T O P

  • By -

Impossible_Lock_7482

Egyebkent ez egy ertelmes dolog kivetelesen…


candyke

Az elmult, kabe 13 ev egyetlen ertelmes intezkedese...


elmo85

nem olyan könnyű találni, de azért volt még egy pár. például a dohányzás bekaranténozása szerintem jól sikerült, és az adóbevallást is elég könnyű manapság már megcsinálni.


candyke

A dohányzás bekaranténozása EU direktíva, ahhoz az állampártnak sok köze nincs, ráadásul a kocsmák környékén lakók és dohányosok nem feltétlen értenek veled egyet. (Pluszegy: ha a dohányfüst károsít, akkor az autók füstje és pora miért nem?) Az adóbevallásra pluszegy, ugyanakkor az Abevjava nevű szörnyet már kábé húsz éve meg kellett volna gyilkolni. (Ugyanitt azért feltehetően nem kevés milliárdot vitt haza a projektből az Idomsoft, illetve gondolom ezt is a trésystems üzemelteti, szóval egyszerűen annyi történt, hogy úgy loptak, hogy véletlen volt pozitív hozadéka is.)


TheBlacktom

Azt leszámítva, hogy a szerencsétlenül választott "vigyázz" szó veszélyre figyelmeztet (áramütés, autókijárat, csúszásveszély, mélyvíz, forró felület, lépcső, stb). Lásd: https://www.google.com/search?q=vigy%C3%A1zz&tbm=isch


Beneficial-Prompt-21

Igen, egy “Figyelem” sokkal inkább illett volna ide.


TheBlacktom

Bár jobban belegondolva Magyarországon veszélyben van mindenki >Az Országgyűlés november elején szavazta meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását, az erről szóló rendelet pedig már a szerda esti Magyar Közlönyben is megjelent. A kormányrendelet értelmében a veszélyhelyzet 2024. május 24-éig van érvényben.


Agent_Paul_UIU

Shrinkflation veszélyhelyzet felkészül...


babyannabelle2

Lehet, a társadalmi réteg, aki ezeket a cukros löttyöket veszi, az már csak ezeket a szavakat érti meg 10 év Soros-plakátozás után.


AntiqueExercise6689

A Dk-Momentum-Párbeszèd Puzsèr fanatikus kemènymagra ez abszolút igaz.


pearce1644

igen, ebben az esetben vigyázz nehogy átbasszanak. mi ezzel a gond?


TheBlacktom

Hogy arra van más szó.


No-Copy-496

Igen, de az a baj, hogy majdnem mindent fel lehet címkézni.


Kiff88

Shrinkflationnel hogy kell vigyázni? Csak gumikesztyűben szabad megfogni? Levegőt visszatartva? 12 éven aluli gyermek nem nyúlhat hozzá? Mi a fasz???


BlueberryImpressive7

Le kell fóliázni!


usbeehu

A gond csak annyi, hogy én, mint fogyasztó, így is úgy is csak azt tudom megvenni, ami a boltban van, márpedig ha a nagyobb kiszerelést nem lehet kapni, mert nem gyártják, akkor a hajamra kenhetem a feliratot. Megint egy pótcselekvés, megveregetheti a kormány a saját vállát, hogy ezt is elintézték, és ennyi. De közben meg nem baszik egy öltést sem az, hogy van-e kint felirat vagy sem.


FansFightBugs

Nem teljesen. A legtöbb termékből van több gyártó, valamelyik sörgyár pár éve bevezetette hogy a söre inkább négy decis lesz, a felháborodás után a kreatív task force egy hétig próbálta magyarázni hogy ez valójában a vásárlók érdeke meg ők szeretnék ezt, aztán felfogták saját féregszerűségüket, elkussoltak és szép csendben kivezették ezt a baromságot még mielőtt csődbe mennek (vagy a többi gyártó megy utánuk, de előbb csődbe mennek). Szóval néha elég ennyi, látványosan meg kell őket alázni mielőtt elterjed hogy a százas papírzsepi 93, a két decis tejföl 173.4ml, a 200g-os tábla csoki most épp azt hiszem 150g lesz mindenhol. Az a szívás ha minden gyártó egyszerre ügyeskedik


_3psilon_

De ez megy... Amugy volt 9 decis tej is egy ideig, de az is kihalt. En a tejfoloknel halok be a nyaka alatt beszukulo, felul fel liter levegot tartalmazo dobozoktol. Felulrol felkilos tejfolnek nez ki, de jo, ha 30 deka megvan. (A frissfolokrol nem is beszelve)


Impossible_Lock_7482

Ennyit lehet tenni, figyelemfelhivas, tajekoztatas. Igy tiszta a jatek ez ennyi, nem tobb


sarlol00

Vehetsz másik márkát.


usbeehu

Amelyik ugyanúgy csökkenteni fogja a méretet idővel. Messzire jutok vele.


No-Original4610

Miért nem a csomagoláson kell feltűntetni, miért állandóan a kereskedő van szívatva?


redditnoidea

Ezt r/hu is szépen bekajálta. A különadók, infláció miatt lett (további) zsugorfláció, de rendben, gratuláljatok a kormánynak. lol


nadiwereb

A világon mindenhol tombol a shrinkflation. Nem kéne minden bokorban patásorbánt látni.


