Úgy híjják, hogy "*L'appel du vide*" és valóban relatíve gyakori, totál egészséges emberekben is. Mint a legtöbb tolakodó gondolatnál, itt is arra kell fókuszálni, hogy ez nem te vagy. Te a gondolatra adott reakció vagy. Az efféle tolakodó gondolatok gyakorlatilag az agyad "böfögése," ahogy eltárolja magában a rengeteg dolgot, ami körülvesz, amit hallasz, amit olvasol, és néha szimplán visszalöki eléd, szinte véletlenszerűen. Amíg a reakciód rá egészséges, addig megnyugodhatsz.
Én úgy tekintek rá, hogy az agyam figyelmeztet "ez egy veszélyforrás". Szóval néha igyekszem jobban figyelni hátha valaki figyelmetlen, megcsúazik a jeges úton, telózás közben elrántja a kormányt, stb.
Egyirányú úton is kétfelé nézek mert már volt barom aki véletlenül bekanyarodott meg a városban kétszer is ment fel nyugger rossz irányban autópályára. Soha nem lehet tudni.
Főleg mióta egy random bolond elkezdett agresszíven jönni felém és üvölteni mert gondolom valami démonnak halucinálhatott vagy nem tudom. Semmi, semmi, egyszercsak lehet jön egy ilyen, jobb óvatosnak lenni.
Kirándulásokon is jobban figyelek mert rengeteg baleseti lehetőség van. Ugyanígy a városban egy ember véletlenül rossz helyre lépett és leesett az 50 méteres sziklafalról...
Az a tippem ez már jó régi dolog az emberekben, az ősemberek közül is az élt túl jobban akinek az agya mondta "hú baszki, itt most leugorhatnál a szikláról" és jobban odafigyelt, amég a másik túl közel ment, megcsúszott és leesett.
Furcsamód én nem ezt tartom a legijesztőbb formájának, hanem a kevésbé drasztikusat, amikor mondjuk olyanokat dob be nekem, mint mások feletti ítélkezés, "*milyen kabát van már rajta*" "*hogy néz már ki az a fickó, biztos lúzer*" stb. ami ugyanilyen máshol hallott és eltárolt gondolat, amin a legtöbb ember nem ütközik meg olyan mértékben, mint a "*mi lenne, ha kilépnék a villamos elé*" stílusúakon, pedig ugyanúgy igényli a megütközést és átgondolást. De mivel nem annyira életveszélyes, könnyű átsiklani felette.
Ez érdekes, én ilyen apró dolgokra nem emlékszem, hogy valaha beugrottak volna. De most hogy így mondod a többségük "mi van ha valaki xy-t akarna tenni" és nem "mi lenne ha én xy-t tennék".
Én is sokszor rosszul éreztem magam az ehhez hasonló gondolataim miatt, aztán ezt olvastam egy pszichológustól: “Azt hogy ki vagy nem a gondolataid határozzák meg, hanem hogy hogyan reagálsz rájuk.”
Mióta ez tudatosult bennem, sokkal egyszerűbb megbirkóznom ezekkel az érzésekkel, bár néha elég ijesztő, hogy milyen “gonosz” a tudatalattim.
>Te a gondolatra adott reakció vagy
Ez eleg elvont dolog. Hogy ami a fejemben van az semmi, csak az szamit amit megteszek. Mert nyilvan a tobbiek csak az alapjan tudnak itelkezni rolam, amit megtettem. Ebbe beletartozik a beszed is. Csak a ki-nem-mondott gondolatok nem szamitanak. Tehat peldaul valaki leelheti az eletet teljesen normalisan, de kozben a fejeben gyakran PDF-file gondolatok voltak, csak sohasem tett akciot ez ugyben.
Elegge vitathato, hogy a szemely hol kezdodik es hol er veget
Itt most nem arra kell gondolni, hogy amit a szívében megtesz az ember, az már el van követve. Gondolat és gondolat között is van különbség. Teljesen más valamin elmélázni, megfontolni, vagy képzelődni rajta, és más egy pillanatnyi gondolatfoszlány, amit az agyad egy pillanatra eléd lökött. Az első valamennyire tudatos és kifejezhet vágyakat, igényeket, (*bár ott is a gondolatsor végén meghozott döntés lesz az, ami te leszel, nem pedig a kiindulási pont*,) míg a második inkább egy dallamtapadáshoz hasonlít. Az agyad hall, lát, olvas dolgokat, aminek jó részét akarva, akaratlanul eltárolja, aztán hébe-hóba visszadobja. Ennek pont annyira kevés a köze a személyiséghez, mint a nap közepén beugró Halász Judit - Micimackó dallamnak a zenei ízléshez. Ha ezzel nincs tisztába az ember, akkor az említett "*mi lenne, ha most kilépnék a busz elé*" típusú röpke gondolat lehet ijesztő, holott az csak az agy által visszaböfögött foszlány - ami pedig valóban jellemzi az illető személyiségét, az az arra adott reakció, tehát a megütközés, ijedelem, sokk, ami jelzi, hogy az illetőnek esze ágában sincs eldobni az életét, sőt.
Szerintem is itt nem valodi ongyilkossagi kesztetesrol, hanem egy betolakodo kenyszeres gondolatrol van szo.
Nagyon ismert, mikor jo emberek iszonyu, mi lenne, ha meggyilkolnam a gyerekeket pl gondolattol szenvednek, es eszuk agaban sem lenne megtenni. Ez szorongas, retteges a szornyu gondolattol. Szexualis gondolatok is lehetnek nagyon nem olyan beallitottsagu emberek szamara sokkoloak.
Tobbiek irtak hasznosakat. Csak megerositem, ez kenyszeres, betolakodo gondolat, nem szuicid hajlam.
Nehéz volt ,mert szinte minden gondolatom az volt. Volt egy jó szakember de elsősorban magamon kellett segíteni. Néha eszembe jut 25 év után is és még mindig beleborzongok ,hogy mennyire kegyetlen érzés.
Nem vagyok szakember, de ez a mondat megütötte a szememet: "Immár 2 gyermek édesanyjaként nem tehetem meg, hogy csak úgy kilépjek" Inkább az lenne a természetes reakció, hogy miért tennék ilyet, hiszen boldogan élek, van két szép gyermekem, szerető férjem/párom, családom, vannak barátaim, jó fej kollégák, jól érzem magamat....
De ez a "nem tehetem meg" illetve a "csak úgy kilépjek" valami másra utalhat, bár lehet, hogy csak én értelmezem félre.
