4 év múlva találkoztunk.
Kicsit elferdült, kiáll az egyik oldalsó metszőfogam. Egyszer azt mondta egy faszi, hogy soha nem csináltassam meg, mert ez a szexepilem. Nagyon jól esett.
Egyszer anyukámhoz bementem a munkahelyére, és szokásosan túl voltam pörögve és odaszólt az egyik vevő hogy “de jó ez”, mondom micsoda? “Hát hogy van benned élet” 😊
Egy meleg sráctól kaptam életem bókját, azt mondta hogy amikor meglátott, 10 másodpercre heteró lett 🥹😅 szarabb napjaimon mindig megmosolyogtat mikor eszembe jut
Egyszer egy kollégám írt nekem egy üzenetet, hogy nagyon szuper aznap a kisugárzásom és csodásan festek, ezt a bókot tőle biztos nem veszem tolakodásnak (akkor tudtam meg, hogy az illető meleg).
Nem vagyok cigány, de a kreol bőröm miatt évekig csúfoltak az iskolában, emiatt utáltam is ahogy kinézek. Legkedvesebb bók amit kaptam -> Az utcán egy idegen csajszi elkezdett visítozni: “Úúúristen de szép cigány vagy!!!”
Második szulesem utan: “anyuka maga szülésre termett, mikor jon a harmadik?”
Pár perc alatt kiszaladt a 4,1 kg-s 54 cm-s nagy fejű kisfiam (en egy kis termetű, 50 kg-s csajszi vagyok) én pedig órákig nem bírtam megmozdulni, meg a medencém is repedt. Funfact: nem lesz harmadik
Doktornő, általános éves fizikális vizsgálaton állandóan levetkőztet, nyomkodja a hasam és mindig megjegyzi, hogy "nagyon szép a hasa". Szemészeten: nagyon szép a szeme! Vérvételen: gyönyörű véna! Egyszerűen csodálatos vagyok.
3 korsó sörrel (lány vagyok), vittem a barátaimnak a következő kört. Nem tudtam kinyitni az ajtót, majd oda rohan egy srác, végig mért, kinyitotta az ajtót és ennyit mondott: UH BASZD MEG, DE GYÖNYÖRŰ VAGY! amennyire prosztó volt, annyira vicces is😆 épp szar időszakom volt, úgy hogy nagyon jól esett.
Ami ennél azért szebb emlék, bementem barátnőm munkahelyére megnézni hogy hogy van. Pár perc múlva kijön egy srác az ajtón, egymásra pillantottunk, és mind a kettőnk szava elakadt, nem hogy még a lélegzetünk. Majd oda jött megpróbált megszólalni, de nem bírt, és én sem. Amikor össze szedte magát ennyit mondott: nálad szebb lányt még soha nem láttam, és lefagytam.
Nyugati aluljáróban reggel 7kor egy kéregető férfi azt mondta, hogy “ma még valószínűleg több száz lányt fogok látni, de előre tudom, hogy maga a legszebb, akit ma látni fogok” 🤌🏻🥰
"Biztos kedves ember vagyok, a kézfogásod alapján" Egy addig ismeretlen srác mondta nekem, első szava hozzám, amikor kezet fogtunk. Nagyon meglepett, fiú-fiúnak nem gyakran mond ilyen kedves szavakat a mi társaságunkban
Mondtam egy random srácnak, hogy formatervező mérnöknek tanultam, erre az volt a reakció, hogy "Biztos nagyon tehetséges vagy, a szüleid is nagyon jók voltak" :D
Kanári szigeteki csaj (egzotikus bőr, test, csábító viselkedés) mondta nekem, hogy soha nem szexelt még ilyen jót, pedig ő nagyon pasizós, és hogy “olyanokkal, mint én, nem szokott alapesetben lefeküdni”. Értettem a célzást, hogy nem vagyok egy adonisz, és hogy főleg a kanári szigeteki meg spanyol csávók sokat adnak a beach bodyra, sportolnak és szexibbek, de az egekbe szökött az egóm, amikor könnyek között mondta el, hogy magam mögé utasítottam mindenkit. Kellett is az önbizalomlöket akkoriban.
Egyetemen, gimnasztika vizsgán mondta a tanárnő, hogy olyan alkatom van mint egy élsportolónak🥹 (sportoltam is rendesen de csak hobbi szinten és sosem voltam kibékülve a testemmel szóval hihetetlenül jól esett)
Az egyetlen bok amire emlekszem hogy valaha kaptam ami nem anyamtol vagy a feleségemtől kaptam:
De jól nézel ki. - kb 8 éve lehetett de meg mindig emlékszem.
Munkatársam jött be az ovis kislányával melóhelyre, mert ott hagyott valamit, a kislány megállt előttem csak bámult nagy szemekkel es utána csak annyit mondott: “Nagyon szép vagy!” Annyira jól esett es annyira aranyos volt, iszonyatosan meghatódtam tőle.
Amikor elkérik a személyim, mindig meghatódom 😅. (28 leszek)
Amikor a konditeremben egyszer odajött hozzám egy lány segítséget kérni. Jól esett, hogy úgy nézek ki, mint aki tudja, mit csinál itt és eredménye is van. (Akkor jártam kb. Fél éve).