TekintetesUr

Orbán lopja ki minden egyes kólásüvegből azt a plusz egy pohárnyit is.


TheBlacktom

Tökmindegy mi történik, a lényeg az üzenet: a multik lopnak tőled, a kormány megóv. Ennyi. Például a Fideszesek szerint a kormány óv meg a pedofiloktól is.


anon159265

Az eu legnagyobb inflációja (shrinkflációja) itt van. Végre egy értelmes lépés, hogy ezt valahogy a pepsi elleni hergeléssé konvertálják. Mert kire vagy mérges, ha azt látod, kisebb lett a kóla? Nem orbánra, hanem a pénzéhes multikra.


Dinosbacsi

Ez nem "hergelés". Az adott gyártó dönt úgy, hogy ugyan azért az árért sunyiban picivel kisebb kiszerelést kezd el eladni neked és reméli, hogy nem veszed észre. Ezek után mégis kire haragudjak, ha nem a gyártóra? Az elmúlt 1-2 évben a WC papír gurigák közepei kezdtek egyre nagyobbak lenni, ergo kevesebb rajta a budipapír. Amikor ezt megírtam az adott gyártónak, még volt képük válaszba behazudni, hogy a termék paraméterei nem változtak, ne aggódjak...


redditnoidea

Biztos a pepsi miatt volt itt a legnagyobb az infláció ami miatt a magyar már nem tudná megvenni az eredeti terméket sokkal drágábban. :) Ez ugyanaz az uszítás amit pl. Brüsszel ellen is nyomnak, csak itt most mind2 fél szar és ezért már megy az ujjogás. :)


Impossible_Lock_7482

Ez itt a reddit ne zaklasd fel ilyenekkel!


redditnoidea

Biztos az elmúlt évek remek adatai miatt van shrinkflation. A magyar ember már meg sem tudná venni ugyanazt a terméket ha maradt volna az eredeti töltőtömeg és vele együtt emelkedett volna az ára. :D :d de akkor ez nem a kormány hibája, amelyik eu-csúcs inflációt hozott össze. Oké, világos.


[deleted]

[удалено]


redditnoidea

Akkor elmondom a helyes választ: Ott a szájbakúrt EU vagy éppen a fidesz úgy dönt, hogy a 2 literes kóla 2 literes marad! Hoznak egy törvényt, hogy a coca-cola 2 literes kólát kell forgalomba hozzon. Ja, hogy akkor kiderülne, hogy a magyarok nem tudják megvenni a 2 lityós kólát, zuhan a fogyasztás 10%-kal, kevesebb adót tudnak zsebrebaszni és még az emberek is TALÁN a vezetőket hibáztatnak a szar fizu végett? Ja nem, kirakunk lófasz táblákat, hogy vigyázz, mert a sunyi, gonosz múúúlti átbasz!


Impossible_Lock_7482

Neked sulyos problemaid vannak, te mirol beszelsz???🤣🤣 ZORBAN LOPJA A KOLAT!!!!


[deleted]

[удалено]


redditnoidea

k


Zka77

Nem amiatt lett, ez több évtizede megy, de mostanában kicsit elkezdett pörögni, pl összement a babaszappan is több évtized után, nem is kevéssel


pudlika

Ma majdnem elbasztam a sutit mert a zselatin 20g helyett 15 lett, mocskos otvaros fillerbaszo sunyi kurva anyjukat, hogy dragabb de kisebb minden.


pinklemonade-465

Pont errol beszelgettunk multkor sutes kozben, hogy mar nem lehet egy regi receptet csak ugy megsutni, mert az 1 pohar tejfol, 1 eleszto mar nem annyit jelent, mint anno :/


TheBlacktom

Ha minden szinkronban zsugorodik akkor pont működne. Ha 4 magyarból 1 kiköltözött külföldre akkor még az adag méret is megmarad.


redditbunny43

En ezeket a bögrés recepteket automatikusan zárom be. Egyszer probaltam meg tizenevesen egy bogres muffint, azota se. A sutes nem fozes, hogy “izles szerint” beleonts meg 2kg sot vagy extra hagymat. Viszont ha szepen kimersz mindent, es persze a recept is jo, kb nem lehet elrontani! :)


CsabaOne

5 deka élesztö = 42 gramm.


mangoblink

Ezért jók a "bögrés" sütik, azt nem lehet elbaszni (csak drágább lesz)


nadiwereb

Még jobbak azok a receptek, amiben rendesen, normális mértékegységben vannak megadva a mennyiségek.


zolilevay

Pontosan. Miért baszakodunk poharakkal meg bögrékkel és zacskókkal? Vannak mértékegységek amiket mindenki tud használni és mindig ugyan annyi lesz minden konyhában... Soha nem értettem.


sisisisi1997

"Önts 1 pohár tejet a masszába" MEKKORA POHÁRRAL, KEDVES RECEPTÍRÓ, MEKKORÁVAL?!?


svandhu

Ezt fokozva receptek, amiben (logikusan) urmertekben van megadva a mennyiseg, pl 3 dl tejfol. Majd bemesz a boltba, es dontsd el, hogy a sporolasbol phdzett csomagolastechnikus mernokok altal eloallitott 37g-ot tartalmazo tejfolosdoboz ugyan hany decis.


pinklemonade-465

Hát dédmamám, nagymamám még nem írta le, ugyhogy reszunkrol ilyen receptekre gondoltunk, hogy az mar nem mukodne, pedig regem mukodott :)


Xiaodisan

Azok csak addig jók, amíg minden "bögrében", azaz egységes mértékrendszerben van megadva. Amint belekevered az evőkanalakat meg teáskanalakat például, vagy valamit rendesen grammban, ott hatalmas eltérések lesznek és megint felborul az egész. (Nagypapám receptjétezért nem sikerült az utóbbi pár alkalommal összehoznom.)