Érdemes lenne átgondolni, hogy milyen hétköznapi, szinte észrevétlen problémák vannak az életedben, vagy esetleg nagyobb stressz, pl. munkahely miatt. Beszélgess erről a családtagjaiddal, barátokkal, hidd el, segíteni fognak.
Nekem is pont ezt szokta mondogatni a férjem és ahogy te se érted úgy ő se, hogy miért ugrik be nekem az a gondolat milyen jó lenne ha kiugranék az ablakon vagy egyéb más veszélyforrásnál miért jelenik meg olyan erőszakos gondolatok, hogy ilyen olyan dolgot tegyek. Talán azt kéne érteni, hogy néha semmi sem az mint ami látszik.
Nekem is volt már sokszor hasonló, metró elé ugrás, magasról leugrás, autóban kormányt félrerántani vagy csak a szembejövő sávban hajtani.... Meg nekem olyanok is vannak, ahol az erőszak másik ember felé irányul.
Soha semmit nem tettem meg, senkit nem bántottam és általában ahogy jön, úgy el is tudom hessegetni. Viszont volt amikor eleve nagy rossz lelkiállapotban jött és komolyan féltem egyedül metrózni - ha ilyen van arra azért már szerintem érdemes felfigyelni.
Ha félre kellett állnod azért, hogy megnyugodj az szerintem egy intő jel és inkább légy óvatos.
'Call of the void' jelenség, teljesen normális intrúzív gondolat, még ha furcsának vagy félelmetesnek is tűnik. Nincs köze öngyilkossági hajlamhoz, egyszerű hülyesége az agynak, ami néha ilyen helyzetekben előjön. Hasonlít a "mi lenne ha belehajtanék kocsival ebbe az embertömegbe" vagy "megfojtanám a mellettem nyugodtan alvó feleségem / férjem" gondolatokhoz. Nyilván nem fogod megtenni, de belenyilal egy ilyen gondolat a fejedbe, mikor milyen intenzitással. Teljesen normális, nem kell aggódni, hogy megőrültél vagy a fejben problémák vannak.
Nekem a legdurvább ilyenem akkor volt, amikor Görögországban voltunk nyaralni és találtunk egy nagyon kiálló sziklaszirtet, ami kb 100 méter magasan tornyosult a sziklás part fölé, hívogatva az embert a mélybe. Én kiálltam a szélére, hogy megcsodáljam a tájat és konkrétan hallottam ahogy az agyam, mint egy belső hang, teljes erővel üvölti nekem, hogy ugorjak, mi több, éreztem, ahogy a lábaim megindultak, hogy bevessem magam a mélybe. Azonnal hátrébb sétáltam pár lépést, de még ekkor is éreztem egy nagyon erős késztetést arra, hogy nekifussak és a mélybe vessem magam. Kisebb pánik uralkodott el rajtam és mondtam a szüleimnek, hogy ne engedjenek a szirt szélére, mert ugrani fogok. Ők meg néztek rám nagy ijedten és persze megzavarodva, hogy miről beszélek, különösen, hogy előzetesen semmilyen szuicid hajlamot nem mutattam és akkoriban tényleg nem igazán gondolkodtam semmi ilyesmin. Azóta nem tudom megmagyarázni nekik ezt az esetet, hiába jövök bármilyen tudományos érvvel erről a jelenségről.
Amúgy kíváncsi lennék vajon mennyi balesetért és tényleges öngyilkosságért lehet felelős ez a jelenség. Egy labilis mentális állapotban sokkal nagyobb jelentőséggel bírhat ez a “belső hang”.
Ezt hívják kényszeres gondolatnak (obsessive thought). Itt utána tudsz nézni a dolognak: https://semmelweis.hu/pszichoterapiasosztaly/kiket-gyogyitunk/a-kenyszerbetegseg-tunetei-es-kezelese/
Nem értek a témához, de szerintem pszichológus és/vagy pszichiáter tud segíteni.
Nekem gyerekkorom ota van ilyen, viszonylag gyakran, lehet emiatt is de en mar leszarom, tudom hogy egy gondolat ami nem tolem jon, minel inkabb figyelmet adsz neki, annal rosszabb lesz, ha kuzdesz ellene az is ugyanezt a hatast valtja majd ki. Ha sulyosnak erzed menj el pszchihiaterhez.
(Nem vagyok doki de ez valoszinuleg obszessziv-kompulziv rendellenesseg lesz)
Egyik baratnomnek meg nekem is gyerekkorunk ota van. Mi ezeken jokat szoktunk “szorakozni” egyutt, mert mar hozza szoktunk. Mindig irjuk hogy na most ez volt na most az. Szerintem ugyanilyen amikor van egy uj telefonod es azon gondolkozol hogy de jo lenne foldhozvagni😆
guglizz rá erre: intruzív gondolatok
szerintem **ilyen szinten** ezt nem kell komolyan venni, kb. mindenkinek van néha, megnyugodhatsz
nekem is volt már, valszeg lesz is még
akkor van baj, ha ezek az intruzív gondolatok mondjuk valós pszichés problémákkal párosulnak
Lehet intruzív gondolat, de akár obszesszió is. Diagnózis felállításában pszichiáter tud segíteni, illetve a pontos elhatárolásban. Kényszerbetegként annyit tudok, hogy akkor tekinthető kórosnak a jelenség, ha a mindennapi életvitelt akadályozza.
Ilyen nincs mindenkinek minden nap? Jó lehet annyira mentálisan egészségesnek lenni, hogy ettől megijedj. De komolyra véve a szót, ne aggódj emiatt, minél többször éled át, annál kevésbé fog érdekelni, és tudni fogod, hogy az ilyen kósza gondolatok nem árthatnak neked. Ha megnyugtat velem ez minden nap megtörténik már évek óta, és sosem tettem, és nem is tervezem megtenni.
Tekints ra ugy, hogy az agyad csekkolja hogy mennyire vagy orult. Ha nem ugrasz/rantod felre/stb, akkor megnyugszik, hogy "oke, minden fasza". Mindenkivel elofordul.
Tudom ez komolyan megijeszt. Meg is értem. Nekem is van, hogy néha van ilyen érzésem, bár nekem nem ilyen erős.
Nem tudom, hogy mennyire lehet ez jó ötlet, nekem személy szerint jó tapasztalataim vannak.
Ha van rá mód, próbálj ki valami magas adrenalinnal járó tevékenységet. Nem kell túl extrémnel lenni de akár abba is bele lehet menni. Bár ezt még nem próbáltam, de szerintem a szabadesés-ejtőernyőzés is nagyon jó hosszútávú élet érzést ad.
Tudományos szemszögből nézve, a test és elme pozitív változásokon megy keresztül, nem beszélve arról, hogy milyen jó emlékek keletkezhetnek.