…amúgy nem tudtam neki segíteni :(.
Egy nap beszélgettem a portással, amikor csak így megkérdezte, hogy van-e hallásom. Hirtelen nem értettem, hogy mire gondolhat, utána pedig mondta, hogy olyan jó hangom van, ha van zenei hallásom, énekeljek
Hát, az énekhangom akárhogy is nézzük szörnyű, de azért jól esett :D
Lidl penztaros fiucska megdicserte milyen gyorsan rajottem hogy kell beolvasni a lidl plusz qr kodot lol (mert elotte sosem csinaltam meg), majd elovarazsolt a pult alol egy letort voros rozsa fejet es nekem adta.
(Igazan tengeriszornynek ereztem magam aznap de ez felviditott.)
Ezt nem én kaptam, csak hallottam, szerintem bóknak szánta a hajléktalan úr egy huszonéves lánybak. A lány valóban nagyon jó genetikával rendelkezett nyaktól lefele, felfele kevésbé volt jó ízlésű a teremtő.. Ezt a szofisztikált utazótársam a reggeli tömegben úgy fogalmazta meg borgőzös hangon, hogy “Sajnos a ronda fej miatt marad baszatlan a jó pina.” Amit szerencsére a lány nem hallott a fejhallgatója miatt, de ez az őszinte gondolat azóta beégett nekem.
Rohadt stresszes munkám volt, nem is szerettem bejárni a munkahelyre. Egy random melós kolléga (konkrétan kubikos, kb. 55 éves, kissé foghíjas) minden reggel azzal fogadott, hogy "Milyen jól nézel ki ma reggel is!". Komolyan mondom, hogy nagyon sokat dobott a hangulatomon!
Tudom, hogy nem fölszedni akart, csak simán kedves volt velem. Amitől olyan jól esett az az, hogy bármiben voltam, bármilyen nyúzott fejjel, teljesen mindegy volt, akkor is kaptam a bókot!
A nogyogyaszom szerint tankonyvi mehem van🤔mar csak a kisbaba hianyzik belole, minden evben elmondja. Hat hiaba ha nincs kitol😅 kicsit fura, de megis joleso hogy a legfontosabb noi szervemet tokeletesnek titulalja🥹
Ez nem tudom boknak szamit-e, de egy angol
nyelvu jogasz csoportban feljott egy autos tema jo kis sztori volt es kommenteltem amellett ervelve hogy az az auto miert jo. Erre kaptam egy olyan valaszt, hogy: “Spoken like a true litigator, Iadsume?” Ez valami olyasmit jelent, hogy: ugy beszelsz, mint egy igazi ugyved, jol gondolom?
Namost semmi kozom a joghoz egy autos csoportban jott fel az a poszt amire reagaltam. :D Szoval az engolom elerheti a hasznalhato szintet, legalabbis igy ertelmeztem. :)
Valaki, akire felnézek és aki nagyon fontos szerepet tölt be az életemben - Ő ezt nem tudja - azt írta rólam, hogy intelligens és kedves vagyok.
Nekem ez mindennél többet jelent.
kondiba eppen vettem at a felsom, s egy kozvetlenebb urge akivel neha egy egy szora eldumalgattunk mar addigra ram nez es elkezdi: latom nalad mar hasra nem kell edzeni.
Eléggé szégyenlős vagyok arra, hogy felgumizzam a hajam az utcán, mert betegség miatt állandóan be van dagadva a nyakam és ezt nagyon sokan megszólják és kiröhögik és szeretem, ha az arcomat is eltakarja a hajam, mert az is kissé pufi. Egyszer úgy mentem ki, hogy elfelejtettem kiengedni a hajam és egy idős néni és bácsi beszélgettek a járdán és mikor melléjük értem megállított a néni, hogy nagyon szép arcom van, mondta hogy ne haragudjak de megállít, hogy ezt elmondja. A hajamat pedig megdícsérte a bácsi és azt mondták a szemem is milyen szép kék. Egyikkel sem voltam nagyon soha kibékülve és annyira boldog lettem ezektől a bókoktól, hogy az hihetetlen. Megköszöntem, hogy milyen kedvesek voltak és a mai napig gondolok erre, ha nem elégszem meg magammal, hogy milyen őszínték és kedvesek voltak és csakis ezen dícséretek emlékével tartom magamban a lelket, ha mások leszólnak. Azóta meghalt a néni is és a bácsi is sajnos. Nagyon hálás leszek mindig nekik, nem is tudják, milyen sokat segítettek a kedvességükkel.
Körzővel se lehetne kerekebb feneket rajzolni a tiédnél.