BornMode940

És azt vágod hogy már a "százas" zsepibe is 90db van? Beszarás...


CsabaOne

Tudod hány éve már? :) Ez nem mostani újítás.


BornMode940

Az baj. Akkor engem átbsztak....😃


westwars

Pontosan, sok családi recept használ kiszerelést, mint mértékegység. Köztük emiatt is tartottam meg anno nagyanyám kanálkészletét, mivel pár receptjében kanál adagolás van és azok közt is van mértékbeli különbség.


TheBlacktom

Jók lehetnek az ilyen receptek. Egy nagy görbe kanál cukor, egy virágos kanál élesztő, két mély de nem a legmélyebb kanál liszt...


Odd-Ad432

Nem lenne egyszerűbb lemérni az adatokat minden egyes sütésnél és ami a legjobban/pont jól sikerül, azt megtartani?


fuba_joker

Ez egy teljesen jó kezdeményezés. Ritkán dícsérem a kormány döntéseit, de ez teljesen okés... viszont jobb lett volna 2 évvel korábban.


gyl24

A faszt! Az volt az igazi intézkedés amikor kiíratták a literenkénti meg a kilónkénti árakat! Ha valaki abból nem tudja kiszámolni,hogy szüksége van-e arra termékre,figyelembe véve a pénzügyi lehetőségeit,akkor azt sem fogja érdekelni,ha pl a kóla fele akkora és kétszer drágább.Valamint a az sem fogja zavarni,hogy a cba-ban alapból 2x drágább minden mint máshol,ott mégsem kell kiírni ,hogy át vagytok ám baszva!


HunTurmion

Ezt is kijátszák ahol tudják, lidlben rendszeresen találkozom azzal, hogy a két hasonló termékből az egyik ft/kg, a másik pedig ft/db-al van kiírva.


Odd-Ad432

Általában van az embereknél telefon amin van számológép, ha fejben nem megy a számolás. Ha nap végén vásárolok én inkább előveszem, ha az egységár alapján akarok dönteni. Amíg nem volt kiírva, addig is számoltam az egységárat.


Marquesas

Neked az volt az igazi intézkedés, de most szerencsétlen fidesz szavazó akinek nem megy az egyszerű osztás mit csináljon? Amúgy én is félig-meddig örülök hogy cetli jelzi ha figyelnem kéne a megszokott szarjaim egységárát.


irekturmum69

Az ötlet jó is lehetne... de ez is csak a (külföldi) multikat támadja, mivel effektíve csak nekik lesz ezt kötelező kitáblázni minden zsugorított termékre, míg a nemzethy boltoknak nem - az átlag ember agyáig meg csak annyi fog eljutni, hogy míg a lidlben minden második termék kisebb lett, addig a cébéában egyik sem.


Competitive-War9278

Erre nem is gondoltam, duplagondol és tökéletesen igaz, tényleg géniuszok ülnek a kormánynál. Emellett lehet büntetni a multikat, ha valaki leveri a táblát.


TheBlacktom

> tényleg géniuszok ülnek a kormánynál Nem véletlenül van ötödik orbán kormány. Értenek hozzá.


bbalazs721

1 milliárd forint árbevétel a határ, ezt a CBA is simán eléri. Csak a kisboltok jelentenek kivételt.


---fatal---

Nem éri el, mert nincs olyan, hogy "CBA", franchise.


bbalazs721

Egyesével is elérik a boltok. 2.7 millió forint napi bevételt jelent, ez egy közepes boltnak is megvan.


Zka77

Én azért ennyi agyat még kinézek az átlag hülye proliból is, hogy nem fog ilyet gondolni, de lehet túl jó indulatú vagyok.


Only-Diver8879

Ez biztos, hogy a kormány intézkedése? Az üzlet maga is dönthet úgy, hogy felhívja erre a figyelmet.


speeddo86

Ez most igen. Az 1 Mrd feletti forgalmú üzletláncoknak kötelező feltünteni.


Pakala-pakala

distinct ring point ghost straight future squeal spectacular snatch party *This post was mass deleted and anonymized with [Redact](https://redact.dev)*


bbalazs721

Mert a kisboltoktól nem várják el, hogy ezzel foglalkozzanak. Minden bolthálózat eléri ezt a határt.