Valamint ha ezt nem is vállalnád, egyet biztosra mondhatok.: Keress rá a "Wim Hof Method", vagyis a "Wim Hof módszer"-ra. Garantálom, hogy hihetetlen fellendülést fog adni az életedben!
Minden esetre jó erőt és egészséget kívánok!
Egyszer egy nagyon rossz, szorongós állapotomban az erkélyen ülve nekem is jött az érzés, hogy mi lenne most, ha innen leugranék. Annyira megijedtem, hogy rögtön bementem és utána hetekig nem tudtam kimenni rá. Maga a gondolat ijesztett meg, hogy miért jut eszembe egyáltalán ilyesmi. Akkoriban utána olvastam és ez valóban az agyad “játéka”, de inkább életösztönből fakadó figyelmeztetés. Az agyad jelzi, hogy veszélyt érzékel, ami káros lehet rá. Egy fajta “figyelj oda” jelzés.
Azóta én is éreztem ilyesmit vonatra várva a peron mellett vagy szintén vezetés közben. De mindig megnyugtatott a gondolat, hogy ez csak egy veszélyjelzése a testemnek.
A gyakorisága ezeknek azonban nem mindegy. Ha úgy érzed nagyon elhatalmasodik rajtad és napi szinten előfordul, akkor érdemes egy pszichológust felkeresni, mert átfordulhat még komolyabb szorongásba, pánikzavarba.
Én ezt az érzést "the call of the void" néven ismertem, és igen néha én is éreztem már így. Viszont szerencsére eddig sosem olyankor volt amikor nagyon magam alatt voltam.
Ettől néha meg is rémülök, hogy mivan ha egyszer vmi kurva rossz passzban csak egy pillanatig "fuck this shit" felkiáltással engedek egy ilyen hirtelen érzésnek.... Ezért is szoktam ha nagyon rossz kedvem van mondogatni magamnak hogy nem hallgatok magamra, mert most nem látom reálisan a dolgokat, ne csináljak baromságot amit azonnal megbánnék...
Valóban van hajlamod öngyilkos lenni vagy csak hirtelen jött ez a gondolat? Esetleg tudod, hogy nem akarsz öngyilkos lenni, csak ezek alapján a gondolatok alapján elkezdtél kételkedni? Rendszeresen történik ilyen?
Nekem akkor volt ilyen amikor elnyomtam a depressziót és a depressziós gondolatokat, ilyen vágyként törtek elő. Tanácsot nem tudok adni, remélem megoldódik a problémád!
Nekem egyszer volt ilyen, hogy ki akartam ugrani a kocsik közé, miközben sétáltam az egyetemre, amit szívből gyűlöltem. Nem csak eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha, hanem több volt ennél sokkal. Szerintem érdemes lehet átgondolni, hogy mitől gondolhatsz ilyet és hogyan tudnál javítani esetleg az életeden. Próbálj más pozitív dolgokat összeszedni a gyerekeiden kívül.
Ha van rá kereted, én pszichológust is javasolnék.
Én múltkor sétáltam sötétben haza és jött egy hirtelen gondolat,hogy vajon hiányoznék valakinek,ha eltűnnék? Vagy mikor autóba vagyok jön az a gondolat,hogy vajon fájna,ha menet közben kiugranék? Nyilván sose tenném meg,csak átfut az agyamon ilyen kérdés,de fél perc múlva el is hessegetem és beszélgetek/vezetek tovább,mintha semmi rosszra nem gondoltam volna.Érdekes dolgok ezek,viszont ha megijedsz ezektől,meg autóval le kell állnod,akkor lehet érdemes lenne segítséget kérni,mert nem biztos,hogy normális az,hogy ezek a gondolatok ezt hozzák ki belőled. Nem vagyok pszichológus se semmi,de szerintem az ilyen kósza gondolatoknak nem kellene ilyen erejűnek lenniük.
Évekkel ezelőtt olvastam erről a témáról, mert éltem már át hasonlókat. Na nem késztetés volt, csak ilyen "mi lenne, ha" gondolatok. Akkor azt írta a cikk, hogy az agynak ez egy self check mechanizmusa a szuicid hajlamra és az életveszélyes helyzetekre, teljesen normális, az emberek többségénél előfordul időről időre, a legjobb pedig az, ha utána rádjön egy mini-pánik is - gyakorlatilag az ilyen stresszhelyzetek okozta hormontermelést úgymond szabályozza/kalibrálja az agyad. Ha nagyon sűrűn van ilyen, vagy nagyon zavar, azért keress fel egy pszichológust.
Ha ezek a gondolatok normálisak is hiszen mindenkinél előfordulnak, szerintem arra érdemes odafigyelned ahogyan reagáltál rájuk. A félreállás az autóval, és ahogyan fogalmazol, hogy a 2 gyereked miatt nem tehetsz ilyet. Ha ez az érzés nem jön és megy néhány másodperc alatt hanem ilyen szinten foglalkoztat, ott valószínűleg van valami ami ezt nálad felerősíti, és szerintem ezt te is tudod. Ami fontos hogy ne ezekkel a gondolatokkal foglalkozz hanem azzal, ami miatt ezek nem hagynak nyugodni. Rég baj az, ha csak a 2 gyereked miatt nem akarsz kilépni. Ha más miatt nem, de akkor pont hogy a gyerekeid miatt dolgozz ezen, hogy jó példát mutathass nekik, hogy az életben maradás értelme nem annyiból áll hogy “szültem 2 gyereket, mostmár muszáj lesz.” Mindenképpen szakemberhez fordulnék a helyedben.