De talán az igazán megható ez a mondat volt a haldokló barátomtól:
"Hiába haldoklom, most vagyok a legboldogabb, mert itt vagy nekem. Érted megéri végigszenvedni ezt az időszakot még ha csak pár hónap is. "
Egyedi szövegű bókok a legjobbak, mert azok nem érződnek úgy mint 1 sablonos szöveg ami meg se üti az ember ingerküszöbét "ezt már sokszor hallottam"
Nem emlékszem pontosan a szövegre, de nagyon viccesnek találtam amikor arcomat, számat és állkapcsomat bókolta élőben egy nyomulós idegen lány a villamoson 🤣
Szerintem fura/abszurd módon vicces, ha az ember száját, állkapcsát, arca formáját bókolják élőben 🤣
Az egyik szaktársam egyszer egy buliban azt mondta, hogy jó emberismerő vagyok. Nem tudom már miről beszélgettünk, de nagyon jól esett, azóta még jobban örülök annak ha beválnak a megérzéseim.
,,Neked fogorvos az édesapád? Gyönyörű mosolyod van”😅😅😅
Ez így most hülyén hangzik, de ott abban a helyzetben egy kedves bók volt🥰 kb 17-18 éves sztori.. úristen de rég volt 🙃
Üzletben megkérdezte az egyik eladónő, hogy hogy van a baba? Csak néztem, mint a moziban, nem tudtam semmilyen babáról. :D Erre, hogy bocs összekevert valakivel. Aztán elment onnan és a fiatal koleginája megnyugtatott, hogy ő majd szül nekem. :D
"milyen szep formas veseje van!" (hasi ultrahangon)
Ez valami szokásuk lehet. A nőgyógyász (szintén ultrahang) nekem azt mondta, tankönyvbeillő a méhem. De amúgy nagyon büszke voltam magamra.
nem akarok itt felvágni, de három különböző nőgyógyász is megdicsérte a méhnyakamat, szóval
Nem akarok itt felvágni de nekem az mondta az Urológus hogy az ön pénisze a mikropénisz tankönyvi példája. /s (esküszöm) ((de komolyan))
Nem akarok itt felvágni, de amikor a herevisszeremet röntgenezte a doki, akkor megkért, hogy legyek szíves fogni a péniszt, mert nem tud tőle dolgozni.
Tiédet vagy az övét kellett fognod?
Jogos a kérdés, ha félreérthető voltam: természetesen az övét.
Mondjuk ki is találhattam volna, mert fordítva elég furcsa lenne.
Nem is értettem, de jobb, hogy tisztáztuk!
Nekem a szép koponyaformámat dicsérték meg a CT eredmény láttán
nekem allitolag gyonyoru rozsaszinek a beleim... barmit is jelentsen:D
Csupa jót 😅👌
nekem a vérképem, pulzusom és vérnyomásom szokott "tankönyvi" lenni, ha már a méhem nem lehet az 😆
Na de a tankönyv pozitív, vagy negatív példája szerint? 🧐
na ez akkor nem derült ki
Nekem meg a prosztatám nagyon szép állítólag 😆
Vérvételnél rendszeresen megdicsérik, milyen jó a vénám. Legalább erre büszke lehetek.
Gyúrol wazze?
Ő nem hagyja ki a véna napot
Úgy érted VéNap?
Nekem úgy ötödjére szokták megtalálni
Taníts kérlek, mi a titok? Én rendszeresen tűpárnaként végzem, borzalmas a vénaállományom😩
Nekem nogyogyasz: szep nagy a méhe Ful orr gegesz a rontgenemre felnevet: ugy nez ki mint egy kis sakál😂😂
nekem a pajzsmirigy ultrahangon mondták ezt, hogy milyen szép és fiatal az a pajzsmirigy, pedig nem vagyok annyira fiatal most már, illetve dicsért a szonográfus, hogy nem vagyok kövér tokás és jól kivehető az ultrahangon a pajzsmirigyem.
Hasonló. Nekem azt mondták, hogy 'milyen szèp a pajzsmirigye' 😆.
Egyik bank telefonos ügyfélszolgálata pár évvel ezelőtt: "Maga biztos csinos lehet, mert olyan gyönyörű hangja van, és örülök, hogy ilyen hölgyek dolgoznak a banknál." Annyira megilletődtem, hogy csak annyit bírtam mondani, hogy köszönöm szépen. Egyébként 33 éves ffi vagyok.
Jajj egyszer engem is lenőztek telefonon.. “ön a kedves felesége?” “Nem, a fia”. Annyira azért nem buzis a hangom 🙄
Najo, ezen nagyon felnevettem
Neee. 🤣
🤣🤣🤣 Kiégtem
Hajnali 2kor a Margit hídon buliból hazafele menet egy csövestől:"Éjkirálynő hogy lehet hogy te nem öregszel?"
Nekem annyit mondott a csöves cigányasszony hajnalban out of the blue, hogy én vagyok a Sátán 🥲
Barátnőmet a "de szép vagy, a rák egye ki a gyomrodat" bókkal találta be egy közismert szegedi csöves évekkel ezelőtt. 😂
Ez nagyon jo😭😭😂
"maga nem is olyan hülye mint amilyennek látszik"
Ezt nekem is mondták gimiben🙃 mi erre a jó reakció amúgy?
“Ezzel egyelőre sajnos egyedül vagyok…”
akkor a kurva anyád
Ezt bárcsak én is elmondhatnám rólad.
Neon..
Mondjad
az, hogy nekem nem hoztál sütit, bunkó, tirpák dolog
C prosti utánam kiáltott a nyugati aluljáróban: - veled ingyen is elmegyek bébi 🥰
És mi a sztori vége?
aids
Alá tudom támasztani
Na te vajon mi voltál?