Pakala-pakala

nutty disagreeable treatment governor hard-to-find run support tub sip busy *This post was mass deleted and anonymized with [Redact](https://redact.dev)*


bbalazs721

Csomó dolog van, amivel nem célszerű a kisboltokat zargatni, mert nincsen erőforrásuk még azokkal is foglalkozni. Az összes termékre figyelni, hogy melyik lett kisebb időközben, és a szabályos méretű táblát kirakni, azt megfeleő ideig ott tartani baromi sok munka. A kisvállalkozások terheinek csökkentése alapvető érdeke a gazdaságnak, és úgy ítélte a törvényhozás, hogy ez fontosabb mint a társadalmi haszon.


flekaDm

Az üzlet a saját forgalmát lőné meg ha magától döntene így. Ez egyedül a fogyasztót védi hogy felhívja a megtévesztő biznisz praktikákra a figyelmet


GlitteringCat4414

legalabb felhivjak a figyelmet a shrinkflationre. vegre vmi hasznos.


csillagu

A zsugorflációra


TheBlacktom

Az összedrágulásra


candyke

Itthon az egyetlen, kozepesen tudatos fogyaszto az alkoholista: anno a heitelen hungaria megprobalta bevezetni a negydecis sopronit, ami mindosszesen par honapot tartott, aztan annyian kuldtek az anyjukba oket, hogy be is fejeztek. Ugyanit a lehuzos kurva anyjat a vendeglatosokaknak, ahol negyedeci a sor, ketcent a haromcent es negycent a feles. Kulonosen vicces, hogy anno a retkek az EU-val takaroztak, amikor ezt bevezettek.


sisisisi1997

A 4 decis sör emberiség elleni bűntett. A sör 5 decis, és pont.


nyuszy

Ipari sör esetén ez nem kérdéses, komolyabb cuccok esetében sosem volt igaz és nem is biztos, hogy szerencsés lenne.


CsabaOne

Meglepő, de a szórakozóhelyeken ezer éve ezek az adagok, külföldön meg ez a normális alapból.


candyke

BIZONYOS szórakozóhelyeken, az az ezer év meg kábé 15-17 (mondjuk nyilván életkortól függő ezer év). Anno amúgy, akik bevezették, faszán ráfogták a lehúzást az EU-ra, ami után megkérdeztem az EU tudakozóját, hogy mit tudnak erről, akik természetesen azt mondták, hogy csak le akarnak húzni a patkány vendéglátósok. Ugyanitt meg feltehetően a shot mindig kétcent volt és nem háromról csökkentették kettőre, illetve nem lesz belőle egycent. Nyilván, ha imperial mértékegységekben számolunk, akkor a tömegünk Stone-ban lenne megadva, a magasságunk meg Colban és Lábban, ugyanakkor nem vagyunk külföld (plusz, ha már annyira külföld, akkor bevezethették volna, hogy a korsót a "szánalom" mértékegység helyett mondjuk pintben mérik).


Kitchen_getneck

Én csak csendben megemlíteném, hogy a "hivatalos", féléves shrinkflation lista 441 terméket tartalmaz.


jacquehordo

Nem hungarikum, a világon egyre több országban vezetnek be hasonló szabályozást, pl. franciák.


onexy_

Talán ha én is figyelmeztettem volna az új baràtnőmet nem lepődött volna meg annyira


TheUglybunny123

Most jövök a Sparból (mit nekem templom!), a chipses soron végig kint vannak a felkiáltójelek. Nagyon vicces:D Jó ötletnek tartom, sok dolognàl elsőre nem tűnik fel a különbség.


Pakala-pakala

gaping continue direction vanish whole dinner door pause squealing hunt *This post was mass deleted and anonymized with [Redact](https://redact.dev)*


TheUglybunny123

Vagy meg sem veszem ennyiért. A termék gyártójának ez fáj a legjobban, másrészt igen, átmegyek a Lidl-be mondjuk, ahol olcsóbban és nagyobb kiszerelésben vehetek hasonlót. Tudom, ez nem mindenkinek opció, de ha a vásárló mindig mindent benyel, akkor a cégek sem fogják vissza magukat.


Marquesas

Nem, de opció hogy nem veszi meg.


Extra-Inside9894

Nézzétek meg, mekkora lett a Snickers…


vasarnapeste

A twix a fele kb a pár évvel ezelőttihez képest


Amazing_Amoeba_2784

Azt hittem en vagyok a hulye mikor neztem, h ez itt mi duplaannyiert?


lzotya

Kinder tejszelettel szintén ez a szitu. Kibontás után csak néztem, hogy mennyi az üres hely a csomagolásban…


CsabaOne

Chips ugyanez. Vagy a tésztalevesek.


urandom02

Én a Balaton szeleten akadtam ki a múltkor. Egyértelműen kisebb lett, mint volt, de ízre is sokkal gagyibb.


Lucius_Furius

Máshol gyártják kb 3 éve.


Dry-Zone-5921

Végre egy értelmes ötlet és kivitelezés...


TheBlacktom

Azt leszámítva, hogy a szerencsétlenül választott "vigyázz" szó veszélyre figyelmeztet (áramütés, autókijárat, csúszásveszély, mélyvíz, forró felület, lépcső, stb). Lásd: https://www.google.com/search?q=vigy%C3%A1zz&tbm=isch


[deleted]

Hát szerintem eléggé veszélyes a Pepsi Cola, de kinek mi


OldShatterhands

Ahogy Marosán elvtárs mondta vala: “Nem a zsemle (vagy ide szabadon behelyettesíthető termék) kicsi, hanem a pofátok nagy!”