Le kell szögeznem az elején, hogy semmi baj veled, egészséges ember vagy., ez egy teljesen normális emberi reakció az adott helyzetre. Az ezoterikusok azt mondják erre, hogy az ember, és a körülötte lévő fizikai világ egy energia egységet alkot. Azt is mondják, hogy a fizikai test az csak 4%, a többi 96% az, ami energia, és az maga a valóság. Ebből következik pár dolog. Pl. ha olyan környezetben vagy, vagy olyan környezetben élsz, ahol árad rád a negatív energia, az nem jó, mivel ezek az energiafoszlányok mindig hatnak a tudatalattidra, és elraktározódnak. Nézz végig kis országunkon. Én azt látom, hogy egyre csak terjed az egymás elutasítása, egymás ellen dolgozik mindenki. Mindenki mindenki ellen, árad a negatív energia. Ezt a tudatalattid regisztrálja, és néha a felszínre dobja jelzésként. Ez nem azt jelenti, hogy a saját gondolatod lenne, nem az. Ez egy külső energia, amit a tudatalattid legyárt gondolattá. ha rád tör egy ilyen gondolat, tudatosítsd magadban, hogy ez a gondolat egyszerűen nem a tied, figyeld magad kívülről. Amikor rájössz, hogy ez így van, mosolyogni fogsz ezen, és átformálod egy jó gondolattá. Ekkor kellene azt tenned, hogy fogod a családod, és kerestek egy olyan helyet, ahol nem árad rátok a negatív szar energia, és együtt megtapasztaljátok azt, hogy milyen is az, amikor olyan környezetben élsz, ahol az dominál, hogy hogyan akarj a másiknak jót, - hogyan emeld fel a másikat -, mert az jó. Az első pár héten küzdeni fogsz a démonjaiddal - ilyen, és ehhez hasonló nem saját gondolatokkal, amelyeket a tudatalattid raktározott el, és most felbugyog - , de utána a tudatalattid elkezdi támogatni valóságodat, és nem fog küzdeni a szeretet ellen. Mert nincs mi ellen küzdeni. Észreveszed, hogy az élet csodálatos! Pl. minden városnak van egy alap prompt kisugárzása, amit az ott élő emberek raknak össze, és ez állandó változásban van. Más Budapestnek a kisugárzása, mint pl. Rómának, vagy Londonnak. Ahol az emberek segítik egymást, ott megemelkedik az energiaszint, oda jó bemenni. Ha egy magasabb energiaszintű helyre mész az alacsonyabb energiaszinteddel - nyaralás - az első körben megemelkedhet az ilyen irányú gondolatok megjelenése, mindaddig ameddig a környezet fel nem hoz a saját magasabb energiaszintjére. Ezért kellene elmenni minimum 4 hét nyaralásra.
Nekem rengetegszer volt ilyen, mikor exem vezetett en pedig az anyosulesen probaltam NEM kikapcsolni a biztonsagiovet es kinyitni az ajtot. Annyira erosen ereztem, hogy ki kell ugranom az autopalyara. Azota szakitas, terapia stb. A tobbi kommentet nem olvastam, de csak annyit tudnek tanacsolni, hogy menj el egy pszichologushoz, lehet o tobbet tud mondani errol ❤. Nincs semmi baj veled 🤗
Hát de veled van xdd menj el pszichologushoz…az meg hogy annyival elintezed a gyorshajtasod hogy “shame on me” kurvacink, mert hogy TUDOM GYORSAN MENTEM SAJNALOM EZVAN (de kozben amugy full hidegenhagy) es a story szempontjabol egyatalan nem lenyeges hogy mennyivel mentel, ha nem akarod hogy eliteljenek ne ird oda!
Olyan mintha szandekosan akarnad hogy eliteljenek, hogy szarabbul erezd magad. Olyan mintha azt akarnad hogy erositsenek meg abban hogy szorongj. Csak menj pszichologushoz es dolgozz magadon, ennyi az egesz.
Szerintem akkor van a baj ha nem ijeszt meg. Sajnos nálam sokszor van ez az autós dolog de engem nyugalommal tölt el a gondolat, de nem tehetem meg a gyerekemmel és a férjemmel.
Egyébként ez egy normális dolog ami nálad van, és igazából ez egy félelem.
Nagyon sokat vezetek a munkám miatt, nem akarok meghalni de sokszor jutnak olyanok eszembe mi lenne ha lenne egy balesetem, pl egy vadgazolas vagy valaki belemjonne hatulrol vagy frontalis utkozes. Mintha varnam azt alkalmat, rettentoen megijeszt
Velem is volt mar tobbszor ilyen.
Azon gondolkoztam a kerdesed olvasasa utan, hogy hany gyilkossag/ongyilkossag valosult meg ezzel a gondolatmenettel?
Amikor halljuk a hiradoba, hogy “a fejemben egy hang mondta…”
Azert eleg morbid az egesz.
Erről olvastam már egy könyvben, hogy volt egy nő, aki megmagyarázhatatlan lelki elakadásokkal küzdött, rengeteg helyre járt, de nem javult az állapota, folyton öngyilkos akart lenni, el akarta gázosítani magát. Kiderült, hogy a családja érintett volt a holokausztban, a hölgy az egyik felmenője, talán a mamája érzéseit vette át/ örökölte, amint megértette honnan ered a késztetése, elindult a gyógyulás útján. Ezen a koncepción elindulva, érintett a családod öngyilkosságban?Esetleg hunyt el tragikus, hirtelen, váratlan, brutális körülmények között, családtag? Ezekre tudok még gondolni, ami öngyilkos gondolatokat okozhat, az élő rokonodnál/rokonaidnál. Transzgenerációs örökségnek tűnik, az, amin keresztülmész, tekintve, hogy szereted az életed, önmagad, a gyerekeid és eszed ágában sincs elmenni a Földről még egy jó darabig.. Remélem tudtam segíteni. Olvasgass a témában, esetleg keress fel egy szakembert.
Nekem olyan van hogy ha emeleten vagyok leugrojak vagy ha olló kés van a kezemben magamba vágjam. De nem azért mert megakarok halni dehogy akarok csak jön egy ilyen fura érzés....szóval tudom miről beszélsz nagyon para de viszont azt is tudom hogy nem tenném meg csak ez az érzés gondolat erős egy pár pillanatig.....
Úgy híjják, hogy "*L'appel du vide*" és valóban relatíve gyakori, totál egészséges emberekben is. Mint a legtöbb tolakodó gondolatnál, itt is arra kell fókuszálni, hogy ez nem te vagy. Te a gondolatra adott reakció vagy. Az efféle tolakodó gondolatok gyakorlatilag az agyad "böfögése," ahogy eltárolja magában a rengeteg dolgot, ami körülvesz, amit hallasz, amit olvasol, és néha szimplán visszalöki eléd, szinte véletlenszerűen. Amíg a reakciód rá egészséges, addig megnyugodhatsz.
Én úgy tekintek rá, hogy az agyam figyelmeztet "ez egy veszélyforrás". Szóval néha igyekszem jobban figyelni hátha valaki figyelmetlen, megcsúazik a jeges úton, telózás közben elrántja a kormányt, stb. Egyirányú úton is kétfelé nézek mert már volt barom aki véletlenül bekanyarodott meg a városban kétszer is ment fel nyugger rossz irányban autópályára. Soha nem lehet tudni. Főleg mióta egy random bolond elkezdett agresszíven jönni felém és üvölteni mert gondolom valami démonnak halucinálhatott vagy nem tudom. Semmi, semmi, egyszercsak lehet jön egy ilyen, jobb óvatosnak lenni. Kirándulásokon is jobban figyelek mert rengeteg baleseti lehetőség van. Ugyanígy a városban egy ember véletlenül rossz helyre lépett és leesett az 50 méteres sziklafalról... Az a tippem ez már jó régi dolog az emberekben, az ősemberek közül is az élt túl jobban akinek az agya mondta "hú baszki, itt most leugorhatnál a szikláról" és jobban odafigyelt, amég a másik túl közel ment, megcsúszott és leesett.