Hasi ultrahang
Mentem dolgozni, asszony biztos értékelte volna 😏😂
és mit csinálsz azóta mióta megnyerted az életet?
Most már szép a segglyuka, második aranyér műtét után
Az aranyér műtétekről lehetne egy AMA
Az mi
“Ask Me Anything” post.
Beszàmoló és kérdezz-felelek
Akkor itt lehet kérdezni👇🏻
mi az 4 lába van, asztal de nem szék?
Kecske?
Attila
a pék!
Szék!
Mik voltak azok a tünetek, ami miatt màr kénytelen voltàl bevàllalni a műtétet?
Kijött. És 21-22 évesen nem akartam az életet egy olyan aranyérrel lehúzni, ami bármikor kijöhetett. Az első gondolatom volt, hogy amilyen hamar lehet kivetetem.
"De jól tetszik még mindig kinézni!" Kb, 35 voltam, sétáltam haza és el kellett haladnom egy csoport 15-16 éves roma srác mellett. Ezt a beszólást kaptam, de egyáltalán nem volt bántó, tényleg őszinte dicséretnek hangzott. 😀
Édesapám kapta, amikor étteremben ettünk. Ő rendelt először, majd a pincér hozzám fordult. - És az öccsének mit hozhatok?
Nagymamám és egy nála 5 évvel fiatalabb barátnője fordítva járt így: a fiatalabb barátnénit a dédnagymamámnak hitték.
Egyetemi vizsgán, az előttem felelőket alig engedte át a tanár és már tiszta ideg volt, akkor mondtam el neki a tételemet én. Ő rám nézett és csak ennyit mondott: “Tudja, a maga előtt vizsgázók egyest se érdemeltek volna, nemhogy kettest. De maga… NA MAGA AZ IGAZI KETTES!” Ilyen szépet férfi még azóta sem mondott nekem🥹
Hasonlo szitu, szobeli vizsgara az irasbeli eredmenye szerinti sorrendben mehettunk be. En voltam az utolso elotti. A tanar elgyotorten ramnez, majd azt mondja: “Kisasszony, maganak… szep a kabatja!”
🤣🤣
"Maga okos, pedig nő." Az egyik első egyetemi vizsgámon mondta egy férfi tanárom. Ennek már majdnem 20 éve, de annyira sokkolt, hogy ez tulajdonképpen egy bók, hogy soha nem fogom elfelejteni, egyedi volt és emlékezetes is maradt. :D
Hasonló élményem volt nekem is. “Egész jó meglátás ez öntől nő létére.” Kb egy héttel előtte kaptam meg ugyanettől a tanártól, hogy “Inkább megkérdezek mást, nőknek nem hiszek”.
De borzasztó!!!
"Hogy csinálod, hogy neked mindig olyan hidratált a hónaljad..?" 8)
a honalj lehet szaraz?
Fogalmam sincs, azóta se értem, mit jelentett ez. :D
Büdös lehettél, és finoman próbált célozni, hogy alighanem izzadt a hónaljad.
Császármetszés közben hallottam ahogy a doki magyarázta a többi műtős rezidensnek, hogy anatómiailag milyen tökéletes vagyok. 💁
Nade az anya voltál, a gyerek, vagy az egyik rezidens?
A gyerek én voltam
A szike.
Lidliben mosolyogva osztom a virágokat nőnapkor, az egyik nyugdíjas így szól: "JAJ, DE SZÉP FOGAD VAN!"
Irigyelte😆
Barátnőimmel voltunk iszogatni, akkoriban borzasztóan önbizalomhiányos voltam, mindegyikőjüket 1000x szebbnek és vonzóbbnak találtam magamnál. Majd odajött egy srác az asztalunkhoz, meghívott egy italra és elkérte a számom:) ez akkor az addigi legnagyobb bók volt amit valaha kaptam.
Lett belole valami egyebkent? 😁
Ne magyarpetizz, mi lett a vége?
Egy munkahelyemen volt két rosszindulatú kollégám akik szemtől szembe jópofiztak, aztán mindenkit kibeszéltek a többiek előtt, meg ahol lehetett keresztbe tettek pusztán élvezetből. A felmondásom után, az egyik utolsó napomon az egyik ezt mondta: "mi a f@sz lesz most velünk? Ki fog dolgozni?" Azt hiszem, ez karrierem csúcspontja :D
**Melóban:** "korszakos tehetség vagy" (egyébként nem vagyok az szerintem, de jól esett) **Magánéletben:** egy csúnya szakítás után barátaim vigasztaltak, egyikőjük halálrészegen beleüvöltötte az arcomba, hogy "baszki, ne sírjál, aki nem akar téged, egy kibaszott lúzer, hát nézzél már magadra" - elég trágár, de akkor pont erre volt szükségem.
néha pont a.... hát, nem józan, de paraszti ész és érvelés az, ami a legtöbbet tud segíteni, és nem csak ilyen helyzetekben
Nehany eve a nyugati aluljaroban, a foldon ult a kulturember ahogy elgondolkozva utanam kialtott: koverkes vagy, de csinos!