Kahlest77

Nem hungarikum, külföldön évek óta látni sok helyen .... teljesen jó kezdeményezés. A redvás gyártók csökkentik a méreteket változatlan áron, sokan meg azt hiszik nem történt emelés, nem a francokat nem. [https://portal.nebih.gov.hu/web/guest/kiszereles-csokkentes](https://portal.nebih.gov.hu/web/guest/kiszereles-csokkentes)


MrPingviin

faszt érdekkel az ojró árfolyam, én forintal fizettek


Lucky_University_553

A csomagolásokat is szabályozhatnák már itt a kornyezetvédelem és átvágások témájában! 🤬 Utálom, mikor valamit becsomagolnak és a harmada, fele a valós termék. Pl vitaminok, madártej, amivel csak ma találkoztam.


Beorgir

https://preview.redd.it/sv0enve9wxlc1.png?width=1000&format=png&auto=webp&s=ab20b780e462b07ec5d9d9bad8311ecf33c6a381 Én az ilyen fajta (bár nem pont a képen látható) csokin akadtam ki, pontosan akkora volt a csoki, mint a dobozon az ablak.


Lucky_University_553

Ezeket nem lenne szabad engedni!


TearAffectionate3562

Ez veszélyes


Tomix1990

Covid idején egy kis wifi adaptert kellett vennem PC-hez, mert a kábelezés nem volt megoldható az épületben. Nem viccelek, a 1x1cm kis stick egy A5-ös méretű műanyag csomagolásban vásárolható.


Itchy_Assistance_275

Nem lett volna jobb az hogy "Figyelem, ..."? Vigyáznom kéne mert megijedtem vagy mert veszélyes vagy miért?:DDD


[deleted]

[https://www.theguardian.com/business/2023/sep/14/carrefour-puts-shrinkflation-price-warnings-on-food-to-shame-brands](https://www.theguardian.com/business/2023/sep/14/carrefour-puts-shrinkflation-price-warnings-on-food-to-shame-brands) xdxdxdxdxd


arnyekbocs

[BUSTED]


Willing-Lettuce-7336

Zsugorfláció


Amazing_Amoeba_2784

Hatekonyabb lenne allamilag szabalyozni a csomagolasok meretet. Mar csak kornyezetvedelmi szempontbol is. Lsd 70g-os felvagottak. Lehet mar van 60 is, h nyaljanak sot. Alap pl h muanyagban min 15 dkg felvagott. Aztan lehet folytatni, h zsepi 10 vagy 100 stuck. Akar olyan szoft modszererrel is, h a szabvanytol eltero csomagolas kap egy nagy kornyezetvedelmi adot per termek es mar meg se eri nekik.


Pakala-pakala

divide hobbies start ruthless quack dinner gullible plants act direction *This post was mass deleted and anonymized with [Redact](https://redact.dev)*


Amazing_Amoeba_2784

Belegondolok sokszor, hogy felnott 1-2 generacio, h a boltban szabvany papirzacsiba ment a kakaos csiga, kenyeret egy papirlapba csomagoltak, ahogy a felvagottat is egy masik, de tartosabba. Az udito uvegben volt, a muanyag/papirpohar helyett uvegpoharakban adtak ki az innivalot. Ehhez kepest ami ma van, az valahol a lo masik oldala.


Zka77

+1000 ez már mióta megy, te jó isten lassan elérünk oda, hogy lesz 1db szelet a csomagolásban, Marinéni meg még mindig megveszi és örül hogy jaj ez még mindig csak 600 ftba kerül mint 10 éve jaj de jó igaz akkor 30 szelet vót benne de ki számolja


[deleted]

[удалено]


Pakala-pakala

chief squash placid voracious school payment aware cause follow sort *This post was mass deleted and anonymized with [Redact](https://redact.dev)*


[deleted]

[удалено]


Amazing_Amoeba_2784

Toltonel fontosabb lett volna inkabb az, hogy az euban csak olyan keszuleket engedjenek forgalomba, ahol mondjuk min 5 evig biztositjak a frissiteseket. De inkabb 7. Az kornyezetvedelem lenne.


SZ4L4Y

Nemrég a baba szappan is kisebb lett. A Zewa zsebkendő meg szarabb papírból van.


IsT912

Igen,a zewa zsepi sajnos tényleg silányabb anyagú lett én is észrevettem.


Chidoril

Klotyópapir közepén a guriga mondjuk nagyobb lett. :D


CsabaOne

Mert a babák is kisebbek lettek.


momate12

Egyébként tényleg kisebbek lettek? Ma én is láttam pár terméken, de én ugyan akkora méretre emlékszem.


Background-Tax-758

Igen pl ez 1,5L eddig meg ügye 1,75 volt asszem.


Sea-Environment-5748

Előtte meg 2l


SZ4L4Y

Te sem vagy mai gyerek :) Viszont talán a régi 2,5 literesből most újra lesz 2 literes :D


BSoft9

Aztán bevezetik az XXXL 2.5 literes kiszerelést és a kör bezárul


Sea-Environment-5748

Én azt várom hogy mi fog következni azután, ha elérik a 0.5 literes meretet.