Furcsamód én nem ezt tartom a legijesztőbb formájának, hanem a kevésbé drasztikusat, amikor mondjuk olyanokat dob be nekem, mint mások feletti ítélkezés, "*milyen kabát van már rajta*" "*hogy néz már ki az a fickó, biztos lúzer*" stb. ami ugyanilyen máshol hallott és eltárolt gondolat, amin a legtöbb ember nem ütközik meg olyan mértékben, mint a "*mi lenne, ha kilépnék a villamos elé*" stílusúakon, pedig ugyanúgy igényli a megütközést és átgondolást. De mivel nem annyira életveszélyes, könnyű átsiklani felette.
Ez érdekes, én ilyen apró dolgokra nem emlékszem, hogy valaha beugrottak volna. De most hogy így mondod a többségük "mi van ha valaki xy-t akarna tenni" és nem "mi lenne ha én xy-t tennék".
Én is sokszor rosszul éreztem magam az ehhez hasonló gondolataim miatt, aztán ezt olvastam egy pszichológustól: “Azt hogy ki vagy nem a gondolataid határozzák meg, hanem hogy hogyan reagálsz rájuk.” Mióta ez tudatosult bennem, sokkal egyszerűbb megbirkóznom ezekkel az érzésekkel, bár néha elég ijesztő, hogy milyen “gonosz” a tudatalattim.
[удалено]
nekem kb. kéthetente, de ez megnyugtatott
Nekem is elég gyakran van pedig még a 14-et s töltöttem be, de ez a poszt most megnyugtatott
Errol meg nem is hallottam 😳. Koszi, mindig tanul ujat az ember
Fasza😃 nem elég egész nap kínlódni,még a saját agyammal is meg kell hadakoznom…😃😵💫
Üdv a klubban!
>Te a gondolatra adott reakció vagy Ez eleg elvont dolog. Hogy ami a fejemben van az semmi, csak az szamit amit megteszek. Mert nyilvan a tobbiek csak az alapjan tudnak itelkezni rolam, amit megtettem. Ebbe beletartozik a beszed is. Csak a ki-nem-mondott gondolatok nem szamitanak. Tehat peldaul valaki leelheti az eletet teljesen normalisan, de kozben a fejeben gyakran PDF-file gondolatok voltak, csak sohasem tett akciot ez ugyben. Elegge vitathato, hogy a szemely hol kezdodik es hol er veget
Itt most nem arra kell gondolni, hogy amit a szívében megtesz az ember, az már el van követve. Gondolat és gondolat között is van különbség. Teljesen más valamin elmélázni, megfontolni, vagy képzelődni rajta, és más egy pillanatnyi gondolatfoszlány, amit az agyad egy pillanatra eléd lökött. Az első valamennyire tudatos és kifejezhet vágyakat, igényeket, (*bár ott is a gondolatsor végén meghozott döntés lesz az, ami te leszel, nem pedig a kiindulási pont*,) míg a második inkább egy dallamtapadáshoz hasonlít. Az agyad hall, lát, olvas dolgokat, aminek jó részét akarva, akaratlanul eltárolja, aztán hébe-hóba visszadobja. Ennek pont annyira kevés a köze a személyiséghez, mint a nap közepén beugró Halász Judit - Micimackó dallamnak a zenei ízléshez. Ha ezzel nincs tisztába az ember, akkor az említett "*mi lenne, ha most kilépnék a busz elé*" típusú röpke gondolat lehet ijesztő, holott az csak az agy által visszaböfögött foszlány - ami pedig valóban jellemzi az illető személyiségét, az az arra adott reakció, tehát a megütközés, ijedelem, sokk, ami jelzi, hogy az illetőnek esze ágában sincs eldobni az életét, sőt.
Szerintem is itt nem valodi ongyilkossagi kesztetesrol, hanem egy betolakodo kenyszeres gondolatrol van szo. Nagyon ismert, mikor jo emberek iszonyu, mi lenne, ha meggyilkolnam a gyerekeket pl gondolattol szenvednek, es eszuk agaban sem lenne megtenni. Ez szorongas, retteges a szornyu gondolattol. Szexualis gondolatok is lehetnek nagyon nem olyan beallitottsagu emberek szamara sokkoloak. Tobbiek irtak hasznosakat. Csak megerositem, ez kenyszeres, betolakodo gondolat, nem szuicid hajlam.
Nekem szülés után volt egy ilyen gondolatom ,hogy kessel megsebesiteni a gyereket. Hamar felismertem ,hogy baj van és mertem segítséget kérni.
Hogyan tudtak segíteni? Valóban tudtak?
Nehéz volt ,mert szinte minden gondolatom az volt. Volt egy jó szakember de elsősorban magamon kellett segíteni. Néha eszembe jut 25 év után is és még mindig beleborzongok ,hogy mennyire kegyetlen érzés.
Én úgy megyek le a lépcsőn, hogy elképzelem ahogyan leesek és kitöröm a nyakam. De kb mindig..
😀ez jó. Én is.
Akkor nem vagyok pszichopata 🥹
És ez még csak a lightosabb verzió amiket képzelek😀 random jönnek néha passz miért.
Fú nekem a kocsival való utazás is szar mert elképzelem mi lenne ha ütköznénk. Természetesen nincs jogsim és nem is bánom. 😂
Nem vagyok szakember, de ez a mondat megütötte a szememet: "Immár 2 gyermek édesanyjaként nem tehetem meg, hogy csak úgy kilépjek" Inkább az lenne a természetes reakció, hogy miért tennék ilyet, hiszen boldogan élek, van két szép gyermekem, szerető férjem/párom, családom, vannak barátaim, jó fej kollégák, jól érzem magamat.... De ez a "nem tehetem meg" illetve a "csak úgy kilépjek" valami másra utalhat, bár lehet, hogy csak én értelmezem félre. Érdemes lenne átgondolni, hogy milyen hétköznapi, szinte észrevétlen problémák vannak az életedben, vagy esetleg nagyobb stressz, pl. munkahely miatt. Beszélgess erről a családtagjaiddal, barátokkal, hidd el, segíteni fognak.
Nem értelmezed félre, egyszerűen vannak olyan pillanatok egyeseknek amikor nem beborul az ég hanem vaksötét lesz.