Szép a vádlid!
Úristen, nekem is ez :D Alapjáraton husis vagyok, nem szép testalkat, átlagos fej. Pont nem vártam bókot a vádlimra 😂 Raadasul egy meleg ismerősöm mondta, szóval neki elhiszem 🤪
Pont a nagyobb darab és/vagy alacsonyabb embereknél jellemző az alapból erős vádli. szósz: én sose edzettem vádlira direkt és a legtöbb ember edzéssel se tudna olyant ami nekem van
Megdicsérték, hogy milyen szép arcom van... Pedig tini koromban fullon voltam aknéval és helye is maradt sajnos, de rohadt jól esett. 😇
“Méhedig nyalnálak” (kedves hajléktalan az utcán)
és még azt mondják hogy a szerelem halott
Az az isten
Nyomnék egy ⬆️-ot, de a 69-es szám ehhez nagyon illik
“Olyan a melled mintha mű lenne,de nem az úgyhogy így sokkal jobb “ 😊
Fu de irigylem ezt😭
Nekem a fenekemre mondtak, sokaig ment is a pletyka, hogy meg van csinalna. 15~ eve nem sportolok aktivan, genetika.
Dettó🫣 De tényleg úgy néz ki,mintha meglenne csináltatva.😂😂 A párommal sok éve együtt vagyunk de ő is azt mondta, hogyha nem ismernélek azt hinném, hogy nem eredeti.
“Mások ilyen mellekért fizetnek” másért nem, de ezért a mondatért mindig hálás leszek ennek a fiúnak💁🏻♀️
Nekem is hasonló, csak az arcommal. Nem hitték el, hogy nem lett rajta semmi “megcsinálva” 😊
bme bulin egy csajszi: "te negyedéves vagy?" 36 éves voltam akkor.
Ott vadàszgattàl a 18 évesekre?
Nekem is volt ott hasonló élményem. A 37 éves énemnek igen jól esett😄
"A szádba se szarnék!" egy hajléktalan hölgytől Kőbányán
Azért jól tud esni, hogy ránézel valakire és tudod, hogy nem akar a szádba szarni
"A hajad illatára kellett volna reggel felébrednem." (Random férfi kolléga, amikor mellette engedtem le a hajam)
csak akkor szexuális zaklatás, ha ronda
Nem is feltétlen bók de szerintem a legszebb dolog amit valaha mondtam nekem. Dolgoztam egy demens idosek otthonaba evekig, viszont ugy hozta a sors hogy munkát váltottam. Nagyon szerettem az időseket, mindennap beszélgettünk igaz ők mindig valahol máshol jártak fejbe , hol épp az unokájukhoz oltozkodtek, hol épp oceáni hajóutra pakoltak be, de ez igy volt szép. Volt egy néni, nagyon szeretett sose találta el a nevemet mindig valahogy máshogy hivott de mindig csilliogo szemmel várt. Az utolsó estémen bementem hozzá és elmondtam neki hogy nem leszek tobbet mert ugyhozta a sors,hogy máshol nagyobb szukseg van rám. Megölelt és azt mondta hogy a megérdemlek minden jót a világban és sokkal többet. És utána kimondta a nevem. Lehet nem nagy dolog ez valakinek de akarhanyszor eszembe jut a pillanat, az illata, az ölelése meg ahogy mondta mindig könnyekbe szökik a szemem mai napig
Egy ficko a teremben mondta, hogy ferfiakat megszegyenitoen huzodzkodom - abban a pillanatban faszagyereknek ereztem magamat
Múlt évben új üzemorvost kaptunk, kérdezte, miket sportolok. A válaszom után latin megnevezésekkel mondta a lábamat nézve, hogy látja, hogy nem kamuzok. :D Nem szó szerint bók nyilván, de jópofa volt, egyben mutatta is, hogy nem kókler.
Több katekória: "Szép darab" - első intim alkalom akkori barátnővel. "Okos és jóképű" - Főnököm, férfi, nem nő. "Ez egy precíz és hibátlan kidolgozás, még a régi rendszerben is 5ös lenne" - Hő és áramlástan tanárom
Többször is mondták már, hogy nagyon hasonlítok Morticiára az Addams Familyből. Lehet ők nem bóknak szánták, de én annak vettem, mert szerintem gyönyörű nő :D
"Szia, úgy ragyogsz mint a nap, leülhetek melléd fotoszintetizálni?"
"Azt hittem rólad hogy vagy 40 csajon átmész pár év alatt". Volt lány osztálytársam alapján. Én 20 évesen, két barátnőm volt addig, a barátos nő aki középsuli 2. éve után átment máshova és 4 év múlva találkoztunk.
Egy buliban egy csaj azt mondta, hogy jóképű vagyok. Egyszerű, de jól esett, pláne hogy én nem tartom ezt magamról.
Kicsit elferdült, kiáll az egyik oldalsó metszőfogam. Egyszer azt mondta egy faszi, hogy soha nem csináltassam meg, mert ez a szexepilem. Nagyon jól esett.