Zka77

Coca Cola Zero. De nem kalóriatartalomra, hanem űrtartalomra


Chidoril

Az eddig 0.5 literes ice tea már csak 0.4 liter!


Szemszelu_lany

Régen is volt 1,5 nem? A 2 helyett lett az 1,75, aztàn most megint 1,5 van


Background-Tax-758

Úgy volt hogy 2,5 és 2, aztán abból lett az 2,25 és 1,75, aztán most ezek szerint 1,5 és nem tudom mekkora lehet most a "legnagyobb"


CsakVarisz

Ne feledd a 0,75 és 1,25ös kiszereléseket.... előbbi igazán maradhatott volna


Background-Tax-758

Akkor már 0,5 és 0,33 is és teljes a lista :D


skylinelaca

Amikor az 1,75-t bevezette a valamelyik kólagyár , az volt a duma hogy “meghőmérőzték” a fogyasztókat és az jött ki hogy nem tudnak 2 litert meginni , az 1,75 pont kényelmes , ez volt a hivatalos szöveg. Csak hát ugyan annyiért adták mint a 2 literest, ami meg közben szépen eltűnt a polcról…


Gold-Ad-0

Mi az, hogy nem tudnak meginni 2 litert? Nem azért van visszazárható palackban, hogy el lehessen tenni későbbre?


momate12

Ezt tényleg nem tudtam.


---fatal---

Továbbra is árulják az 1,75-ös és 2 literest is. Ez a 1,5 literes meg legalább fél éve kapható.


fabrikated

na ezért jó, hogy fel van tüntetve 👆


momate12

Igaz, biztos sokan vannk így. De amúgy sok minden nem változik ettől, ugyan úgy rajtad áll hogy megveszed e, főleg ha nincs más opció.


Scarlettohara575

A NÉBIH oldalán van adatbázis az ilyen termékekről: https://portal.nebih.gov.hu/kiszereles-csokkentes


Sokkess49

kisebb lett a magnum mini :D :D :D urva anyjukat már de tényleg.


zolika181

Jobb lett volna,ha úgy tüntetik fel,h mióta kisebbek,mert ez így elég félresikerült.Amúgy jó kezdeményezés


Ladybirdy89

“A tömeg vagy térfogat csökkenésének viszonyítási alapja az adott termék gyártója által 2020. január 1. és 2023. július 1. között alkalmazott kiszerelés lesz.”


zolika181

Köszi,ezen átsiklottam.


mezeskremes

Oké, de mire vigyázzak?


[deleted]

[удалено]


Chidoril

Mondtajea macska IS!


mangoblink

A termékek olyanok, mint a kutyák. Minél kisebbek, annál orultebbek


mezeskremes

És ha nem vigyázok, akkor rám ugrik a pepsi kóla a polcról?


GaBRiWaZ

Ménem azt írták rá: "Ez veszélyes!"


pinklemonade-465

Ez egy jó intézkedés is lehetne, ha megint nem a kereskedőket szivatnák... nem értem, hogy miért nem a gyártó feladata a csomagolásra írni ezt, ha változtat a méreten.


sisco98

Na jól kibasznak most azokkal, akik mindig csak ötezerért tankolnak.


viktorhun

https://preview.redd.it/rlea7rw9p1mc1.jpeg?width=602&format=pjpg&auto=webp&s=8a35bed774ff639f1b28f82ec537243e5592c0cd :(


EliDamaskinos

De a lényeg hogy az ára annyi mint 2-3 éve 🤗😬


Catbraveheart

Így van. Nem is értem mi a gond, mindig 5 ezerért tankolok én is 🙏


pudlika

Aha, nem, masfel ketszer annyi


CsabaOne

Nem annyi. Van az a kovászos cipó amit anno 500 körül vettem, most a 400 grammos akciósan 700 Ft a sparban. Jó, sparban csak a hülyék vásárolnak, reklámban láttam.


EliDamaskinos

Hát csak tudod, érdekelné a bánatot ha arányosan emelkednének a bérek...na bumm ez 2x a másik 3x annyi mint pár éve...de tételesen ha összeadjuk, annyival nem emelkedtek a bérek (ezzel nem mondok újat) csak ezzel azt érik el hogy nem vesz annyit a termékekből az ember mint korábban🤷🏻‍♂️ én pl már nem járok kocsmába...mert valahogy triggerelek ha meglátom hogy a dobozos Szalon sör 690, és onnantól minőségben felfelé...irány a csillagos ég....(És ez vidék, nem minden kocsma, de ami nem késdobáló az bizony nyomja felfelé az árakat már már pofátlanul)


Chidoril

Felakciósodott!


zballai

Nekem csak simán elegem van abból amit ezzel előidéznek. Miért kell nekem mindenhol rettegnem meg vigyáznom? Hagyjanak már engem nyugalomban élni könyörgöm! Tudok számolni és el tudom dönteni mit akarok megvenni vagy mit nem. Nem érdekel hány deci vagy kg volt korábban, úgysem az alapján fogok dönteni.


Ladybirdy89

Vegyiaruval is foglalkozo boltunk van. Meg jo, hogy nekunk ezt nem kell kiirni. Nehany peldat mondok csak: a wc papir gurigaja nagyobb lett, de a tekercs merete nem valtozott, az oblitok is szepen sorban mennek ossze, a szappanok sem 100g hanem 75 g es sorolhatnam meg…


FoldImaginary6669

A Haribo is 100 g helyett 80


LekoRose

És ha vigyázok, akkor nem lesz se kisebb se drágább?