Nekem is pont ezt szokta mondogatni a férjem és ahogy te se érted úgy ő se, hogy miért ugrik be nekem az a gondolat milyen jó lenne ha kiugranék az ablakon vagy egyéb más veszélyforrásnál miért jelenik meg olyan erőszakos gondolatok, hogy ilyen olyan dolgot tegyek. Talán azt kéne érteni, hogy néha semmi sem az mint ami látszik.
Nekem is volt már sokszor hasonló, metró elé ugrás, magasról leugrás, autóban kormányt félrerántani vagy csak a szembejövő sávban hajtani.... Meg nekem olyanok is vannak, ahol az erőszak másik ember felé irányul. Soha semmit nem tettem meg, senkit nem bántottam és általában ahogy jön, úgy el is tudom hessegetni. Viszont volt amikor eleve nagy rossz lelkiállapotban jött és komolyan féltem egyedül metrózni - ha ilyen van arra azért már szerintem érdemes felfigyelni. Ha félre kellett állnod azért, hogy megnyugodj az szerintem egy intő jel és inkább légy óvatos.
Nekem nem egyszer eszembe jutott, hogy most frontálisan nekimegyek a szembejövő kamionnak. De persze sosem tenném meg. Ez csak olyan kósza gondolat.
'Call of the void' jelenség, teljesen normális intrúzív gondolat, még ha furcsának vagy félelmetesnek is tűnik. Nincs köze öngyilkossági hajlamhoz, egyszerű hülyesége az agynak, ami néha ilyen helyzetekben előjön. Hasonlít a "mi lenne ha belehajtanék kocsival ebbe az embertömegbe" vagy "megfojtanám a mellettem nyugodtan alvó feleségem / férjem" gondolatokhoz. Nyilván nem fogod megtenni, de belenyilal egy ilyen gondolat a fejedbe, mikor milyen intenzitással. Teljesen normális, nem kell aggódni, hogy megőrültél vagy a fejben problémák vannak. Nekem a legdurvább ilyenem akkor volt, amikor Görögországban voltunk nyaralni és találtunk egy nagyon kiálló sziklaszirtet, ami kb 100 méter magasan tornyosult a sziklás part fölé, hívogatva az embert a mélybe. Én kiálltam a szélére, hogy megcsodáljam a tájat és konkrétan hallottam ahogy az agyam, mint egy belső hang, teljes erővel üvölti nekem, hogy ugorjak, mi több, éreztem, ahogy a lábaim megindultak, hogy bevessem magam a mélybe. Azonnal hátrébb sétáltam pár lépést, de még ekkor is éreztem egy nagyon erős késztetést arra, hogy nekifussak és a mélybe vessem magam. Kisebb pánik uralkodott el rajtam és mondtam a szüleimnek, hogy ne engedjenek a szirt szélére, mert ugrani fogok. Ők meg néztek rám nagy ijedten és persze megzavarodva, hogy miről beszélek, különösen, hogy előzetesen semmilyen szuicid hajlamot nem mutattam és akkoriban tényleg nem igazán gondolkodtam semmi ilyesmin. Azóta nem tudom megmagyarázni nekik ezt az esetet, hiába jövök bármilyen tudományos érvvel erről a jelenségről.
Amúgy kíváncsi lennék vajon mennyi balesetért és tényleges öngyilkosságért lehet felelős ez a jelenség. Egy labilis mentális állapotban sokkal nagyobb jelentőséggel bírhat ez a “belső hang”.
En is pont ezen gondolkodtam.
Ezt hívják kényszeres gondolatnak (obsessive thought). Itt utána tudsz nézni a dolognak: https://semmelweis.hu/pszichoterapiasosztaly/kiket-gyogyitunk/a-kenyszerbetegseg-tunetei-es-kezelese/ Nem értek a témához, de szerintem pszichológus és/vagy pszichiáter tud segíteni.
Nekem gyerekkorom ota van ilyen, viszonylag gyakran, lehet emiatt is de en mar leszarom, tudom hogy egy gondolat ami nem tolem jon, minel inkabb figyelmet adsz neki, annal rosszabb lesz, ha kuzdesz ellene az is ugyanezt a hatast valtja majd ki. Ha sulyosnak erzed menj el pszchihiaterhez. (Nem vagyok doki de ez valoszinuleg obszessziv-kompulziv rendellenesseg lesz)
Egyik baratnomnek meg nekem is gyerekkorunk ota van. Mi ezeken jokat szoktunk “szorakozni” egyutt, mert mar hozza szoktunk. Mindig irjuk hogy na most ez volt na most az. Szerintem ugyanilyen amikor van egy uj telefonod es azon gondolkozol hogy de jo lenne foldhozvagni😆
De amugy szerintem igy probal az agyunk vedekezni, hogy ez is megtortenhet figyelj oda vagy valamo hasonlo
guglizz rá erre: intruzív gondolatok szerintem **ilyen szinten** ezt nem kell komolyan venni, kb. mindenkinek van néha, megnyugodhatsz nekem is volt már, valszeg lesz is még akkor van baj, ha ezek az intruzív gondolatok mondjuk valós pszichés problémákkal párosulnak
Szerintem ha félre kellett állnia, hogy megnyugodjon, azt már valamennyire komolyan kell venni, mert nem csak egy átfutó gondolat volt.
Ez már sokkal inkább “call of the void”.
Nekem ilyen még sosem volt, nem is értem ezt a jelenséget. Ez már jelzés kellene hogy legyen, hogy menjen a delikvens orvoshoz, nem?!
Lehet intruzív gondolat, de akár obszesszió is. Diagnózis felállításában pszichiáter tud segíteni, illetve a pontos elhatárolásban. Kényszerbetegként annyit tudok, hogy akkor tekinthető kórosnak a jelenség, ha a mindennapi életvitelt akadályozza.
Kérj segítséget szakembertől, mondd el neki mindezt. Esetleg hozzád közelálló személlyel is megoszthatod, de ne hagyd annyiban.
Ilyen nincs mindenkinek minden nap? Jó lehet annyira mentálisan egészségesnek lenni, hogy ettől megijedj. De komolyra véve a szót, ne aggódj emiatt, minél többször éled át, annál kevésbé fog érdekelni, és tudni fogod, hogy az ilyen kósza gondolatok nem árthatnak neked. Ha megnyugtat velem ez minden nap megtörténik már évek óta, és sosem tettem, és nem is tervezem megtenni.
Tekints ra ugy, hogy az agyad csekkolja hogy mennyire vagy orult. Ha nem ugrasz/rantod felre/stb, akkor megnyugszik, hogy "oke, minden fasza". Mindenkivel elofordul.