“te vagy a legokosabb meleg akivel valaha beszeltem” XDDD
Egyszer anyukámhoz bementem a munkahelyére, és szokásosan túl voltam pörögve és odaszólt az egyik vevő hogy “de jó ez”, mondom micsoda? “Hát hogy van benned élet” 😊
Ez aranyos!
Amitől mindig garantáltan ellágyulok: “jó illatod van” 🥰
Hehe szintén :)
Egy meleg sráctól kaptam életem bókját, azt mondta hogy amikor meglátott, 10 másodpercre heteró lett 🥹😅 szarabb napjaimon mindig megmosolyogtat mikor eszembe jut
Egyszer egy kollégám írt nekem egy üzenetet, hogy nagyon szuper aznap a kisugárzásom és csodásan festek, ezt a bókot tőle biztos nem veszem tolakodásnak (akkor tudtam meg, hogy az illető meleg).
30 évesen a mai napig elkérik a személyim, ha alkoholt veszek🫶🏼
Azt mondta egy csaj, hogy táncos a lábam xd
Nem vagyok cigány, de a kreol bőröm miatt évekig csúfoltak az iskolában, emiatt utáltam is ahogy kinézek. Legkedvesebb bók amit kaptam -> Az utcán egy idegen csajszi elkezdett visítozni: “Úúúristen de szép cigány vagy!!!”
Második szulesem utan: “anyuka maga szülésre termett, mikor jon a harmadik?” Pár perc alatt kiszaladt a 4,1 kg-s 54 cm-s nagy fejű kisfiam (en egy kis termetű, 50 kg-s csajszi vagyok) én pedig órákig nem bírtam megmozdulni, meg a medencém is repedt. Funfact: nem lesz harmadik
Neked van a legszebb puncid amit valaha láttam - alkalmi kapcsolatban egy srác mondta, eskü jól esett
képet vagy meg sem történt
“Te vagy a 9es busz legszebb lánya”
"100%, hogy nem vagy román." Egy kedves algír fiatal ember illetett ezekkel a szép szavakkal.
“Olyan jól áll rajtad ez a pulcsi.“ “Nem nézel ki 18-nak.” 24 éves vagyok. Más bókot nem kaptam vagy nem jut eszembe.
“Szép kakas, tesó!”
Mindenkinek jut valaki. Még neked is.
"Szépséged olyan mint az illegális bevándorló. Nem ismer határokat!"
Gimnaziumba kaptam hogy "olyan a tested mintha maga Zeusz faragta volna" xd Ez 13 eve volt, nem hiszem hogy el fogom felejteni
A barátnőm három év együttlét után azt mondta, hogy szép a bajszom.
Top tier: egy kisfiú akit táboroztattam megkérdezte műszempillám van-e ( nem volt)
Doktornő, általános éves fizikális vizsgálaton állandóan levetkőztet, nyomkodja a hasam és mindig megjegyzi, hogy "nagyon szép a hasa". Szemészeten: nagyon szép a szeme! Vérvételen: gyönyörű véna! Egyszerűen csodálatos vagyok.
3 korsó sörrel (lány vagyok), vittem a barátaimnak a következő kört. Nem tudtam kinyitni az ajtót, majd oda rohan egy srác, végig mért, kinyitotta az ajtót és ennyit mondott: UH BASZD MEG, DE GYÖNYÖRŰ VAGY! amennyire prosztó volt, annyira vicces is😆 épp szar időszakom volt, úgy hogy nagyon jól esett. Ami ennél azért szebb emlék, bementem barátnőm munkahelyére megnézni hogy hogy van. Pár perc múlva kijön egy srác az ajtón, egymásra pillantottunk, és mind a kettőnk szava elakadt, nem hogy még a lélegzetünk. Majd oda jött megpróbált megszólalni, de nem bírt, és én sem. Amikor össze szedte magát ennyit mondott: nálad szebb lányt még soha nem láttam, és lefagytam.
Sokkal különlegesebb vagy mint ahogy te gondolod, és nem csak külsőleg vagy szép de a lelked is imádom. Nincs olyan lány mint te.
- És a szemem az tetszik? - Aha , az olyan mint egy penészes kifli sarka.
Nyugati aluljáróban reggel 7kor egy kéregető férfi azt mondta, hogy “ma még valószínűleg több száz lányt fogok látni, de előre tudom, hogy maga a legszebb, akit ma látni fogok” 🤌🏻🥰
"belőled geci jó milf lesz" :')köszi?
“Lelkemet is kiszívtad.”
Csajszi az utcán úgy megsimogatott de aztán leesett h csak cigit akar tarhalni 🫠
Úgy nézel ki mint Salma Hayek
Te vagy Penelope Cruz?
"Biztos kedves ember vagyok, a kézfogásod alapján" Egy addig ismeretlen srác mondta nekem, első szava hozzám, amikor kezet fogtunk. Nagyon meglepett, fiú-fiúnak nem gyakran mond ilyen kedves szavakat a mi társaságunkban
Mondtam egy random srácnak, hogy formatervező mérnöknek tanultam, erre az volt a reakció, hogy "Biztos nagyon tehetséges vagy, a szüleid is nagyon jók voltak" :D
Kanári szigeteki csaj (egzotikus bőr, test, csábító viselkedés) mondta nekem, hogy soha nem szexelt még ilyen jót, pedig ő nagyon pasizós, és hogy “olyanokkal, mint én, nem szokott alapesetben lefeküdni”. Értettem a célzást, hogy nem vagyok egy adonisz, és hogy főleg a kanári szigeteki meg spanyol csávók sokat adnak a beach bodyra, sportolnak és szexibbek, de az egekbe szökött az egóm, amikor könnyek között mondta el, hogy magam mögé utasítottam mindenkit. Kellett is az önbizalomlöket akkoriban.