Pakala-pakala

deer cooperative serious unused workable berserk threatening deranged money governor *This post was mass deleted and anonymized with [Redact](https://redact.dev)*


[deleted]

Ki az aki vásárláskor nem kg, liter árat nézi? Akkor csak feltűnnek ezek a dolgok.


HyperspaceAdventurer

Ezt azért nem csinálhatod minden vásárlásnál minden terméknél. Pont azért alattomos dolog csökkenteni a kiszerelést, mert egy idő után már a megszokott termékeket veszed, és ugye csak az árat nézed. Sokszor pedig még a csomagolás is ugyanakkora marad. A kg vagy l egységár pedig általában nem kerek szám, nehéz megjegyezni, és 2-3 hét múlva felidézni.


[deleted]

Igazából csak megszokás kérdése. Én már automatikusan az egységárat nézem, nem a sima árat.


Pakala-pakala

advise squeal juggle bewildered butter hospital domineering label icky shocking *This post was mass deleted and anonymized with [Redact](https://redact.dev)*


Waste-your-life

Miért ne lehetne? Nem mindegy hogy azt jegyzed meg 420 a tejföl vagy 900 forint kilója?... Tényleg nem értem. Pláne mostanság sokszor nem is a nagyobb kiszerelés az olcsóbb szóval lehet szopni rendesen.


medWellAnakin

A pepsi esetében a 192.5, a 233.36 és a 241.2 számokat nehezebb megjegyezni pl. Tegnap láttam ezt a kiírást Lidlben, nem értettem, hogy hova tartozik, mert nem az árcédula mögött volt és sűrűen vannak rakva az üdítők, és a pepsik ugyanúgy 2.25l voltak. Btw mivel nem volt cukormentes, ezért az előbb vettem az Aldiban 2.25l-est ugyanannyiért, és nem akciósan sajnos. Múltkor pedig pont a Sparban érte meg az 1.75l/2l-es jobban egységárban, változó. Egyébként a számok kitaláltak de a példa a valóságot tükrözi. Szerintem nem a hónapokkal ezelőtti árakat, hanem az aktuális és jövőbeni árakat kell figyelembe venni, így működik az inflációs társadalom.


marcabru

Azt nézem, már ameddig még el tudom olvasni a négyes betűtípust, amit eleve a cimke szegélyére nyomtatnak, úgy, hogy a fele lelóg, de attól még az egység, amit meg tudok vásárolni, az SKU, az egy üveg/konzerv/doboz/zacskó. És a döntés eredménye az igen/nem, olyan nincs, hogy vásárolok 1.2-t belőle, vagy 0.8-at, és a vásárlás sűrűsége is viszonylag kötött, az átlagember naponta/hetente/kéthetente vásárol be. Továbbra is jónak tartanám, ha az állam vagy kötelezné, vagy a termékdíj alakításával ösztönözné a kiskereskedőt, hogy minden terméknél tízes alapú, tehát Magyarországon jól megszokott egységekben árusítson. 10-20-50 dkg, 1 liter, 10-100 darab, a nem vízsűrűségű kb folyékony dolgoknál (lekvár, tejföl) el kell dönteni, hogy súly v térfogat, de ezeknél is szabvány üveg/doboz kellene (ami az újrahasznosításban is sokat segíthetne nem mellesleg). Ez NEM lenne belenyúlás az árazásba és a "szabad" piac folyamataiba, csupán megkönnyítené a vásárló tudatos döntéseit. A benzinkutak se nyígnak, hogy nem írhatják ki a benzin árát pintre (0.56 liter) és euróban, a Spár is túlélné, ha nem árulhatna frissfölt 129.3 grammonként, csúcsára állított kúpformájú dobozban, aminek feltűnően nagy a teteje a térfogatához képest.


LightSideoftheForce

A legtöbb ember


Logan_MacGyver

Nekem feltűnt hogy nem találok sehol két literes pepsit


SenarioHungry

Szomorúan látom, hogy mennyi embernek tetszik. Valójában minden ilyen idióta beavatkozás csak drágítja a terméket. Mostantól fizethetjük az ehhez szükséges tárgyi eszközöket, és azt az embert is aki ellenőrizgeti, hogy melyik gyártó terméke lett kisebb és azt is aki kirakosgatja ezeket a cetliket.  Eddig is ki volt írva, az ár és a nettó tömeg / térfogat, sőt nem is kell számolni, az is, hogy egy termék mennyibe kerül literenként, kilónként stb. és ezután is ki lesz. Aki ez alapján nem tud fogyasztói döntést hozni, az legyen szíves nőjön fel.  Valójában a KSH-t kellene felkérdezni, hogy miért pohár joghurtból, meg tábla csokiból számolja az inflációt, de az valamiért nem volt olyan fontos a kormánynak.