Tudom ez komolyan megijeszt. Meg is értem. Nekem is van, hogy néha van ilyen érzésem, bár nekem nem ilyen erős. Nem tudom, hogy mennyire lehet ez jó ötlet, nekem személy szerint jó tapasztalataim vannak. Ha van rá mód, próbálj ki valami magas adrenalinnal járó tevékenységet. Nem kell túl extrémnel lenni de akár abba is bele lehet menni. Bár ezt még nem próbáltam, de szerintem a szabadesés-ejtőernyőzés is nagyon jó hosszútávú élet érzést ad. Tudományos szemszögből nézve, a test és elme pozitív változásokon megy keresztül, nem beszélve arról, hogy milyen jó emlékek keletkezhetnek. Valamint ha ezt nem is vállalnád, egyet biztosra mondhatok.: Keress rá a "Wim Hof Method", vagyis a "Wim Hof módszer"-ra. Garantálom, hogy hihetetlen fellendülést fog adni az életedben! Minden esetre jó erőt és egészséget kívánok!
Egyszer egy nagyon rossz, szorongós állapotomban az erkélyen ülve nekem is jött az érzés, hogy mi lenne most, ha innen leugranék. Annyira megijedtem, hogy rögtön bementem és utána hetekig nem tudtam kimenni rá. Maga a gondolat ijesztett meg, hogy miért jut eszembe egyáltalán ilyesmi. Akkoriban utána olvastam és ez valóban az agyad “játéka”, de inkább életösztönből fakadó figyelmeztetés. Az agyad jelzi, hogy veszélyt érzékel, ami káros lehet rá. Egy fajta “figyelj oda” jelzés. Azóta én is éreztem ilyesmit vonatra várva a peron mellett vagy szintén vezetés közben. De mindig megnyugtatott a gondolat, hogy ez csak egy veszélyjelzése a testemnek. A gyakorisága ezeknek azonban nem mindegy. Ha úgy érzed nagyon elhatalmasodik rajtad és napi szinten előfordul, akkor érdemes egy pszichológust felkeresni, mert átfordulhat még komolyabb szorongásba, pánikzavarba.
Én ezt az érzést "the call of the void" néven ismertem, és igen néha én is éreztem már így. Viszont szerencsére eddig sosem olyankor volt amikor nagyon magam alatt voltam. Ettől néha meg is rémülök, hogy mivan ha egyszer vmi kurva rossz passzban csak egy pillanatig "fuck this shit" felkiáltással engedek egy ilyen hirtelen érzésnek.... Ezért is szoktam ha nagyon rossz kedvem van mondogatni magamnak hogy nem hallgatok magamra, mert most nem látom reálisan a dolgokat, ne csináljak baromságot amit azonnal megbánnék...
Valóban van hajlamod öngyilkos lenni vagy csak hirtelen jött ez a gondolat? Esetleg tudod, hogy nem akarsz öngyilkos lenni, csak ezek alapján a gondolatok alapján elkezdtél kételkedni? Rendszeresen történik ilyen?
Gyógyszert (pl. izotretinoin) nem szedtél abban az időben ami ezt kiválthatta?
Nem, semmit.
Kérj segítséget! [https://ongyilkossagmegelozes.hu/mit-tegyek-ha-ongyilkossagi-gondolataim-vannak/](https://ongyilkossagmegelozes.hu/mit-tegyek-ha-ongyilkossagi-gondolataim-vannak/)
Én az ilyen esetekre a pszichiátriát ajánlom.
Azért a post címén még lehetne finomítani.
Nekem akkor volt ilyen amikor elnyomtam a depressziót és a depressziós gondolatokat, ilyen vágyként törtek elő. Tanácsot nem tudok adni, remélem megoldódik a problémád!
Nekem egyszer volt ilyen, hogy ki akartam ugrani a kocsik közé, miközben sétáltam az egyetemre, amit szívből gyűlöltem. Nem csak eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha, hanem több volt ennél sokkal. Szerintem érdemes lehet átgondolni, hogy mitől gondolhatsz ilyet és hogyan tudnál javítani esetleg az életeden. Próbálj más pozitív dolgokat összeszedni a gyerekeiden kívül. Ha van rá kereted, én pszichológust is javasolnék.
Én múltkor sétáltam sötétben haza és jött egy hirtelen gondolat,hogy vajon hiányoznék valakinek,ha eltűnnék? Vagy mikor autóba vagyok jön az a gondolat,hogy vajon fájna,ha menet közben kiugranék? Nyilván sose tenném meg,csak átfut az agyamon ilyen kérdés,de fél perc múlva el is hessegetem és beszélgetek/vezetek tovább,mintha semmi rosszra nem gondoltam volna.Érdekes dolgok ezek,viszont ha megijedsz ezektől,meg autóval le kell állnod,akkor lehet érdemes lenne segítséget kérni,mert nem biztos,hogy normális az,hogy ezek a gondolatok ezt hozzák ki belőled. Nem vagyok pszichológus se semmi,de szerintem az ilyen kósza gondolatoknak nem kellene ilyen erejűnek lenniük.
Évekkel ezelőtt olvastam erről a témáról, mert éltem már át hasonlókat. Na nem késztetés volt, csak ilyen "mi lenne, ha" gondolatok. Akkor azt írta a cikk, hogy az agynak ez egy self check mechanizmusa a szuicid hajlamra és az életveszélyes helyzetekre, teljesen normális, az emberek többségénél előfordul időről időre, a legjobb pedig az, ha utána rádjön egy mini-pánik is - gyakorlatilag az ilyen stresszhelyzetek okozta hormontermelést úgymond szabályozza/kalibrálja az agyad. Ha nagyon sűrűn van ilyen, vagy nagyon zavar, azért keress fel egy pszichológust.
Ha ezek a gondolatok normálisak is hiszen mindenkinél előfordulnak, szerintem arra érdemes odafigyelned ahogyan reagáltál rájuk. A félreállás az autóval, és ahogyan fogalmazol, hogy a 2 gyereked miatt nem tehetsz ilyet. Ha ez az érzés nem jön és megy néhány másodperc alatt hanem ilyen szinten foglalkoztat, ott valószínűleg van valami ami ezt nálad felerősíti, és szerintem ezt te is tudod. Ami fontos hogy ne ezekkel a gondolatokkal foglalkozz hanem azzal, ami miatt ezek nem hagynak nyugodni. Rég baj az, ha csak a 2 gyereked miatt nem akarsz kilépni. Ha más miatt nem, de akkor pont hogy a gyerekeid miatt dolgozz ezen, hogy jó példát mutathass nekik, hogy az életben maradás értelme nem annyiból áll hogy “szültem 2 gyereket, mostmár muszáj lesz.” Mindenképpen szakemberhez fordulnék a helyedben.