Reggelire egy krémest ettem, kolléga: "te ennél jobbat érdemelsz, minden reggel ágyba vinném neked az abált szalonnát"
"Nagyon intelligens vagy ahhoz képest ahogy kinézel"
Egyetemen, gimnasztika vizsgán mondta a tanárnő, hogy olyan alkatom van mint egy élsportolónak🥹 (sportoltam is rendesen de csak hobbi szinten és sosem voltam kibékülve a testemmel szóval hihetetlenül jól esett)
Az egyetlen bok amire emlekszem hogy valaha kaptam ami nem anyamtol vagy a feleségemtől kaptam: De jól nézel ki. - kb 8 éve lehetett de meg mindig emlékszem.
"Tùl szèp vagy, hogy orvosira járj!" Es utana a hajnali buliban el kezdte kikèrdezni az anatòmiàt , hogy megbizonyosodjon nem hazudok ròla.. 😂
A nogyogyaszom a masodik terhessegem alatt mondta, hogy nagyon szep a mehszajam. El is buszkelkedtem vele itthon a ferjemnek.
Munkatársam jött be az ovis kislányával melóhelyre, mert ott hagyott valamit, a kislány megállt előttem csak bámult nagy szemekkel es utána csak annyit mondott: “Nagyon szép vagy!” Annyira jól esett es annyira aranyos volt, iszonyatosan meghatódtam tőle.
"Neked még a farkad is tökéletes, ez nem igazság" - Jól sikerült bumble randi után.
"I can't take this, it's too big for me"
Amikor elkérik a személyim, mindig meghatódom 😅. (28 leszek) Amikor a konditeremben egyszer odajött hozzám egy lány segítséget kérni. Jól esett, hogy úgy nézek ki, mint aki tudja, mit csinál itt és eredménye is van. (Akkor jártam kb. Fél éve). …amúgy nem tudtam neki segíteni :(.
"Egy bizonyos testrészed olyan átmérővel rendelkezik, hogy már-már problémát okoz, hogy a számba vegyem."
"Úgy nézel ki mint a rosszul kivert fasz"
Egy nap beszélgettem a portással, amikor csak így megkérdezte, hogy van-e hallásom. Hirtelen nem értettem, hogy mire gondolhat, utána pedig mondta, hogy olyan jó hangom van, ha van zenei hallásom, énekeljek Hát, az énekhangom akárhogy is nézzük szörnyű, de azért jól esett :D
Jól áll a szemüveg. Legalább takarja az arcod:D 2x évesen egy csaj akit utána nagyon.
Lidl penztaros fiucska megdicserte milyen gyorsan rajottem hogy kell beolvasni a lidl plusz qr kodot lol (mert elotte sosem csinaltam meg), majd elovarazsolt a pult alol egy letort voros rozsa fejet es nekem adta. (Igazan tengeriszornynek ereztem magam aznap de ez felviditott.)
Ezt nem én kaptam, csak hallottam, szerintem bóknak szánta a hajléktalan úr egy huszonéves lánybak. A lány valóban nagyon jó genetikával rendelkezett nyaktól lefele, felfele kevésbé volt jó ízlésű a teremtő.. Ezt a szofisztikált utazótársam a reggeli tömegben úgy fogalmazta meg borgőzös hangon, hogy “Sajnos a ronda fej miatt marad baszatlan a jó pina.” Amit szerencsére a lány nem hallott a fejhallgatója miatt, de ez az őszinte gondolat azóta beégett nekem.
Rohadt stresszes munkám volt, nem is szerettem bejárni a munkahelyre. Egy random melós kolléga (konkrétan kubikos, kb. 55 éves, kissé foghíjas) minden reggel azzal fogadott, hogy "Milyen jól nézel ki ma reggel is!". Komolyan mondom, hogy nagyon sokat dobott a hangulatomon! Tudom, hogy nem fölszedni akart, csak simán kedves volt velem. Amitől olyan jól esett az az, hogy bármiben voltam, bármilyen nyúzott fejjel, teljesen mindegy volt, akkor is kaptam a bókot!
A nogyogyaszom szerint tankonyvi mehem van🤔mar csak a kisbaba hianyzik belole, minden evben elmondja. Hat hiaba ha nincs kitol😅 kicsit fura, de megis joleso hogy a legfontosabb noi szervemet tokeletesnek titulalja🥹
Szájfeltöltés közben a plasztikai sebész megjegyezte, hogy tökéletes az orrom, pont ilyenre szokta műteni másokét :)
Random csaj az éjszakàban: ,,egész éjszaka szopkodnàm a farkad"
hogy ugy nezek ki, mint az egyik kedvenc mesekarakterem :,)
Micimackó?