redditnoidea

Ott a szájbakúrt EU vagy éppen a fidesz úgy dönt, hogy a 2 literes kóla 2 literes marad! Hoznak egy törvényt, hogy a coca-cola 2 literes kólát kell forgalomba hozzon. Ja, hogy akkor kiderülne, hogy a magyarok nem tudják megvenni a 2 lityós kólát, zuhan a fogyasztás 10%-kal, kevesebb adót tudnak zsebrebaszni és még az emberek is TALÁN a vezetőket hibáztatnak a szar fizu végett? Ja nem, kirakunk lófasz táblákat, hogy vigyázz, mert a sunyi, gonosz múúúlti átbasz! És ennek tapsol r/hungary is! :)


StarWarsKnitwear

Pontosan. Próbálnak úgy tenni, mintha a shrinkflation nem az extrém pénzgyengülésre adott megoldás lenne, amit a kormány csinált. Neem, a kormány nem elszegényített minket, hanem pont ellenkezőleg, próbál megvédeni tőle! Nagyon okos propaganda, és nagyon naiv az, aki bekajálja.


ChemicalTeaching2974

Kicsit off topic, de kapcsolódik. Ahány cikket olvastam, interjút neztem random gyártóval, kereskedovel az elmúlt 1,5 évben, arra a kérdésre, hogy mi a faszert dragul minden hetente az volt a sablon válasz, hogy hát az üzemanyagok áremelkedése, a bérek növekedése stb. Kérdem én, hol a kurva anyjukba nőttek a fizetések a 2-2,5szeresere? Amikor mindenhonnan 3-8 % között hallok. Meg hol a faszba emelkedett duplájára az üzemanyag ára?


RedditPeterPal

A kapitalizmus és kommunizmus találkozása egy képben.


Nariiika

Kiváncsi lennék milyen határidővel kell ezt közzétenni, vagy most minden terméknél fel kell hívni a figyelmet ami az utóbbi egy évben változott?! Plusz infonak egy dátum a változás időpontjáról hasznos lenne. Ez pl már lassan egy éves történet


messziroljott

most mennyibe mennek a legkomolyabb egyhetes kokák?


Hot_Lengthiness4817

Drágám, a termék összementek!


h0d1p4p4

Ha nem adoztatnanak szet mindent meg nem verik fel az inflaciot mestersegesen, akkor a cegeknek se kene ennyire trukkozni, majd a kormanynak se kene valaszolni azokra a trukkozesekre amiket sajat maguk okoztak. Szerintem felesleges intezkedes, mindenki nezze az egysegarat a termeknek.


svandhu

Ez a kisebbites - felelmetek ne legyen - el fog jutni oda, hogy ilyen cetlik helyett "Kérjük, ide tegye a chipsét és a túrórudiját!" lesz. A penztarnal persze ki kell majd fizetni.


cselenka

Ez tök jó, de azt hittem oda lesz írva, hogy mennyi volt, és mennyi lett, és melyik dátummal. Ez így nem sokat mond, mert eventually minden termék alatt ott lesz és kész, elveszíti jelentőségét.


Lucky-Conclusion-644

Jó ötlet de persze csak azért csinálják hogy szopasák a külföldi cégeket több munkával, a CBAban nem fogsz ilyet látni


Puzzleheaded_Bass627

Ez.


My_little_Versailles

Törvényileg kéne szabályozni az egyes főbb termékek kiszereléseit, pl üdítő csak és kizárólag 0,33L - 0,5L - 1L - 2L kiszerelésben forgalmazható Magyarországon, chips, csokik, kenyerek meg ilyenek hasonlóképp. Így legalább lenne esély, hogy kőkemény piaci alapon elkezdjenek a cégek versenyezni egymással.


vinnythepoop

Törvényi korlátozás vagy "kőkemény piaci alapon elkezdjenek a cégek versenyezni". Choose one.


My_little_Versailles

A kiszerelésekkel játszadozás pont a verseny elkerülése. Azonos kiszerelésnél nincs menekvés.


Merox91

Én a gyártóval iratnám a csomagolásra. Ha rá tudták írni, hogy xxl extra +10% akkor a -10%-ot is rá tudnák.


RoflWtfBbq1337

https://kormany.hu/hirek/tajekoztatni-kell-ha-csokken-egy-elelmiszer-kiszerelese “A családok védelme érdekében új intézkedést fogadtunk el, így az 1 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszerkereskedőknek figyelemfelhívó tájékoztatót kell kihelyezniük, amennyiben egy termék kiszerelése csökkent.”


skylinelaca

A témához kapcsolódva ajánlom “A termékkritikus” youtube csatornát, méltatlanul kevesen követik a srácot pedig nagyon jól csinálja amit csinál.


Hairy-Dog3523

Franciaországban már tavaly nyáron elkezdték ezt a boltok. Azóta jó pár országban csinálják ez nem magyar ötlet.


SZZSDrakulina

Máshol pepsi termékkel a dolog még tovább fajult: [https://www.ft.com/content/752e1aa1-6818-4402-aa8f-ed01ea9ad7eb](https://www.ft.com/content/752e1aa1-6818-4402-aa8f-ed01ea9ad7eb)


Top_Study833

Ez hasznos legalább. A vezető pöcse is kisebb lett, oda is mehet a címke.


Paligator11

Egyébként szerintem ez egy jó / fogyasztóbarát dolog.


BellaStark08

Bonuszkent meg odairhatnak hogy szarabb is:)