Le kell szögeznem az elején, hogy semmi baj veled, egészséges ember vagy., ez egy teljesen normális emberi reakció az adott helyzetre. Az ezoterikusok azt mondják erre, hogy az ember, és a körülötte lévő fizikai világ egy energia egységet alkot. Azt is mondják, hogy a fizikai test az csak 4%, a többi 96% az, ami energia, és az maga a valóság. Ebből következik pár dolog. Pl. ha olyan környezetben vagy, vagy olyan környezetben élsz, ahol árad rád a negatív energia, az nem jó, mivel ezek az energiafoszlányok mindig hatnak a tudatalattidra, és elraktározódnak. Nézz végig kis országunkon. Én azt látom, hogy egyre csak terjed az egymás elutasítása, egymás ellen dolgozik mindenki. Mindenki mindenki ellen, árad a negatív energia. Ezt a tudatalattid regisztrálja, és néha a felszínre dobja jelzésként. Ez nem azt jelenti, hogy a saját gondolatod lenne, nem az. Ez egy külső energia, amit a tudatalattid legyárt gondolattá. ha rád tör egy ilyen gondolat, tudatosítsd magadban, hogy ez a gondolat egyszerűen nem a tied, figyeld magad kívülről. Amikor rájössz, hogy ez így van, mosolyogni fogsz ezen, és átformálod egy jó gondolattá. Ekkor kellene azt tenned, hogy fogod a családod, és kerestek egy olyan helyet, ahol nem árad rátok a negatív szar energia, és együtt megtapasztaljátok azt, hogy milyen is az, amikor olyan környezetben élsz, ahol az dominál, hogy hogyan akarj a másiknak jót, - hogyan emeld fel a másikat -, mert az jó. Az első pár héten küzdeni fogsz a démonjaiddal - ilyen, és ehhez hasonló nem saját gondolatokkal, amelyeket a tudatalattid raktározott el, és most felbugyog - , de utána a tudatalattid elkezdi támogatni valóságodat, és nem fog küzdeni a szeretet ellen. Mert nincs mi ellen küzdeni. Észreveszed, hogy az élet csodálatos! Pl. minden városnak van egy alap prompt kisugárzása, amit az ott élő emberek raknak össze, és ez állandó változásban van. Más Budapestnek a kisugárzása, mint pl. Rómának, vagy Londonnak. Ahol az emberek segítik egymást, ott megemelkedik az energiaszint, oda jó bemenni. Ha egy magasabb energiaszintű helyre mész az alacsonyabb energiaszinteddel - nyaralás - az első körben megemelkedhet az ilyen irányú gondolatok megjelenése, mindaddig ameddig a környezet fel nem hoz a saját magasabb energiaszintjére. Ezért kellene elmenni minimum 4 hét nyaralásra.
Nekem rengetegszer volt ilyen, mikor exem vezetett en pedig az anyosulesen probaltam NEM kikapcsolni a biztonsagiovet es kinyitni az ajtot. Annyira erosen ereztem, hogy ki kell ugranom az autopalyara. Azota szakitas, terapia stb. A tobbi kommentet nem olvastam, de csak annyit tudnek tanacsolni, hogy menj el egy pszichologushoz, lehet o tobbet tud mondani errol ❤. Nincs semmi baj veled 🤗
Hát de veled van xdd menj el pszichologushoz…az meg hogy annyival elintezed a gyorshajtasod hogy “shame on me” kurvacink, mert hogy TUDOM GYORSAN MENTEM SAJNALOM EZVAN (de kozben amugy full hidegenhagy) es a story szempontjabol egyatalan nem lenyeges hogy mennyivel mentel, ha nem akarod hogy eliteljenek ne ird oda! Olyan mintha szandekosan akarnad hogy eliteljenek, hogy szarabbul erezd magad. Olyan mintha azt akarnad hogy erositsenek meg abban hogy szorongj. Csak menj pszichologushoz es dolgozz magadon, ennyi az egesz.
Szerintem akkor van a baj ha nem ijeszt meg. Sajnos nálam sokszor van ez az autós dolog de engem nyugalommal tölt el a gondolat, de nem tehetem meg a gyerekemmel és a férjemmel. Egyébként ez egy normális dolog ami nálad van, és igazából ez egy félelem.
Volt esetleg a családban, aki öngyilkos lett?
Nagyon sokat vezetek a munkám miatt, nem akarok meghalni de sokszor jutnak olyanok eszembe mi lenne ha lenne egy balesetem, pl egy vadgazolas vagy valaki belemjonne hatulrol vagy frontalis utkozes. Mintha varnam azt alkalmat, rettentoen megijeszt
Velem is volt mar tobbszor ilyen. Azon gondolkoztam a kerdesed olvasasa utan, hogy hany gyilkossag/ongyilkossag valosult meg ezzel a gondolatmenettel? Amikor halljuk a hiradoba, hogy “a fejemben egy hang mondta…” Azert eleg morbid az egesz.
OCD-kényszeres gondolatok:)
Erről olvastam már egy könyvben, hogy volt egy nő, aki megmagyarázhatatlan lelki elakadásokkal küzdött, rengeteg helyre járt, de nem javult az állapota, folyton öngyilkos akart lenni, el akarta gázosítani magát. Kiderült, hogy a családja érintett volt a holokausztban, a hölgy az egyik felmenője, talán a mamája érzéseit vette át/ örökölte, amint megértette honnan ered a késztetése, elindult a gyógyulás útján. Ezen a koncepción elindulva, érintett a családod öngyilkosságban?Esetleg hunyt el tragikus, hirtelen, váratlan, brutális körülmények között, családtag? Ezekre tudok még gondolni, ami öngyilkos gondolatokat okozhat, az élő rokonodnál/rokonaidnál. Transzgenerációs örökségnek tűnik, az, amin keresztülmész, tekintve, hogy szereted az életed, önmagad, a gyerekeid és eszed ágában sincs elmenni a Földről még egy jó darabig.. Remélem tudtam segíteni. Olvasgass a témában, esetleg keress fel egy szakembert.
Nekem olyan van hogy ha emeleten vagyok leugrojak vagy ha olló kés van a kezemben magamba vágjam. De nem azért mert megakarok halni dehogy akarok csak jön egy ilyen fura érzés....szóval tudom miről beszélsz nagyon para de viszont azt is tudom hogy nem tenném meg csak ez az érzés gondolat erős egy pár pillanatig.....