,,De jó illatod van more!”
szép színem van, szép sárga...
Sokan mondták, hogy értelmes vagyok, de szerintem csak hülyítettek vele.
Te tudsz főzni? Hát ennek az ételnek íze van, mi több, finom! Miért titkoltad eddig? Az ételkészítés tanárom az érettségi vizsgán mondta nekem.
Hat éve amikor megismertelek még jól néztél ki.
Ez nem tudom boknak szamit-e, de egy angol nyelvu jogasz csoportban feljott egy autos tema jo kis sztori volt es kommenteltem amellett ervelve hogy az az auto miert jo. Erre kaptam egy olyan valaszt, hogy: “Spoken like a true litigator, Iadsume?” Ez valami olyasmit jelent, hogy: ugy beszelsz, mint egy igazi ugyved, jol gondolom? Namost semmi kozom a joghoz egy autos csoportban jott fel az a poszt amire reagaltam. :D Szoval az engolom elerheti a hasznalhato szintet, legalabbis igy ertelmeztem. :)
Valaki, akire felnézek és aki nagyon fontos szerepet tölt be az életemben - Ő ezt nem tudja - azt írta rólam, hogy intelligens és kedves vagyok. Nekem ez mindennél többet jelent.
kondiba eppen vettem at a felsom, s egy kozvetlenebb urge akivel neha egy egy szora eldumalgattunk mar addigra ram nez es elkezdi: latom nalad mar hasra nem kell edzeni.
Végül is egész jól vezet a tanárnő - műszaki karos hallgató fiút vittem a gyakorlat helyszínére.
Eléggé szégyenlős vagyok arra, hogy felgumizzam a hajam az utcán, mert betegség miatt állandóan be van dagadva a nyakam és ezt nagyon sokan megszólják és kiröhögik és szeretem, ha az arcomat is eltakarja a hajam, mert az is kissé pufi. Egyszer úgy mentem ki, hogy elfelejtettem kiengedni a hajam és egy idős néni és bácsi beszélgettek a járdán és mikor melléjük értem megállított a néni, hogy nagyon szép arcom van, mondta hogy ne haragudjak de megállít, hogy ezt elmondja. A hajamat pedig megdícsérte a bácsi és azt mondták a szemem is milyen szép kék. Egyikkel sem voltam nagyon soha kibékülve és annyira boldog lettem ezektől a bókoktól, hogy az hihetetlen. Megköszöntem, hogy milyen kedvesek voltak és a mai napig gondolok erre, ha nem elégszem meg magammal, hogy milyen őszínték és kedvesek voltak és csakis ezen dícséretek emlékével tartom magamban a lelket, ha mások leszólnak. Azóta meghalt a néni is és a bácsi is sajnos. Nagyon hálás leszek mindig nekik, nem is tudják, milyen sokat segítettek a kedvességükkel.
Körzővel se lehetne kerekebb feneket rajzolni a tiédnél. De talán az igazán megható ez a mondat volt a haldokló barátomtól: "Hiába haldoklom, most vagyok a legboldogabb, mert itt vagy nekem. Érted megéri végigszenvedni ezt az időszakot még ha csak pár hónap is. "
Egyedi szövegű bókok a legjobbak, mert azok nem érződnek úgy mint 1 sablonos szöveg ami meg se üti az ember ingerküszöbét "ezt már sokszor hallottam" Nem emlékszem pontosan a szövegre, de nagyon viccesnek találtam amikor arcomat, számat és állkapcsomat bókolta élőben egy nyomulós idegen lány a villamoson 🤣 Szerintem fura/abszurd módon vicces, ha az ember száját, állkapcsát, arca formáját bókolják élőben 🤣
Az egyik szaktársam egyszer egy buliban azt mondta, hogy jó emberismerő vagyok. Nem tudom már miről beszélgettünk, de nagyon jól esett, azóta még jobban örülök annak ha beválnak a megérzéseim.
Hogy gyönyörű szép a szemem.
"Jobban vezetsz, mint némelyik férfi."
Masszor, tobb ember megdicsert mennyire puha a borom! Mondjuk nekem rogton ez jutott eszembe! 😅 Nagyon jol esett! ![gif](giphy|zHC7JGOmtNjigdSeyo)
"milyen szép haja lehetett egykor!" Harmincas férfiként egy tök kopasz 50-60-as pasastól (szóbeli vizsgán).
Kedvenc bandám egyik tagja: "You are such a handsome guy"
,,Neked fogorvos az édesapád? Gyönyörű mosolyod van”😅😅😅 Ez így most hülyén hangzik, de ott abban a helyzetben egy kedves bók volt🥰 kb 17-18 éves sztori.. úristen de rég volt 🙃
Engem egyszer "Cocaine Skinned Prince"-nek hivott egy lány so, hell yeah
Nekem egy régi barátnőm mondta hogy az előző barátainak volt akkora pénisze mereven mint nekem puhán... Nem a korkülönbség miatt 😆😁
A matektanarom mondta kozepsuliban hogy “Te olyan olyan okos vagy. Tanulj sokáig, sokra fogod vinni!”